“Nekünk, emberi lényeknek, függetlenül attól, milyen vallást követünk, vagy miben hiszünk, mindegyikünknek van lelkünk. Isten olyan hatalmas szeretettel van mindannyiunk iránt, hogy minden embernek adott egy kis darabkát magából. Az isteni fények ez a kis darabkája a lelkünk. Ha megnyitjuk magunkat a szeretetnek, akkor mélyebben kapcsolódunk a lelkünkkel.
A szeretet, az szeretet, mindig ugyanaz, a név nélküli angyal azonban megmutatta nekem, hogy sokaknak nagyon beszűkült nézete van a szeretetről – úgy vélik, csupán egy szerelmespár között vagy a családra érvényes valami. Rengeteg emberrel találkoztam, akik szinte sírva áhítozzák a szeretetet, ám úgy gondolják, csak egy romantikus kapcsolatban kaphatják meg, és emiatt nem képesek meglátni az életükben már jelen lévő szeretetet. Nem látják, milyen sokféle módja létezik annak, hogy szeressünk!
Tizenegy éves koromban nyáron egy nap kimentem egy nagy ifjúsági szálló mögé a kocsiszínekhez (a nagymamám ebben Clare megyei a szállóban volt gondnok). Felbukkant a név nélküli angyal, és szólt, kövessem a nagypapámat, de csenden, hogy ne vegyen észre. Nagypapám magának való ember volt, aki elvesztette egyik lábát az ír függetlenségi háborúban, és így nehezére esett neki a járás. Csendben követtem, amint bemegy az egyik kocsiszínbe, aztán bekukucskáltam az épületbe. Láttam, miként árad kifelé a szeretet a nagypapámból, annak ellenére, hogy az arca döbbenetet és szenvedést mutatott. Én pedig eltűnődtem, hogy ugyan mi történhetett.
Nagypapám elővett a zsebéből egy fehér zsebkendőt, és nagy nehézségek árán lehajolt a földre.
Ahogy megláttam, mit emelt fel a földről, megértettem a helyzetet! Két apró madár bújt meg a zsebkendőben, fecskefiókák! Magasan, fent a falon volt egy fecskefészek, és ez a két kismadár valahogy – elképzelni nem tudtam, hogyan – kiesett onnan.
A nagyapám arcán tükröződő szeretet, valamint a tőle a két kismadár felé áramló szereteterő látványa mélyen megérintett. Ekkor megszólalt a mellettem álló név nélküli angyal: – Ez a szeretet! Nagyapádnak rendkívül nehéz élete volt, és ezért rengeteg szeretetet elzárt magában! – Szomorúan gondoltam a nagypapa két gyermekére, akikről tudtam, hogy fiatalon és tragikus körülmények között haltak meg. – A madarak iránt érzett szeretete ugyanaz a szeretet, amit anyád és apád között is láttál. A dologban az a szomorú, hogy nagypapád könnyebbnek találja kimutatni szeretetét egy madár felé, mint a saját családja irányába!
Nagypapám nagy nehezen a szín ajtaja felé mozdult, egyik kezében a botját fogta, másik kezében a két kismadarat tartotta óvatosan.
Amikor nem sokkal később bementem a konyhába, a nagypapám nagy szeretettel már elhelyezte a két fiókát egy dobozba, ahol biztonságban lehettek, és langyos tejjel etette őket egy kis csepegtető segítségével. Így gondozta a madarakat heteken át, néha nekem is megengedte, hogy etessem őket. A kis fecskék végül megerősödtek annyira, hogy képesek legyenek vigyázni magukra, és akkor szabadon engedte őket.
A név nélküli angyal azt mondta nekem, hogy a szeretet, az mindig egy és ugyanaz a dolog, azonban nagyon sokféleképpen tudunk szeretni! Belül mindannyiunkban színtiszta szeretet van. Újszülött csecsemőként telve voltunk szeretettel, és nem számít, mi minden történt velünk onnantól számítva, ez a szeretet mindig ott van velünk. Függetlenül attól, milyen élet jutott nekünk, vagy hogy mit tettünk másokkal, a bennünk lévő szeretet nem halványul el. Azonban nagy részét – vagy talán az egészet – mélyen elzárjuk magunkban. Meg kell tanulnunk, hogyan tudjuk kiengedni magunkból a szeretetet!
Ha bármiféle dolog iránt érzünk valami szeretetet, azzal már megmozdítjuk a bennünk lévő szeretetet, és meg tudjuk engedni magunknak, hogy egyre inkább felszabadítsuk azt magunkból. A szeretetet annak személyes megélései mozgatják meg bennünk: ha átérezzük, ha szeretettel teli gondolataink vannak, vagy ha látjuk a szeretetet. Egymástól tanuljuk meg, mit jelent szeretni.
Az angyalok azt mondják, minden ember képes megtanulni, hogy gyakrabban szeressen, és egyre erősebben. Ezért írtam meg ezt a könyvet!“
A történet Lorna Byrne Angyalok nyelvén című könyvéből való
