Ezo

A bizalom hete

November második hetében a bizalom, a boldogság és a szeretet irányába tett lépések kerülnek előtérbe. Szerencse lengi át a hetünket, de szokás szerint a hangsúly azon lesz, hogy mennyi fejlődést vállalunk.

Az Élet szeret. – Ez a gondolat jár a fejemben, amikor az égre pillantok a héten. Ugye milyen egyszerű és gyógyító gondolat?! Spirituális munkám, a csillagok tanulmányozása, A Csodák Tanításának megismerése és az angyalokkal való együttműködésem során egyre erősebbé válik bennem a meggyőződés, hogy ha el tudjuk fogadni ezt az egyszerű gondolatot, ha őszintén tudjuk hinni, hogy az Élet, az Univerzum, a Teremtő szeret és támogat bennünket, akkor meggyógyulunk, és körülöttünk minden helyzet rohamos javulásnak indul.

A bizalom hetePersze, néha úgy hisszük, hogy a körülmények pont ennek az ellenkezőjéről tanúskodnak, mintha azt sugallnák, hogy semmi sincs rendben, és senki sem szeret. Arról, hogy ebből a gondolatból hogyan juthatunk el az előbbibe, könyvek százait írták már spirituális tanítók tucatjai a világban. Határozottan ígérem, hogy ez a cikk egyik könyvet sem fogja pótolni, meghaladni pedig pláne nem, de arra kísérletet teszek, hogy megmutassam, ezen a héten hogyan tapasztalhatjuk meg, hogy az Élet szeret bennünket. Igen, az Univerzum, a Teremtő, a Világ, amely körülvesz téged is, szeret és támogat, kedves olvasóm.

Négy lépés a szeretet és a támogatás felé

A csillagok a héten négy „ajándék fényszöggel” segítik a végtelen támogatottság és az életbe vetett végtelen bizalmunk kialakulását, fejlődését. Nem állítom, hogy mindez munka nélkül történik majd, nem állítom, hogy ez az érzés az ölünkbe hull, de azt határozottan állítom, hogy ha egész héten „megyünk” a fényszögekkel, és nem ellenük dolgozunk, akkor a hét végére megérkezhetünk a boldogság, a bizalom és a szeretet egy másik szintjére.

1. Lépés: Hallgass a megérzésedre, kövesd a fantáziádat! Hétfőn a Merkúr és a Neptunusz között jön létre egy trigon fényszög, ez pedig egész hétre beragyogja az életünket. A két bolygó közötti támogató fényszögek mindig javítják az intuíciónkat, felhangosítják a belső hangot, és kitisztítják a belső látásunkat. Most akkor jársz el helyesen, ha hallgatsz erre a belső hangra, mert ez a jó döntéseket súg, és a boldogság megtapasztalása felé vezet. Lehet, hogy kis lépésekben, de mindenképp abba az irányba visz mindannyiunkat.

2. Lépés: Növeld a hitedet, erősítsd az optimizmusodat! Kedden a Nap és a Jupiter között is egzakttá válik egy trigon. Ez a fényszög egész héten segíti megnövelni a hitünket (akár az Élet jóságába vetett hitről, akár a másokba vetett hitről, akár a saját magunkba vetett hitről van szó), és segít derűlátóvá válnunk. Arról nem is beszélve, hogy az eredményes Nap-Jupiter kapcsolódások mindig szerencsésebbé tesznek bennünket, és kiegyensúlyozottá simítják a hangulatunkat.

3. Lépés: Válaszd a szabadságot, és maradj tudatos! Péntek hajnalban a Vénusz és az Uránusz között születik egy kvadrát. Ennek a fényszögnek köszönhetjük a heti megoldandó feladatainkat (mindegy, melyik nap ismerjük fel őket), amelyek egy-egy leckét mutatnak nekünk. Ha ügyesen megfelelünk a feladatainknak, sok terhet emelhetünk le a vállunkról, és az idegrendszerünk is kisimultabbá válhat. Ez a fényszög olyan különc reakciókat és meglepő helyzeteket hoz elénk, amelyekben szükségünk lehet az intuíciónkra, a derűnk megőrzésére és a magabiztosságunkra. Csupa olyasmire, amiben az előző két fényszög támogat bennünket.

