A mindennapi életben is találkozhatunk hasonlóval: van, aki a nyakláncát tekergeti, míg az el nem szakad, más egy hajfürtjét pödörgeti állandóan. Vajon betegség ez, vagy csupán nehezen leküzdhető rossz szokás?
A múltkoriban ismert, sikeres zenésszel találkoztam. Kiegyensúlyozottnak látszott, éppen ezért nagyon meglepett, amikor megláttam, hogy tövig lerágta a körmeit. “Ez a rossz szokás gyerekkoromból maradt” – mondta, amikor észrevette, hogy a kezét nézem. “Próbáltam leszokni, egy ideig sikerült is, amikor Amerikából extra erős körömerősítő kencét hoztam, amelyet kifejezetten a megrögzött körömrágóknak fejlesztettek ki. Aztán később erősítővel együtt rágtam tovább a körmömet…” Rossz szokás, bólintottam; emlékszem, kisiskolásként én is lerágtam az összes körmömet, aztán amikor nagyapám a sokadik alkalom után azt mondta, hogy ezt “csak az idegbetegek csinálják”, egyik pillanatról a másikra abbahagytam.
Ujjtördelés, hajcsavargatás
Dr. Huszár László pszichiáter, egy pszichoginekológiai (az e területen dolgozó pszichiáterek a női nemi hormonális változások következtében fellépő pszichés tünetekkel is foglalkoznak) szakambulancia-hálózat vezetője szerint ez nem ilyen egyszerű, bár gyerekkorban a szülői tiltás is elegendő lehet a leszokáshoz. A pszichiáter azonban úgy véli, hogy már a gyerekkori körömrágás és más rossz szokások hátterében is szorongás állhat. (Nálam például a röpke “diagnózis” szerint akár szociális fóbia is lehetett a háttérben, vagyis nem sikerült úgy beilleszkednem az osztályba, ahogyan szerettem volna.)
Péter a “tördelők” népes csapatába tartozik: ha gondolkozik, beszélget valakivel, vagy akár csak ücsörög egy társaságban, tördelni kezdi az ujjait, hangosan roppannak az ízületei, és a környéken lévők azonnal menekülőt fújnak. Kata viszont állandóan a hosszú hajával babrál: a gyönyörű, hullámos fürtökből rendre kihúz néhány szálat, csavargatja, majd a szájába veszi, talán el is rágja. Mi lehet ez: rossz szokás, kényszeres cselekedet?
– A rendszeresen ismétlődő tevékenységek valamiféle szorongásra épülnek. A rossz szokások átválthatnak kényszerbe, de az, hogy átcsapnak-e vagy sem, az a hangulati és szorongási állapotunk függvénye. Ha nem tudunk úrrá lenni a körömrágáson, hajhuzigáláson vagy más beidegződésen, vagy ha valaki felismeri, hogy amit csinál, már nem csupán elvetendő gyakorlat, hanem több annál, feltétlenül érdemes szakemberhez fordulni – véli az orvos.
Huszár doktor szerint, ha a körömrágás vagy más beidegződés felnőttkorra is megmarad, akkor nehéz jó tippet adni a leszokáshoz, mert az igazi tanács arra irányulna, hogyan csökkentse az illető a szorongását. Ilyenkor már kevés az akaraterő, vagy, ha mégis elegendő, elképzelhető, hogy másra tér át az érintett ahelyett, amiről leszokott, például nem a körmét rágja majd, hanem a haját tépdesi, vagy az ujjait tördeli.
Mindennapi mániáink
Julival a rendelő várójában találkoztam. A tizenéves diáklány meggyőződése, hogy ha kilincset vagy más, többek által használt tárgyat érint, súlyos fertőzést kap, ezért naponta órákat tölt kézmosással. Olyan erős félelmet érez a “fertőzésektől”, hogy lehetőleg mindenféle társas kapcsolatot elkerül, elzárkózik a világtól. A csinos, okos lány tudja, hogy ez nem normális dolog. “Tudom, hogy betegség, de nem tudok ellenállni. Most már beszélgetek veled, nem gubózok be, de azért a kilincset szívem szerint még mindig nem fognám meg. Ez a kényszeres dolog tönkretette volna az életemet, de a gyógyszernek és a pszichoterápiának köszönhetően már jobban érzem magam, és remélem, hamarosan meggyógyulok” – mondta félszeg mosollyal.
