„Mélységesen csalódtam önben, kedves Krisztina. Azt gondoltam volna, hogy egy annyira spirituális ember, mint ön, képes sokkal rugalmasabban viszonyulni egy ilyen helyzethez.” − Ezt a megállapítást évekkel ezelőtt tette az a férfi, akitől Annával lakást béreltünk. Akkor már mindketten régóta vezettünk különböző önismereti és spirituális tanulócsoportokat, illetve egyéni konzultációkra is jártak hozzánk emberek. Úgy döntöttünk, hogy ketten együtt kibérelünk egy másfél szobás lakást, szépen berendezzük, és ezentúl itt zajlik majd minden programunk.
Így is történt, és a tulajdonos, Gábor rendkívül boldog volt, hogy nem egy család használja a lakást, és nem is 24 órában, így biztos lehetett benne, hogy az ingatlan még jó állapotban is marad. Egy alkalommal azonban furcsa ötlettel állt elő. Rendszeresen eljárt egy masszőrhöz, akit kedvelt, de az volt vele a baj, hogy túl messze volt a rendelője, és Gábornak nem volt kedve annyit autózni.
„Ezért arra gondoltam – mondta –, hogy a masszőrrel itt, a lakásban találkoznék, amikor maguk nincsenek itt.”
Meglepődtünk a kérésen, de azért fontolóra vettük, mert a bérleti díj csökkentését is felajánlotta Gábor. Korábban már a barátaink is jelezték, hogy szívesen átvállalnák a bérleti díj egy részét, ha ők is odahozhatnák a csoportjaikat. Végül arra jutottunk, hogy épp elég nekünk egymáshoz alkalmazkodni, így az a jobb, ha rajtunk kívül más nem használja a lakást. Ezt elmondtuk Gábornak is, vagyis arra kértük, ha már kiadta nekünk a lakását, azt hadd használjuk teljes egészében mi magunk, nem akarjuk, hogy harmadik fél is igénybe vegye a helyet. Ezt a választ ő nem tudta elfogadni, ezért kaptam tőle azt a bizonyos csalódott választ, amit az első mondatban idéztem. Ez a férfi úgy vélte, spirituális ember az, aki minden, hozzá intézett kérésre igent mond, függetlenül attól, hogy annak a következményei jók-e a számára vagy sem.
Spirituális az, akinek nincs szüksége pénzre…
Részesültem már másféle megrovásban is, ami valahogy így hangzott: „Hát, Kriszta, nem gondoltam volna, hogy spirituális úton járó létedre ennyire anyagias vagy! Olyasmit tanítasz, amiért egyáltalán nem kellene pénzt kérned! Az ilyesmit ingyen kellene az emberek rendelkezésére bocsátanod!”
Ez az ember úgy vélte, spirituális az, akinek nincs szüksége pénzre ahhoz, hogy lakjon, egyen, igyon, ruházkodjon, tanuljon, közlekedjen, vagy gondoskodjon a családjáról. És egy súlyos konfliktus közepén, egy különösen feszült pillanatban kaptam ilyet is: „Szép kis spiritualitás, mondhatom, ha így rá tudsz kiabálni valakire!”
Ez az ember pedig úgy vélte, aki spirituális úton jár, annak nincsenek érzései, ha pedig mégis lennének, azokat semmiképpen sem mutatja ki. Pedig a spiritualitás nem a jó magaviseletről, és nem a mások elvárásainak való megfelelésről szól. A spirituális szó önmagában ezt jelenti: szellemi. Mivel alapvetően mindannyian szellemi lények vagyunk – akik épp azt játsszuk, hogy egy testbe bújva a fizikai világban próbálunk szerencsét –, mindannyian spirituálisak vagyunk. Nincs kivétel.
A különbség talán csak annyi, hogy vagyunk néhányan, akik tudatosan elköteleződtünk egy-egy szellemi irányzat mellett, és e tanításokat követve intenzív szellemi és lelki átalakuláson megyünk keresztül. Ebből a szempontból tehát a spiritualitás azt jelenti, hogy hiszünk benne – és mivel hiszünk benne, egyre inkább megtapasztaljuk –, hogy létezik egy, az anyagi világon túlmutató, láthatatlan erő, amelyhez kapcsolódva minden lehetséges. A csodák tanítása (az út, amelyet én is választottam) például Istennek nevezi ezt az erőt.
Honnan ered a jó magaviseletről szóló elvárás?
Onnan, hogy ez az erő csak bizonyos körülmények között érhető el. Egy képzett elme szükséges hozzá, amely nem a múltban felszedett, szűkre szabott programokat alkotó gondolatokat ismételgeti folyton, hanem azokat, amelyeket tudatosan, a céljaink megvalósulása érdekében akarunk gondolni.
