Az elmúlt években hallatlanul nagy népszerűségre tettek szert azok a módszerek, amelyek azt ígérik, hogy amit szívből kívánunk, az megvalósul. A vonzás törvényének értelmében amire sokat gondolunk – és természetesen töretlenül hiszünk abban, hogy a célunkat elérjük –, az valóra válik.
Kérd és megadatik?
A vonzás törvénye nem új keletű módszer. Ha visszapillantunk a múltba, akkor egészen Jézusig tekinthetünk. Ő mondta: aki kér, az kap, aki keres, az talál. De az ősi mítoszokból az derül ki, hogy például a maják úgy hitték, az isteneik elgondolták a teremtést, majd kimondták mindazt, ami a képzeletükben megszületett, és az valósággá vált. Sőt az ókor leghíresebb ezoterikus iratán, Hermész Triszmegisztosz híres Tabula Smaragdináján is olvasható a vonzás törvénye: „Ami lent van, az megfelel annak, ami fent van, és ami fent van, az megfelel annak, ami lent van, hogy az egyetlen varázslatának műveletét végrehajtsd.” Ennek a mondatnak többféle jelentést tulajdonítanak, aminek az oka, hogy a nagy Hermész nem hagyott ránk kulcsot, amivel a smaragdtábla mondatainak valódi jelentését megfejthetnénk. Így aztán a híres mondat értelmezésekor a vonzás törvénye úgy kerül képbe, hogy minden, amit elképzelünk, amit szeretnénk – fent van, tehát szellemi szinten –, annak hatása van a valóságra – lentre, az anyagi világra –, mert megteremtődik.
Emlegetett szamár…
A vonzás törvénye napjainkban reneszánszát éli, hiszen az elmúlt években került újra a figyelem középpontjába, könyvek, filmek, előadások, tanfolyamok szólnak arról, hogyan alkalmazzuk az ezotériának ezt a régi módszerét. Hogyan képzeljük el mindazt, amire vágyunk, hogyan töltsük fel energiával a gondolatainkat, napjában hányszor lássuk képszerűen magunk előtt mindazt, amit szeretnénk. És minél többször gondolunk a vágyunkra, az egy idő után valósággá válik. Amit jól példáz a régi közmondás is, miszerint az emlegetett szamár hamar megjelenik. Vagyis akire sokat gondoltunk, akit többször emlegettünk, az egyszer csak ott terem. Persze erre mondhatjuk azt, hogy színtiszta véletlen, de az ezotéria elveti a véletlen lehetőségét, és azt mondja: a gondolatunkkal bevonzottuk, illetve magunkhoz vonzottuk azt a személyt, akiről beszéltünk.
Felmerül az emberben a kérdés: valóban ennyire egyszerű lenne? Nem kell mást tennünk, mint elképzelni magunk előtt és hinni abban, hogy a sorstól megkapjuk, amire vágyunk? Ha ez így van, akkor vajon mi az oka annak, hogy valaki már harmadik éve vizualizálja, hogy munkát talál magának. Elképzeli a munkahelyét, a kollégáit, a felettesét, a tevékenységet, amit szeretne végezni. Ám a szorgalmasan végzett vizualizáció ellenére még mindig a munkanélküliek táborához tartozik. Vagy a négy éve babára vágyó házaspár – akik számtalan orvosi vizsgálaton, illetve beavatkozáson estek át – hiába hitt a vonzás törvényében, ám miután a babaprojekt nem járt sikerrel, megkérdőjelezték annak hatékonyságát. Egészen pontosan először saját magukban keresték a hibát: talán valamit elrontottak, nem jól csináltak, ezért nem sikerült a babát „bevonzani” az életükbe? Aztán amikor tisztázódott, hogy mindent úgy tettek, ahogyan kell, értetlenül álltak a tény előtt: ami ezzel a módszerrel másnak sikerül, nekik nem. Végül az asztrológiát hívták segítségül. A horoszkópjaikat elemezve egyszerű választ tudtam adni a kérdésükre: mindent jól csináltak, már ami a vonzás törvényét illeti, de a horoszkópjaikban nincs benne a közös utód születésének a lehetősége.
