– Az életutadról szóló írásodban nem titkolod, hogy sokáig szinte menekültél a színpadtól.
– Nem akartam szerepelni. Abbahagytam a színészkedést, és kiléptem a saját etnojazz-zenekaromból, a Chalgából. Sokáig tiltakoztam az ellen, is, hogy énekesnő vagyok, és inkább a tréner titulust használtam. Aztán megnéztem a Bab’ Aziz című filmet, amiben a vak dervis – vagyis a mester – és az unokája átkelnek a sivatagon. Találkoznak egy vándorénekessel, és a dervis azt mondja neki, hogy „Menj és énekelj, ez a feladatod”. Amikor ezt néztem, az egész testemen átrezgett ez a mondat. Másnap megint megnéztem a filmet, mert azt hittem, beképzelem az egészet. De ugyanazt éreztem.
Van valami bennem, egy olyan erő, ami ad másoknak, és ezt sokáig nem akartam tudomásul venni és nem akartam felvállalni. Csak 3 év után értettem meg igazán, hogy ez szolgálat: ha mások segítségére van az, amivel rendelkezem, a feladatom azt továbbadni.
– Az első lemezedhez A csodák tanítása adta az inspirációt. Hogyan találkoztál ezekkel a tanításokkal?
– 27 éves voltam, gyakran idézett belőle az akkori párom, de akkor még nem volt rám nagy hatással ez az egész. Néhány évvel később aztán nagyon mélyre kerültem. Londonban éltem, és zsákutcába jutott az életem. Rájöttem, hogy én Magyarországon vagyok otthon, hogy hiányzik a magyar szó, és az, hogy a saját anyanyelvemen fejezhessem ki magam – egyébként fantasztikus tapasztalás volt. Egy barátom javasolta, hogy végezzem el A csodák tanításának 365 gyakorlatát, mert az rendbe tenne engem. Az év minden napjára van egy megerősítő mondat, ami segít a gondolataidat a megfelelő irányba tartani. Én ezeket a mondatokat úgy jegyeztem meg napközben, hogy megzenésítettem. Ez volt a magja mindannak, amit ma csinálok.
– Mit kell tudni erről a könyvről?
– Ez egy belső diktálás formájában érkezett egy amerikai pszichiáternőhöz. A kurzus célja, hogy megszüntesse az emberi elmében a félelmet. Minden problémánk és a blokkoló tényezők mögött a félelem áll. Tele vagyunk szorongásokkal, békétlen gondolatokkal, haraggal, sérelmekkel, és arra épül ez a könyv, hogy megtanítja az elmét megbocsátani, elengedni, megtanít másként látni. Az év minden napjára van egy lecke, ami egy pozitív állításból, egy leírásból és egy gyakorlatból áll. A könyv 365 leckéje lebontja a jelenlegi gondolkodásmódot, és felépít egy teljesen újat. Az én életemet ez a könyv változtatta meg. Ez az én múzsám, a legtöbb dalom ezekre a tanításokra épül. Azelőtt nosztalgikus, depresszív alkatú lány voltam. Tele voltam önsorsrontó gondolatokkal, láthatatlannak éreztem magam, azt éreztem, nincs rám szükség.
– Hogy élted meg a változást, amit ezek a tanítások elindítottak? Amikor szembenézünk saját magunkkal, előfordul, hogy először összezuhanunk….
– Az összezuhanás nálam már korábban megtörtént. Ezek a gyakorlatok a felemelkedést hozták el. Az első dalaimat úgy írtam, hogy megzenésítettem a könyv gyakorlatait. Például ilyen mondatokat énekeltem egész nap: „A békét látom meg mindenben”, vagy „Isten velem tart, bárhová megyek”, és ez fantasztikus volt, úgy éreztem, hogy enyém a világ. Ez nekem tényleg a csodák útja volt. Az első CD-m, a Csoda dalok is ebből született. A lebomlásnak valóban van egy olyan része, amikor mélységeket élünk meg, de ahogy az ember egyre tudatosabb, ennek az intenzitása és az időtartama csökken. A krízisektől meg nem félek. Van bennem egy bizonyosság, hogy ha krízis jön az életembe, az annak a jele, hogy megérett a helyzet arra, hogy még több legyen, és tudom, hogy ez jót hoz.
– Hogyan alkalmazod mindezt a gyakorlatban?
– Ezzel a könyvvel fekszem és kelek. Ha valaki elkezdi csinálni a Csodakurzust, az egy életre szól. Minél mélyebben belemész, minél inkább beleviszed a mindennapi tevékenységeidbe, annál inkább megérzed a hatását. Főleg olyankor kell alkalmazni ezeket a feladatokat, amikor napközben bármilyen szintű békétlenséget érzel magadban. Egy tanítás akkor válik élővé, ha a tett helyszínén van elég éberségünk az alkalmazására.
– Honnan merítesz még inspirációt?
– Elsősorban az elcsendesedések és az imák jelentik az inspirációim fő forrását, és nagyon sok tanító könyvnek vagyok hálás, ezek folyamatosan formálnak és csiszolnak engem nap mint nap. Sokat olvasok Eckhart Tollét, Joel Osteent, Rhonda Byrne-t, dr. David R. Hawkinst, Pál Ferit és még sorolhatnám.