A pszichiáter akkor beszél kényszerbetegségről, amikor a mánia a napi életvitelt olyan jelentős mértékben meghatározza, hogy az egyén már nem tud helytállni a munkahelyén vagy a magánéletben. A kényszerbetegség mindig a szorongásos emberek problémája. Huszár doktor szerint a gyötrő rögeszmék vagy kényszeres cselekedetek énidegenek, vagyis az egyén tudja, hogy ezek káros dolgok, ám nem képes tenni ellenük, mert a szorongása sokkal súlyosabb annál. Úgy érzi, ha véghezvisz valamilyen megrögzött tevékenységet, akkor feloldódik a feszültsége.
Juli egyébként nem pszichiáterhez fordult a tisztálkodási kényszerével, hanem – mivel kisebesedett a keze az állandó mosástól – bőrgyógyászhoz. “Egy ideig próbáltam titkolni a környezetem előtt a betegségemet, de később már nem törődtem vele, ki mit gondol, mert annyira erős volt bennem a fertőzéstől való félelem” – mesélte a lány. Ő – a többi tisztálkodási kényszerben szenvedőhöz hasonlóan – meghatározott rituálé szerint mosta a kezét: az ujjbegyétől a könyökéig négyszer-ötször beszappanozta és leöblítette, majd rögtön újra kezdte az egészet.
A pszichiáter tapasztalatai szerint többnyire egy szám oldja fel az ilyen betegek kényszeres cselekvését: például tizenötször kell ezt vagy azt elvégezniük, vagy addig, amíg nem jön az utcán olyan rendszámú autó, amelynek számjegyeit összeadva bizonyos, előre meghatározott szám kapható.
Félelmetes gondolatok
A gyermekágyi időszakban néhány kismamának újszülött babájával kapcsolatban merülnek fel kényszeres gondolatai, esetleg elzárja maga elől a késeket, nehogy kárt tegyen velük a gyerekben, vagy bezárja az ablakokat, nehogy kidobja a csecsemőt. Ezek többnyire megmaradnak gondolati szinten, cselekedetre szerencsére csak ritkán kerül sor, de az állandó rettegés olyan erős, hogy óhatatlanul más zavarokhoz – például depresszióhoz – vezethet.
Nemrégiben tragikus esetről tudósított a világsajtó: Houstonban egy harmincöt éves nő öt gyermekét fojtotta a fürdőkádba. Kiderült, hogy a nő legkisebb (féléves) gyermeke születése óta depresszióval küzd. Sajnos, nem kért időben segítséget, a kényszeres gondolatok átváltottak kényszeres cselekedetté…
Dr. Huszár László a kényszergondolatok egyik szélsőséges formájára említette példaként azt a beteget, aki attól félt, hogy éjjel, álmában valakiben kárt fog tenni, ezért esténként másfél órán keresztül kötözte le magát a speciálisan erre a célra vásárolt ágyra. Az illető meggyógyult, igaz, hosszú hónapokig tartott a kezelés.
Segítség nélkül nehéz megküzdeni a mániás cselekvésekkel. Sajnos, a betegek általában későn kerülnek szakemberhez, és ilyenkor már nemcsak a kényszerbetegséget kell legyőzni, hanem sokszor az ahhoz társuló depressziót is. A terápia egyrészt gyógyszeres kezelésből, másrészt pszichoterápiás módszerekből tevődik össze. Nagyon ritkán előfordulhat, hogy markáns változás, például egy új szerelmi kapcsolat megoldja a beteg problémáját.
Mária akkor már naponta legalább egyszer kitakarította a lakást, amikor Lajossal találkozott. Nem hitte, hogy valaha is megtalálja az igazit, ám ez a találkozás olyan volt, mint amiről addig csak romantikus regényekben olvasott: felkavaró, izgalmas, gyötrelmesen szép. Valahogy elmaradt a sokszori takarítás – ma együtt élnek, hamarosan hárman lesznek, és bizony a heti egyszeri takarítás is nehezen fér bele Mária életébe, aki mégis boldogabb, mint amikor ragyogott a lakása. Az új kapcsolat szerencsés esetben oldhatja a szorongást és a kényszeres tüneteket is. Ám Huszár doktor tanácsa szerint, ha a rossz szokás nem múlik, és a kényszer eluralkodik, feltétlenül érdemes pszichiáterhez fordulni!