Vagyis ha nincs benne életünk forgatókönyvében mindaz, amit szeretnénk, akkor hiába a vonzás törvénye, a sorstól nem fogjuk megkapni azt, amire vágyunk. Vagyis a vonzás törvénye nem pusztán egy kívánságteljesítő varázslat, illetve csak akkor működik, ha az, amire vágyakozunk, a karmikus feladataink közé tartozik. De vajon honnan tudhatjuk meg, hogy mi a karmánk? Többféle módszer létezik, ám mint asztrológus, természetesen a horoszkóp elemzését tartom a legbiztosabb módszernek a sorsfeladat kiderítésére. Az említett példában a fiatal pár végül elvált, és az új házasságukban mindkettőjüknek született gyermekük.
Apró dolgok jelentősége
A vonzás törvényével kapcsolatban gyakran felmerül egy kérdés: miért tudom bevonzani az apró dolgokat, a hétköznapokkal kapcsolatos eseményeket, és a nagyokat nem? Vagyis ha erősen gondolok arra, hogy a zsúfolt belvárosban találjak parkolóhelyet, akkor az rendszerint sikerül. De hiába gondolok arra, hogy szeretném visszakapni azt a feladatot, amit korábban végeztem, és amit az új felettesem igazságtalanul elvett tőlem, mégsem járok eredménnyel. Pedig mindent megteszek azért, hogy visszakapjam a pénzkereseti forrásomat, ráadásul jól értek hozzá és megfelelő tapasztalattal rendelkezem. Sőt olyan dolgokra is vetemedek, amelyek nagyon távol állnak tőlem, korábban elképzelhetetlennek tartottam, hogy ilyet tegyek: hízelgek és ajándékokkal halmozom el azt a személyt, akin ez múlik, mégsem jutok eredményre.
Ügyfelem feltett kérdéseire könnyű volt felelni. A hétköznapok apró történéseinél nincsenek sorsszerűségek. Vagyis ha találunk parkolóhelyet, vagy még fel tudjuk adni zárás előtt öt perccel a csekket a postán, abban nincs olyan, ami az életünket, a sorsunkat, a jövőnket igazán befolyásolná, esetleg olyan irányba terelné, amilyenre vágyunk. Viszont az, hogy az ügyfelem képtelen volt visszaszerezni a munkahelyén a régi feladatát, amelyet elvettek tőle, abban már van. Ugyanis ennek hatására csökkentek a bevételei, ez aztán arra ösztönözte, hogy elkezdjen állást keresni, amit egyébként nem tett volna. Még akkor sem, ha tudta, a ranglétrán feljebb kellene lépnie, viszont erre a munkahelyén nem volt lehetőség. Így aztán a sors olyan személyt sodort az útjába, aki úgy viselkedett, hogy az ügyfelemnek nem maradt más lehetősége, mint új munkát keresni. Végül sikerült olyan állást találnia, ahol rangban előrelépett, és a fejlődésre, a továbblépésre is lehetőséget kapott. Az ő esete jól példázza, hiába a vonzás törvénye, hiába gyakorolta tökéletesen, éveken keresztül, a vágy valóra válása helyett inkább nehezebb – olykor reménytelennek tartott – helyzetbe került.
Ügyfelem esete ékesen bizonyítja, hogy a vonzás törvénye csak és kizárólag akkor működik, ha a sors paklijában benne van mindaz, amit szeretnénk. A két embert – az új főnököt és a beosztottját – a karma láthatatlan szálai kötötték össze, és azért találkoztak, mert az ügyfelem önként nem tudott állást változtatni. Ezért a főnöke sietett a „segítségére” oly módon, hogy lehetetlen, kilátástalan helyzetbe hozta, így kényszerítette arra, hogy lépjen. Illetve segített a túlzott büszkeségét levetkőzni azzal, hogy elvette tőle a jól fizető feladatát, aminek hatására ügyfelem képes volt úgy viselkedni, ami miatt korábban megvetett és elítélt embereket. Nemcsak a büszkeségét dobta sutba, hanem megtanulta, hogy ne ítélkezzen, ne törjön senki felett pálcát, hiszen nem tudhatja, hogy az illetőt mi mozgatja, miért viselkedik úgy, ahogy.
A(z) “Hiszel a vonzás törvényében?” című szavazás véget ért!
A szavazók többségének véleménye szerint:
Igen!
A szavazók többségének véleménye szerint:
Igen!
