“Kaptam egy telefonhívást, valaki azt kérte tőlem, fogadnék-e egy fiatalembert, aki autóbalesetet szenvedett. A megbeszélt reggelen hallottam, hogy megáll egy autó a kertkapunál. Mentem kinyitni az ajtót, és láttam, hogy két ember – feltehetően a szülők – egy kerekes széket tolnak fel az ajtóig, benne egy húszas éveiben járó fiatalemberrel. Bemutatkoztunk egymásnak a szülőkkel, akik ezt követően igyekeztek bemanőverezni a székkel a házba.
Leültünk a konyhaasztalhoz. Figyeltem a Conor nevű fiatalembert, a körülötte lévő energia fénye nagyon halványan világított. Nem volt képes beszélni, csak ült mozdulatlanul, összeroskadva a kerekes székben. Anyja sírt, miközben a két szülő leírta nekem Conor állapotát. Komoly agyi sérülései voltak, lábai lebénulva. Más részét sem nagyon mozgatta, és úgy tűnt, nem hallja vagy érti, amit mondanak neki. Nem jött tőle válasz, nem lehetett vele semmilyen módon kommunikálni. Az orvosok azt mondták, nincs számára semmi remény, ebben a növényi léthez hasonló állapotban fog maradni egész hátralévő életében.
Ránéztem a fiúra. Voltak körülötte gyógyító angyalok, mégsem vette körbe energiafény. A fiú őrangyalának fénye megnyílt, és egy erős, férfias alak tűnt elő, aki határozott hangon így szólt: – Ő nem egy növény, Lorna! Beszélj hozzá, hallani fogja a szavaidat! Szüksége van valami célra, hogy értelme legyen az életének! Bátorságot kell nyernie a harchoz, hogy felkeljen abból a kerekes székből, hogy járjon, hogy élje az életét!
Befejezvén mondandóját, az őrangyal fénye bezárult. Felálltam, odamentem Conorhoz, és csendben imádkozva megérintettem a lábait, a kezét, a két karját és a mellkasát. Éreztem a szívverését, és kezemet a fejére téve a szemébe néztem. – Tudom, hogy hallasz engem! – szóltam. – Tudom, hogy rendbe fogsz jönni, de meg kell küzdened ezért! Meg kell szenvedned a küzdelmet, hogy járni és beszélni tudj! Meg kell tenned! Akarnod kell, hogy jobbra forduljon az állapotod! Azt mutatták nekem, hogy meggyógyulhatsz, lehet állásod, megházasodhatsz, és gyermekeid lehetnek, de ehhez az kell, hogy ne hagyd el magad! Harcolnod kell, hogy jobban legyél! Mindennap imádkozni fogok érted Istenhez – én nem fogom feladni! Nem számít, mit mondanak az orvosok vagy bárki más, meg tudod tenni! Visszanyerheted az életedet! De meg kell küzdened érte!
Megálltam egy kis időre, elmondtam egy imát a fiúért. Hat gyógyító angyal vette körbe, akik kinyújtották karjukat, és mindenhol megérintették Conor testét. – Tudom, hogy hallasz engem! – mondtam. – Tudom, hogy hallottad, amit mondtam, még ha ezt nem is tudod kimutatni. Meg tudod tenni, de küzdened kell!
A szülők imádkoztak mellettem, s közben folyt a könnyük. Elhitték az orvosok megállapításait, és attól rettegtek, fel kell hagyniuk a reménnyel. Mindennél jobban szerették volna, hogy legyen még valami reménysugár, és a fiuk meggyógyulhasson.
Később – hónapokkal, de lehet, hogy egy évvel is később – a szülők felhívtak telefonon, és azt mondták, ismét el akarják hozni hozzám Conort. A fiú teljesen ki volt cserélve, egy teljesen más embert láttam! Még mindig kerekes székben ült, azonban tudta mozgatni a karját és a fejét. Beszélni is képes volt, remegő hangon, akadozva. Talán kissé nehezen lehetett kivenni a szavait, én azonban tisztán értettem. Ezt mondta: – Lorna, hallottalak azon a napon! Sírtam magamban! Te voltál az egyetlen személy, aki láthatólag megértette, hogy én nem vagyok holmi növény! Reményt adtál nekem!
Megerőltető volt számára a beszéd, tartott is egy kis szünetet. Rámosolyogtam, amikor folytatta: – Hitet adtál nekem és bátorságot, hogy rávegyem a testemet, válaszoljon az ingerekre. Köszönöm neked! Tudom, hogy javulni fog az állapotom. Megteszed, hogy továbbra is imádkozol értem? Ott, akkor ismét imádkoztam Conorért, és közben gyógyító angyalok ereszkedtek le hozzánk. Megáldottam a fiút.
Még párszor találkoztam Conorral – és minden alkalommal javult az állapota. Legutóbb nagyjából egy éve láttam, a dublini Grafton Streeten találkoztunk. Az utcán jött nevetve, kéz a kézben sétált egy lánnyal. Láthatóan tökéletesen tudott járni. Semmi nyoma nem volt a szörnyűséges balesetének. Nem vett észre engem. Őrangyala megnyílt előttem, és széles mosolyt küldött felém. Nem tudom, látom-e még valaha ezt a fiatalembert. Mai napig is folyamatosan imádkozom érte, kérem számára a gyógyulást, és mindazt, amire szüksége van az életben.”
 A történet Lorna Byrne “Lépcső a mennyországba“ című könyvéből valóLorna folyamatosan, kicsi kora óta látja az angyalokat és beszélget velük. Oly tisztán látja őket, ahogy mi látjuk a köveket vagy a fákat! A Lépcső a mennyországba című könyvében Lorna valós történeteket mesél el arról, miként segítenek minket az angyalok. Leírja, milyen nagy támogatást jelentettek számára, hogy összeszedje magát férje halálát követően, és elmesél megdöbbentő, olykor különösen megrázó eseteket, amikor látta az angyalokat, amint más embereken segítettek – különösen, ha valaki boldogtalan, súlyos beteg vagy épp veszélybe került. Olvasd el ezt is:Angyali üzenet: “Engedd meg magadnak az érzelmeket!“Angyali üzenet: “Engedd ki magadból a szeretetet!“Angyali üzenet: “Szeress másokat és szeretet költözik az életedbe!“ |
