Például abból, hogy a bíróság már elítélte a támadóját.
– Persze, én nem kételkedem a szavában, de mi van, ha mégse úgy volt? És akkor akit megvádoltak, esetleg már el is ítéltek, így mégis tisztázhatja magát. Tehát elképzelhető, hogy épp az az ember jön ki jól egy ilyen helyzetből, akire előzetesen kígyót-békát kiabáltak, és sarat dobáltak. Itt viszont meghallgathatjuk a másik felet is.
Szerinted miért akar a fél ország betódulni a médiába, leginkább a tévébe?
– Ha valakinek azt mondják: rád vagyunk kíváncsiak, te állj ki és te legyél a középpontban, ki az az elvetemült, aki visszakozna? Van egy-két ember, akit zavar a szereplés – hát engem viszont nem! Mindig is erre vágytam.
Megindokolták, hogy miért éppen téged választottak a nyolcszáz jelentkező közül?
– Azt mondták, úgy viselkedtem a próbafelvételen, hogy nem zavart sem a kamera, sem az, hogy többen is figyelnek.
De neked már volt televíziós tapasztalatod.
– Egy kisebb fővárosi tévénél kezdtem, és ott is hasonló műsort vezettem, mint most. Ez fél évig ment, ezután pedig “felfedezett” egy országos kereskedelmi csatorna, és komolyabban elkezdhettem a munkát. Először az esti híradóban dolgoztam, aztán a reggeli hírekben, mint szerkesztő, majd csak mint műsorvezető. Ez egy évig tartott, de nem éreztem jól magam.
Elment a kedved a dologtól?
– Nem is kicsit. Jó egy évig nem is foglalkoztam a médiával.
Ekkor jött szembe a fitnesz-terem.
– Igen. Valamiből meg kell élni.
Hogy szedted össze rá a pénzt?
– Mindenre tudsz tőkét szerezni, ha akarod. Eredetileg szépségszalont akartam nyitni, csak nem találtam elég kicsi üzlethelyiséget hozzá.
Igaz, hogy csak nők járhatnak hozzátok?
– Igen. És ez tök jó. A nőknek mindig is voltak gátlásaik; nagy a fenekem, vastag a combom, kicikiznek… Itt viszont senkinek nem kell félnie ettől.
A pörgős életvitel mellett mennyire kell odafigyelned magadra, az egészségedre? Tudom, hogy imádod a zöldségeket, mi több, nyersen eszed a többtonnányi petrezselymet.
– Nem kell odafigyelnem: már régen kialakult az életmódom. Ha valakinek szemmel kell tartani, miből mennyit eszik, az már gáz. Salátákat eszem, sovány húst, de nem esik nehezemre, mert én mindig ezeket szerettem. Jól megvagyok ezekkel a “nyúlkajákkal”. Anyukám a piacon mindig három csomag petrezselymet vesz: egyet a levesbe, kettőt meg nekem. Imádom; függővé váltam, de csak frissen jó.
Pesti vagy?
– Nem, vidéki lány vagyok. Kiskunhalason laktunk tizennyolc éves koromig, onnét kerültem Pestre, a főiskolára.
A szüleid mivel foglalkoznak?
– Édesanyám bankár, van egy pénzügyi tanácsadó cége, a nevelőapám pedig az iparkamarának a helyi vezetője. Pénzügyi vonalú az egész neveltetésem. Innen is ered, hogy a Külker Főiskolát végeztem el. Beszélek két nyelvet, a németet és az oroszt felsőfokon. Most ráhajtok, hogy még egy-kettőt megtanuljak, hál’ istennek van hozzá érzékem.
Mikor mentél férjhez?
– A főiskola után nem sokkal. A férjemet az első munkahelyemen ismertem meg, egy külkeres cégnél. Erről ne is beszéljünk többet: most váltam el. A jelenlegi párommal, Csabival négy éve vagyunk együtt. Üzletember, van egy számítógépes cége, és mellette egy repülőiskolája. Hétvégeken, főleg nyáron, sokat repülünk.
Őt hogy ismerted meg?
– Ügyfelem volt egy bankban, amikor ott dolgoztam. Később véletlenül összefutottunk, emlékeztünk egymásra, és meghívott repülni. Nagyon szeretem az effajta vagány dolgokat.
Mesélj Vikiről, a kislányodról!
– Második osztályos. Az égvilágon mindent ki akar próbálni, és nem hagyja, hogy beleszóljunk. Ma viszem az első karate-órájára. Fogalmam nincs ugyan, hogy egy nyolcéves kislánynak mi a fenéért kell karatézni, de annyira szeretné, hogy természetesen megengedtük neki. Emellett aerobikozik, furulyaórákra jár, képzőművészeti szakkörön vesz részt. Hagyom, hadd próbáljon ki mindent, mert akkor tudja majd eldönteni, mit is szeretne később csinálni, de valahol határt kellene szabni ennek a nagy lelkesedésnek… Jut eszembe, angolra is jár.
Szigorú vagy vele?
– Ha néha korlátozom is, csak szeretettel teszem. Nálunk kerekasztal van: a gyerekkel is leülünk és megbeszéljük, ki mit szeretne csinálni. Általában ő jön ki győztesen, de néha elfogadja, amit mondunk neki.
Büszke rád?
– Persze, de már a kábeltévés szereplésem óta volt ideje megszokni, hogy a képernyőn lát. Nyilván jól esik neki, mert az iskolában miattam is vetül rá némi fény. A társai jobban kényeztetik, mint a többieket.
Csak nemrég óta tudjuk, hogy a teljes neved Erdélyi Mónika. Miért van ez?
– A műsor készítői azt szerették volna, hogy ha valaki meghallja valahol a “Mónika” nevet, akkor egyből rám és a műsorra gondoljon. Ez be is jött, így most már publikus, hogy engem hogy hívnak.
Volt emiatt az elején rossz érzésed?
– Nem. Az nagyon tuti, ha valakinek a “Mónikáról” én ugrom be. Egyfajta elismertséget jelent.
Nehéz téged kezelni? Valakitől azt hallottam, előfordult már, hogy dühödben kiszaladtál forgatásról.
– Hogy kiszaladtam volna, arra még nem volt példa. Annál fegyelmezettebb vagyok, a felvétel szent. Azt csak akkor lehet megszakítani, ha ég a ház. Ha a pocikám fáj, attól még ugyanúgy le kell vezényelni a műsort. Legfeljebb az bosszant, ha valamit hanyagul szerveztek meg. Ha valaki elfelejt valamit, attól borulhat az egész műsor.
Van példaképed a médiában?
– Sose volt. Azt gondolom, ne akarjunk már hasonlítani egy idegenhez! Miért nem érzik az emberek elég értékesnek magukat, hogy ne favorizáljanak és kövessenek másokat? Inkább azon dolgozzon mindenki, hogy legyen minél képzettebb, minél jobb, és érjen el minél több sikert.
