Nyitva van az aranykapu…

Egy régi olvasói levél jutott eszembe. Egy idős asszony mesélte el benne, hogy a férje milyen figyelmes ember volt. Mekkora szeretettel vette körül őt és a gyerekeiket, milyen odaadással gondoskodott róluk, és hogy ő szerelmes volt belé az utolsó pillanatig. Azon a napon azonban, amikor eltemette az urát, megkérdőjeleződött benne minden. Mert a gyászszertartás alatt ott zokogott vele együtt még valaki, akit senki sem ismert. Egy másik asszony… A férje szeretője.

Nem, nem gondolnám, hogy ez nyitott házasság volt, mert akkor tudnia kellett volna róla. A kérdés inkább az, hogy boldogabb lett volna-e ez az asszony, ha tisztában van mindennel? Ha tudja, hogy a férje hol tölti az ideje láthatatlan részét. Mikor lehet tisztességről beszélni? Akkor, ha megkíméljük a másikat attól, hogy feltárjuk előtte a „ballépéseinket” vagy ha tisztán elmondunk mindent.


A nyitott házasság mellett

O’Neill figyelte meg a hetvenes években, hogy a házaspárok között újfajta együttélési forma terjed – tudjuk meg dr. Buda Béla pár-terapeuta pszichiátertől. A megfigyelt házaspárok nem sajátították ki egymást, sőt, megengedték a másiknak, hogy kísérletezzenek. Kiruccanásaik tanulságait megbeszélték, igyekeztek tisztázni a félreértéseket. Nyugaton ez az együttélési forma úgy terjedt el, mint kívánatos házassági modell. Itthon ugyan nem lett belőle mozgalom, és felvetődött az is, hogy ez nem helyes. Az utóbbi időben végzett kutatások azonban azt mutatják, hogy a párkapcsolatok egy része ebbe az irányba tolódott el. Ez azt jelenti, hogy a párok jobban megértik a másik törekvését a szabadságra, és inkább elfogadják a döntéseiket. Magát a kapcsolatot azonban nem akarják felszámolni.

Elgondolkodtató jelenség, hogy mindenütt a világon terjed a házasság nélküli együttélés. Ez azt jelenti, hogy nincs hagyományos formájú szövetkezés, csak “időszakos” egyezmény, amelybe sokszor a gyermekvállalás is beletartozik. A véglegességet tagadják meg ezzel, illetve azt a kellemetlenséget akarják megspórolni, ami a válással jár. Magyarországon a házasságok fele ugyanis bontóperrel végződik. A mostani fiataloknak rengeteg tapasztalatuk van erről, ugyanis egy részük csonka családban nőtt fel. A “házasság nélküli” házasságok sok
esetben még tisztázottabbak is, mint azok, amelyeket esküvel szentesítenek. Ilyenkor mindenki tudja, hogy mit várhat el a másiktól és mi az, amit neki adnia kell. A megoldást én sem tudom, de talán azt kellene erősíteni, hogy világos, egyértelmű egyezségeket kössenek a párok.

– Miért vetődhet fel egyáltalán az, hogy esetenként megoldást jelenthet a nyitott házasság?
– Nem csak azért, mert mindig vannak kísértések. És nem csak azért, mert a párok soha sincsenek szinkronban egymással abban a tekintetben, hogy milyen fokú kötődésre van szükségük. Hanem azért is, mert az egyének az idő múlásával nagyarányú lélektani fejlődésen mennek keresztül, és tíz év múlva már nem ugyanazok az emberek. A nők például sokkal önállóbb életet akarnak élni. Az új, folyamatosan változó helyzetek pedig új igényeket hoznak a felszínre. Éppen a párkapcsolat komolyabb felfogását jelenti, hogy pusztán azért még nem akarják felbontani a házasságot, mert az egyikőjük vagy mindkettőjük életében megjelent egy újabb szereplő, hiszen ettől a kölcsönös megbecsülés még változatlan maradhat. Még erősebb motiváció a házasság fenntartására a gyermekek érdeke, hiszen őket viseli meg a legjobban a szakítás.

