A hét témája – 2. oldal

– Talán működhetne ez így házasságban is – véli Sándor –, de mi nem láttunk ilyet. Kiüresedett, veszekedős házasságok voltak körülöttünk, és egyetlen egy jó példával sem találkoztunk. Minket a teljes tisztelet tart össze, hiszen nincs más, ami összeköthetne. Nem bántjuk meg a másikat, és erőfeszítést teszünk azért, hogy a másik kívánsága, akarata érvényre juthasson. Ezt az erőfeszítést – innen nézve úgy látszik – a házaspárok gyakorta igyekeznek megspórolni.

Házasság másképp

Tény, hogy a házasság intézménye az utóbbi évtizedekben megrendült. A házasodási kedv Magyarországon is csökkent. Az elváltak és az özvegyek sem törekednek ma már mindenáron arra, hogy ismét az anyakönyvvezető elé járuljanak. Egy 2000 decemberében végzett vizsgálat mégis azt mutatja, hogy a törvényesített kapcsolat vonzása igen nagy. Az emberek túlnyomó többsége (nyolcvan százaléka) ezt a fajta életformát tartja napjainkban is a legrokonszenvesebbnek. Ennek némiképp ellentmond, hogy az utóbbi években a megszülető gyerekek harminc százaléka(!) házasságon kívül született. Ez az arány hosszú évtizedekig alacsony, mindössze öt-hat százalék volt. A változás a nyolcvanas évek második felében kezdődött el, és egyértelműen a modernizációval és a piacosodással függ össze. Az élettársi kapcsolatban élők aránya továbbra sem túl magas, összesen nyolc-kilenc százalék, de ehhez az adathoz rögtön hozzá kell tennünk, hogy a húsz-huszonkilenc éves korosztály esetében már huszonöt-harminc százalék. Vagyis számítani lehet arra, hogy ez a szám az elkövetkező években tovább nő majd.

– Ez nem jelenti azt, hogy ezek a fiatalok később sem kötnek házasságot. De azt mindenképpen jelzi, hogy a társadalom sokkal toleránsabb ma azokkal, akik papír nélkül élnek együtt – állítja dr. Pongrácz Tiborné, demográfus. – Korábban szinte megbélyegezték a vadházasságban élőket. Bár még ma is többségében az alacsony iskolai végzettségűek, szociálisan hátrányos helyzetűek választják ezt a fajta együttélési formát, de határozottan érzékelhető az is, hogy a jelenség a magasabban kvalifikáltak körében is nő. Az élettársi kapcsolat elterjedése Nyugat-Európában nem új keletű jelenség. A hatvanas években, Svédországban kezdődött, és fokozatosan átterjedt Angliára, Hollandiára, Franciaországra is. Az észak-európai országok többségében a nőknek várhatóan mindössze ötven-hatvan százaléka köt házasságot, s ez az intézmény hagyományos szerepének, jelentőségének erőteljes visszaszorulását, módosulását jelzi.

Lévai Mária és Mazura János is több mint hét év után léptek az anyakönyvvezető elé. Csak azután, miután közösen újraírták a házasság, az együttélés megcsontosodott szabályait.Először a hárfát kellett kivinni a konyhából, hogy kényelmesen leülhessünk beszélgetni. Mari ugyanis hárfaművésznő, és a hely szűkössége miatt néha a konyhában gyakorol. Aztán kiderült, hogy nem csak emiatt különleges ez a konyha. Hanem egy kicsit azért is, mert János – aki szintén zenész – itt kérte meg Mari kezét. Néhány hete tartották az esküvőt.

– Hét és fél éve vagyunk együtt Jánossal, a kislányunk, Dóri lassan hároméves, de korábban a házasság gondolata nem igazán merült föl.

– Igen, pontosabban én voltam az, aki azt mondta, hogy nincs értelme összeházasodni – meséli János. – Egyrészt, mert úgy gondolom, hogy a házasság minden kultúrkörben valamiféle szentesítést jelent egy olyan hatalom által, amelynek fensőbbségét az ember elismeri. Én viszont nem vagyok vallásos, és szerintem az államnak sincs sok köze a magánügyeimhez. Merő formalitássá alacsonyítani a házasságot pedig teljesen fölösleges. Másrészt, feleségül venni valakit, elvileg ugye azt jelenti, hogy a férfiember, önzését háttérbe szorítva, felelősséget vállal a párjáért és leendő családjáért. Úgy érzem, az, hogy Dóri megszületett, és én is itt vagyok neki, ugyanúgy egy döntés – hozzáteszem, teljesen magától értetődő döntés – eredménye volt. És tudtam, hogy bármi történjék is, én ehhez tartani fogom magam.

Eleinte Mari is ellene volt annak, hogy összeházasodjanak.

– Egyszer már az oltár előtt kimondtam egy “igent”, amelyet később visszavontam. Ráadásul a szüleim is elváltak, úgyhogy egyáltalán nem voltak jó tapasztalataim a házassággal kapcsolatban. Ennek ellenére, egy ideje azon kaptam magam, hogy nekem akkor is fontos lenne, hogy összeházasodjunk. Hogy jól esne, ha János megkérné a kezem. De racionális érveim nem voltak, úgyhogy nem is nagyon jött szóba a dolog.

Aztán egyszer, egy konyhai beszélgetés alkalmával egyik jó barátjuk elkezdte feszegetni, hogy tulajdonképpen miért is nem házasodnak össze Mariék. Amire János azt válaszolta, hogy ha valaki csak egyetlenegy elfogadható érvet mond a házasságuk mellett, ő azonnal megkéri Mari kezét. Többórás parázs vita után János letérdelt, és ott helyben megtörtént a lánykérés.

– Azt tudtam, hogy nekem ugyanazt jelentik ők ketten, akár az ujjamon van a gyűrű, akár nem. Viszont rá kellett jönnöm, hogy Marinak igazán fontos, hogy összeházasodjunk. Innentől kezdve pedig nem volt számomra kérdéses, hogy szeretném-e az esküvőt.
Másnap megtudták, hogy útban van a következő gyerek…