– Hogyan lehet ezt a tudást dalokba ültetni?
– Mindig vannak könyvek, tanítások, amelyek éppen akkor, amikor megtalálnak engem, nagyon megérintenek. Fontos volt számomra, hogy valahogy azokat az üzeneteket, amik akkor nagyon segítettek engem, valahogy tovább tudjam vinni a mindennapi életembe. Így született meg a gondolat, hogy a számomra fontos tanításokat megzenésítem, megéneklem, és egy különleges énekmeditációs formában megjelentetem. A saját magam gyógyításáért, a saját békém megteremtéséért kezdtem el énekelni, a szükség hozta így. A mai napig olyan témákhoz nyúlok, amelyek elsősorban engem segítenek.
– Hogyan tudod A csodák tanítását egy koncerten átadni?
– Sok visszajelzést hallok azzal kapcsolatban, hogy sokan nagyon nehéznek találják a szöveget, és mennyire segít nekik az Út a csodákhoz CD-m a megértésben és a gyakorlásban. Erről szól a koncert is, hogy hogyan érdemes gyakorolni, hozzálátni. A koncerten öt elmetisztító gyakorlatot végzünk el – a megbocsátásról, a belső béke megteremtéséről, a nehézségek kezeléséről, az életfeladat felismeréséről és a kapcsolataink gyógyításáról szólnak. Előhívunk konkrét szituációkat, mert a személyes magtapasztalás a legfontosabb.
– A színpadon fel kell vállalni a múltad és a jelened is. Mintha meztelen lennél.
– Akkor számított ez, amikor az elején még meg akartam felelni. Amikor még akartam, hogy jó legyek, akartam, hogy elfogadják, amit csinálok. Ez egy természetes folyamat része volt, de ezen már őszintén mondhatom, hogy túl vagyok. Az én élettörténetem igazán az élő példa arra, hogy igenis lehetséges a jóság irányába változni és mozdulni tovább. A színpadon levéssel meg van bennem egy nagyfokú elengedés is: bármikor készen állok arra, ha abba kellene hagynom, de arra is készen állok, ha ezzel még van dolgom, és tovább kell ebben fejlődnöm.
– Kórházakban is fellépsz, és fogyatékkal élőket is látogatsz. Mennyire visel meg, amit látsz?
– Létrehoztam a Jobb Veled a Világ Alapítványt, hogy teret adjak másoknak a jótékonykodásra. Azt álmomban sem gondoltam volna, hogy mit tesz ez velem, hogyan csiszol engem, hogyan ébreszt rá arra, hogy hol van fejlődni valóm. Egyszer megkértem egy rehabilitációs központ fogyatékkal élő lakóit, hogy most ők gyógyítsanak, a Földet és minden lakóját egy dalnak a segítségével. Felálltak, megfogták egymás kezét, és meghatott, mennyire komolyan vették ezt. Tavaly novemberben pedig jelen voltam egy 20 éves fiú halálánál egy kórházban. Megváltoztatott, volt egy kemény fél évem utána. Amilyen intenzitással megélem a napos oldat, úgy élem meg a másik oldalt is. Ezek a tapasztalások folyton arra emlékeztetnek, hogy csak átutazók vagyunk itt, és kellő alázattal legyek minden iránt, aminek a részese leszek.
– Hogyan töltődsz?
– A koncertek nagyon feltöltenek engem. A legtisztább részemet élem olyankor. Igazi jelenlét állapotban vagyok akkor. Azért imádkozom minden koncert előtt, hogy Isten hangja és ne az én hangom szóljon az emberekhez rajtam keresztül. A dalaim nem az én tulajdonaim, én csak továbbadom őket azoknak, akiknek szükségük van rá. Egyébként szoktam pihenni is. Olyankor magammal foglalkozom teljes figyelmemmel.
– Mitől szenvednek ma leginkább az emberek Magyarországon?
– A negatív, önsorsrontó gondolataiktól. Nem alakult ki eddig kultúránk arra, hogy hogyan tanuljunk meg helyesen gondolkodni. Az, hogy hogyan érzem magam a bőrömben, egyáltalán nem magánügy. Az, hogy hogy vagyok, hatással van a családomra, a páromra, a munkatársaimra, mindenkire, akivel kapcsolatba kerülök. De ez a „probléma” nem csak a magyar embereket érinti.
– Hogyan érhetünk el változást?
– Elolvashatok sok könyvet, elmehetek tanfolyamokra, és lehet, hogy ideiglenesen jól érzem magam a bőrömben, de aztán minden visszarendeződik az alapszintre, ha nem kezdem el cselekedni mindazt a tudást, amit elsajátítottam. Ahhoz, hogy változás álljon be valakinek az életében, szerintem fontos az elköteleződés, hogy megérjen az emberben az a gondolat, hogy na, készen állok arra, hogy másként csináljam a dolgaim, mint ahogy eddig csináltam. Egyszer azt olvastam valahol: „Ha még nem változtattál az életeden, az azt jelenti, hogy még nem fáj eléggé.”