A félelem ereje
Gyakran megtörténik, hogy valamit nagyon szeretnénk elkerülni, mégis bevonzzuk az életünkben. Tipikus példa erre a betegség, amely ha felbukkan a gondolatainkban, akkor általában azonnal elhessegetjük. Ennek ellenére megtörténik, hogy hiába gondoltunk tudatosan arra, hogy a betegséget elkerüljük, mégsem sikerül. Ennek oka a félelem – amivel a betegséget elképzeltük – hihetetlenül nagy erejében rejlik. A betegséget kísérő félelem érzése sokkal nagyobb, mint amit a betegség elhessegetésére tudunk fordítani. (Ne feledjük a szerelmet, a gyűlöletet – amelyeknek igen erős az érzelmi töltete – megelőzi a félelem.) Ahhoz, hogy igazán ki tudjuk törölni a gondolatainkból csak egy pillanatra felmerülő félelem érzését, illetve ne teremtsük meg a betegséget, képszerűen magunk előtt kell látni: egészségesek vagyunk, remek fizikai állapotban kell vizualizálni saját magunkat. A legjobb erre, ha például a lelki szemeinkkel sportolás közben látjuk önmagunkat. A félelem annyira erős érzés, hogy nem kell a nap minden órájában rettegni valamitől, elegendő, ha csak időnként jelenik meg gondolatainkban, érzéseinkben, tapasztalhatjuk, hogy gyorsabban valóra válik, mint amit hosszabb ideje vizualizálunk.
| Krisztina titkárnő volt egy építőipari cégnél. Amikor a cég csődbe ment, a lány egy rokona kocsmájában – a főváros elit kerületében – pultosként helyezkedett el. A törzsvendégek között volt egy budapesti szálloda igazgatója, aki minden este a munkából hazafelé betért a kocsmába a szokásos röviditalra és sörre. Krisztina és az igazgató remekül elbeszélgettek, jól megértették egymást. Végül a férfi felajánlotta a lánynak, hogy szívesen alkalmazná a szálloda presszójában felszolgálóként. A lány igent mondott, és már az első nap szembesült a félelmével: képtelen szabályosan kivinni a vendégeknek a rendelést, ami korábbi munkahelyén nem jelentett problémát, hiszen a pultból csak ritkán jött ki. Nem tudta a tálcát egyensúlyban tartani, és attól rettegett, hogy egyszer valakinek az ölébe borítja a rendelést. Végül új munkájának hetedik napján egy japán csoport érkezett a hotelbe, és bekövetkezett az, amitől a lány félt: a teáskannában lévő forró vizet, valamint a kávét az egyik vendég ölébe borította. A presszó vezetője nem várta meg a próbaidő leteltét, nyomban búcsút vett Krisztinától, aki ez után visszatért a rokona csehójába. Itt aztán nemcsak vizualizálta, hanem addig gyakorolta a tálcával/tálcákkal való egyensúlyozást, amíg tökélyre fejlesztette. Megszűnt ez irányú félelme, ami hozzásegítette egy bécsi álláshoz. |
Krisztina példából jól látszik az is, hogy nem elegendő vizualizálni, dolgozni is kell azon, hogy a problémát megoldjuk. Illetve bevonzzuk mindazt, amit szeretnénk.
Hasonló a hasonlót
A vonzás törvénye nemcsak azért osztja meg az embereket, mert vannak, akik azt hiszik, általa minden megvalósítható. Hanem azért is, mert sokan úgy gondolják, hogy a vonzás törvénye nem más, mint a rezonancia törvényének egyszerűbb, „lebutított” változata, amely a jó marketingnek köszönhetően fantasztikus üzlet. A vonzás és a rezonancia törvénye között olyan hasonlóságok léteznek, amelyek hatására el lehetne fogadni ezt a feltételezést. Különösen, hogy rezonancia törvénye kimondja, hasonló a hasonlót vonzza, vagyis ebben a módszerben is benne rejlik a vonzás fogalma. Ám a különbség abban áll, hogy a rezonancia törvényének értelmében olyan emberekkel, olyan helyzetekkel kerülünk kapcsolatba, amilyen lelkiállapotban vagyunk, illetve amilyen a rezgésünk. Míg a vonzás törvényét alkalmazva teremtésre vagyunk képesek, ha nagyon szeretnénk elérni valamit, és az benne van a sorsunkban, akkor azt előbb-utóbb megvalósíthatjuk. Aki úgy dönt, hogy a vonzás törvényét alkalmazza, annak hitre és türelemre van szüksége. Ugyanis ha nem hisz abban, hogy mindaz, amit elképzel, megvalósulhat, akkor sajnos ezt fogja „bevonzani”. A türelem pedig azért szükséges, mert hiába van benne sorsfeladatunkban mindaz, amire vágyunk, a megteremtésére csak akkor nyílik lehetőség, amikor elérkezik az ideje.