A csodák tanítása szerint akkor van hozzáférésünk ehhez az erőhöz, ha semmi más, csak Isten gondolatai vannak az elménkben. Isten gondolatai pedig kizárólag a szeretetről szólnak, vagyis egyikük sem tartalmaz félelmet, sérelmet, haragot, ítéleteket, elvárásokat. A nyitott, jelenben lévő, szeretetteljes gondolatokkal átitatott elme bárminek a megteremtésére képes. És mivel csak szeretet van benne, csak szeretetteljes dolgokat teremt.
Ebből a gondolatmenetből fakadhat tehát az a félreértés, hogy egy olyan ember, aki spirituális úton jár (pláne, ha még tanítója is annak, mint én), tökéletes kell legyen (mondjuk, mint egy szent), és nem megengedett számára semmilyen viselkedés, ami arról szólna, hogy a szereteten kívül mást is megtapasztal. Ám, ha igazán őszintén belegondolsz ebbe, akkor te is tudod, hogy egy ilyen folyamat nem zajlik le egyik napról a másikra. Ilyenkor nemcsak a saját életünk negatív programozását kell átalakítanunk, hanem ezen keresztül mindenki másét is.
A spirituális úton járó ember tehát az, aki tisztában van mindezzel, és folyamatosan arra törekszik, hogy elméjéből kitakarítson mindent, ami nem szeretet alapú. Ám ahhoz, hogy ezt megtehesse, először észre kell vennie eddigi, automatikusan működő programjait. Ezért amikor spirituális útra lép valaki, akkor épp az elvárt dolgok ellenkezője történik: ahelyett, hogy azonnal kitöltené életét a mindent elsöprő szeretet és belső béke, időnként rendkívüli módon felerősödik egy-egy olyan viselkedési minta, amit most már itt az ideje észrevenni és elengedni.
| A csodák tanításában ez egy háromlépcsős folyamat: 1. Észreveszem és tudatosítom szeretetet nélkülöző viselkedésemet, vagy az azt előidéző gondolatokat. 2. Felajánlom, átengedem Istennek a kialakult, többnyire konfliktussal járó helyzet megoldását. 3. Megkérem Istent, alakítsa át bennem a félelmet szeretetté, mert ez a kulcsa annak, hogy többé ne legyen szükségem arra, hogy ezen a módon viselkedjek. |
Egyszerű? Igen. Könnyű? Nem!
Nehézsége épp az egyszerűségében rejlik. Minden lében kanál egónk (az egységet elutasító, a szétválasztottságot és a különlegesség érzetét előnyben részesítő részünk) nem tudja elviselni a gondolatot, hogy ne csináljon semmit. És amikor cselekedni kezdesz – még az előtt, hogy a felajánlást megtetted volna, és megvártad volna az isteni sugallatot arra vonatkozóan, hogy kell-e valamit tenned –, már el is szalasztottad a lehetőséget.
Ezért központi témája minden spirituális tanításnak a belső csend megteremtése akár meditáción, akár imádságon, akár mozgáson keresztül. Egyedül ebben a nyugodt, mély, ellazult állapotban tudod szíved mélyéről megfogalmazni a felajánlásodat és a változásra vonatkozó szándékodat. Ebben a csendben tudod a leginkább megtapasztalni a szeretetet, amely – ahogy fokozatosan megerősödik benned – egyre inkább kitölti a hétköznapi életedet is. Így lesz egyre nagyobb tere annak is, hogy meghalld belső bölcsességed hangját, és az útmutatását követve összekapcsolódj a szeretetteljes teremtő erővel.
És így lesz egyre könnyebb elengedni minden elvárásodat – vonatkozzanak akár önmagadra, akár spirituálisnak, akár nem spirituálisnak tartott emberekre.
 Sarkadi Kriszta – csodautas-kísérő„Szeretni nem kell megtanulnunk, mert a szeretet ott lakozik mindannyiunkban – ez alapvető, megmásíthatatlan természetünk. Ezért nekem pusztán az a dolgom, hogy utat mutassak abban, hogyan tudod eltakarítani a szeretet áramlásának útjában álló, belső akadályaidat. A részedről pedig ehhez semmi másra nincs szükség, mint egy kis hajlandóságra: annak felismerésére, hogy ha nem vagy maradéktalanul boldog, akkor itt az idő, hogy új döntést hozz. Akár csoportban, akár négyszemközt találkozunk, megtartalak, miközben változol, és végigkísérlek az utadon. Örömmel vagyok a bábája újjászületésednek.” |