4. Lépés
: Válaszd a nyugalmat, és engedd megszületni az új dolgokat! Ez azzal is jár, hogy elengedheted a régit. Péntek este a Vénusz és a Plútó együtt állnak, ez a fényszög pedig egész héten arról gondoskodik, hogy a régi, nem működő kapcsolatok, szokások és helyzetek kioldódjanak az életünkből. Dönthetsz úgy, hogy ragaszkodsz ahhoz, amiben nem érzed jól magad, és kapaszkodhatsz abba, ami nem működik. De mielőtt így döntesz, tedd fel magadnak a kérdést: miért? Miért ragaszkodsz ahhoz, ami már nem hoz áldást az életedbe? Te is tudod, érzed, hogy jobb lenne, ha elengednéd.

És ha ez nem elég, akkor felhívom a figyelmedet arra, hogy a Plútó sokkal erősebb az emberi akaratnál, amit el akar vinni, azt elviszi, bárhogy ellenkezel. Miért nem adod oda? Ha elengeded, amibe görcsösen kapaszkodsz, a Vénusz-Plútó fényszögek megmutatják neked, hogy az életben minden változik, és minden pozitív irányba halad. Ha ezzel a változással haladsz, ha hagyod, hogy az Élet vize vigye a csónakodat, akkor mindig a javulás, a gyógyulás, a boldogság irányába mozdulnak el a dolgok. Ha ellenkezel, az az ami kifáraszt, idegessé, szomorúvá és magányossá tehet. Ne felejtsd el: mindig van választási lehetőséged. Mindig választhatod a szabadságot, a nyugalmat, a boldogságot.

Ha mind a négyféle lépést megteszed a héten, vagy legalább szilárdan elkötelezed magad a megtételük mellett, megtapasztalhatod, hogy az Élet szeret, és támogat. Ez az érzés szárnyakat ad, és az egekbe emel. Mindegy, mit érzel, vagy gondolsz most, menj az áramlattal, és hagyd, hogy az Élet szeressen, támogasson!

A hét gondolata: „Vágyad fohász. Képzeld el, hogy teljesül, érezd a valóságát, és örömmel fogod tapasztalni, hogy fohászod meghallgatásra talált.” – Dr. Joseph Murphy

Nevetnek a Szüzek, határozottak a Mérlegek – heti asztrológiai tendenciák

A Kosok a nagy lendület és a precíz munkavégzés között ingadoznak, mígnem felfedezik, hogy ez a két dolog nem mond ellent egymásnak. A Bikák szeretnék bebizonyítani, hogy egyedül is ügyesek. De ha jobban belegondolnak, rájöhetnek, hogy ez nem jelenti azt, hogy ne működhetnének együtt másokkal! Az Ikrek meglepődnek néhány eseményen, és főleg az lepi meg őket, hogy milyen jól alakulhat minden. A Rákok segítségre, támogatásra és szeretetre találnak ott, ahol a legkevésbé várják. Az Oroszlánok a megvalósítás előtt tervezhetnének is, mert így sokkal nagyobb sikere lenne minden tettüknek. A Szüzek végre felszabadultak és vidámak, jókedvük pedig átragadhat másokra is.

A Mérlegek most a leginkább a határozottságukkal hívják fel magukra a figyelmet. Ezen a héten könnyebb lesz dönteniük mindenben. A Skorpiók azon gondolkodnak, hogy mivel tehetnék jobbá mások életét. Ugyanazzal, mint a sajátjukat – ilyen egyszerű ez. A Nyilasok nem kérnek a rosszkedvből, és úgy érzik, hogy különös szerencse ragyogja be a hetüket. A Bakok most bebizonyíthatják, hogy valóban jól látnak bizonyos helyzeteket: mindenki tőlük kér tanácsot. A Vízöntők a reménytelenséget veszíthetik el egyedül ezen a héten, hiszen most minden ügyük reménytelien alakul. A Halak haladnak az események áramlásával, és vonzóbbnak érezhetik magukat, mint máskor.

A bizalom heteA hét könyve

Feller Adrienne–Tobai Ágota: Aromareneszánsz

A természetből eredő leghatásosabb gyógyító erő az aromás növényekből nyert illóolajokban rejlik, melyek tudományos eszközökkel kimutathatóan hatnak testre és lélekre egyaránt. Az illóolajok használata az egészségmegőrzésben, gyógyításban és a szépségápolásban több ezer éves múltra tekint vissza. Az aromaterápia nem újkeletű természetgyógyászat, hanem a múltból visszatérő, reneszánszát élő alternatív gyógymód. Az illatok a tudatalatti tartományba hatolnak, befolyásolják viselkedésünket, érzelmeinket, így általuk belső világunk megbomlott harmóniája egyensúlyba hozható.

Nézz bele Heti asztrovideónkba is! Ide kattints!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top