A látszat mesterséges őrzése óriási lelki terhet ró a felekre. Sokkal több az elfojtás, a hazugság. A pszichológia úgy tartja, hogy az intim kapcsolatok lendíthetnek a személyiség fejlődésén. Sokszor előfordul, hogy a régi kapcsolatban már nem élhetjük át azt az intimitást, amely számunkra gyarapodást hozhat. Ilyenkor két lehetőség kínálkozik, vagy elhagyjuk a régi párunkat, és az újjal kötünk szövetséget, vagy maradunk. Vannak olyan férfiak, akik hiába vándorolnak egyik házasságból a másikba, mindig kiderül, hogy az új sem képes betölteni a hiányt. Sőt, néha rosszabb kompromisszumokat kötnek, mint ami ellen esetleg a régiben már lázadoztak volna. A házasság szentsége persze, sokak számára igazi érték. Ezt senkinek nincs joga megkérdőjelezni. De azt is látni kell, hogy mindeközben a világ sokszínű, bármi megtörténhet benne.


A szabadság két oldala

– “A nyitott házasság nagyon jó lehet” – véli Endre, aki még nem kötelezte el magát senki mellett. Vele együtt sokan gondolják azt, hogy jó lenne szabadon megtenni bármit… Abba azonban sokkal kevésbé gondolnak bele szívesen, hogy mit éreznének, ha nem ők, hanem a másik élne a tökéletes szabadság lehetőségével. Ha mégis eljön ez a pont, és már a féltékenység sem lobbantja lángra az érzelmeket, akkor nagy valószínűséggel megszűnt a másik iránti kötődés…

– Ma a fiatalok szerelmi házasságokat kötnek, és a szerelemben óriási bűn a megcsalás – állítja dr. Csák Annamária pszichológus. Ha racionálisan gondolkodnánk a házasságról, és azt mondanánk, hogy ez egy olyan intézmény, amelynek fő célja a család működőképességének megőrzése és a gyermekek felnevelése, akkor a házasságba is sokkal több minden beleférne. A szerelmes feleségtől azonban nem lehet elvárni, hogy megbocsássa férje kicsapongásait. És ha meg is bocsátja, nehezen képzelhető el, hogy ebből ne legyen konfliktus.

Andrea azt gondolja, azért sikerült együtt maradniuk, mert tágítani tudtak a házasság évszázados játékszabályain. Ha egyszerűen elválnak, azon a kislányuk, Anna soha nem tette volna túl magát. Voltak viták, és ma is nagyon sokszor veszekednek, mert nehéz eldönteni, hogy ki, mikor kaphat kimenőt… Időnként az is előfordul, hogy nem szólnak egymáshoz, annyira megbántódnak, de valahogy mindig lecsendesednek, és a végén mindig mindketten hazatérnek abba házba, amit közösen építettek, és amelytől egyikőjük sem válna meg szívesen.

– Annak is van oka, ha a házaspár végül eljut a nyitott házasság gondolatáig – magyarázza a pszichológus. Ha igazán harmonikus a kapcsolat, akkor senkinek nincs hiányérzete, és nem vetődik fel, hogy valaki másra is szükség volna. A párok gyakran nincsenek összhangban, előfordulhat, hogy az egyikőjük karrierje lefelé, a másiké felfelé tart. Ha nem figyelünk arra, aki a gödörben van, akkor az könnyen kereshet máshol vigaszt magának. Ha viszont sikerül a válsághelyzetre valamilyen közös stratégiát kidolgozni, ha sikerül átértékelni a régi egyezményt, akkor már nem csak a válás és a nyitott házasság között lehet választani. Ilyenkor a kapcsolat megerősödhet, megújulhat.

A nyitott házasságnak két fajtáját tudom elképzelni. Az egyik esetben a pár már nem szereti egymást, ezért kölcsönösen el tudják fogadni, hogy mindenki kívül keresi a boldogságot. A másik esetben viszont egy játszmáról van szó. Ilyenkor a felek úgy próbálják felértékelni magukat a másik szemében, hogy féltékennyé teszik. Ez a “nem félünk a farkastól” típusú játszma nagyon felőrölheti az embert, és gyakran ér tragikus véget. Ha ebbe gyerekek is bekerülnek, akkor az számukra katasztrófát jelenthet.

A szabadság persze, nagyon fontos a kapcsolatban, de a biztonság iránti igényünk is hatalmas. Néha ezért a látszattal is beérjük, mert még a látszat is valamiféle biztonságot hordoz magában. Ha el se határozzuk, hogy ezt a biztonságot megadjuk a másiknak, akkor milyen reményt adhatunk neki, hogyan indulhatunk neki a közös életnek? A világ valóban állandóan változik, de talán éppen ezért vágyunk legfontosabb kapcsolatunkban az állandóságra. A változatosság fontos, de csak akkor tudjuk élvezni, ha biztonságban érezzük magunkat.