Sétálgat – válasz

Olyan kisfiúról is hallottam már, aki óra közben az ablakon kibámulva fütyörészni kezdett. Ezekben az esetekben általában semmiféle betegség vagy gyógyszerelés nem áll a háttérben, egyszerűen csak arról van szó, hogy a kis, hat-hétéves gyerek, aki nemrég még egy jó óvodába járt, és annak szabadságát, szabad játéklehetőségeit és önfeledt mozgáslehetőségeit élvezte (melyek számára sokkal fontosabbak és fejlesztőbbek most még, mint az iskolás tanulás) nem egyik percről a másikra “higgad le”, és lesz komoly iskolássá.

Azt is tudnunk kell, hogy az első osztályba lépők agya, központi idegrendszere – mely az ember legtöbb oxigént igénylő szerve – úgyszólván felnőtt-agy. (Azért olyan “nagy” a kisgyerek feje, testének arányaihoz képest, mert az úgyszólván már készen van.) És ezt az agyvelőt a kisgyereknek egy gyermeki tüdőből kell oxigénnel ellátnia. Az elsőbe lépő kisgyerek tüdőlebenyeinek felszíne körülbelül egyötöde a felnőttének. Mondhatnám, ötször olyan gyorsan kellene a vérének keringenie…

De mindenesetre ezért írják a nagykönyvek, hogy a kis elsősnek még legalább három-négy órai szaladgálásra volna szüksége naponta, a szabad levegőn. Ehhez képest négy-öt, egymást követő órában ülni kényszerítjük, sokszor még a folyosói szaladgálást is megtiltjuk (olyan szűkek a modern iskolák folyosói!) és az udvarra különböző okokból esetleg a tízpercben sem engedjük ki a gyerekeket. Így aztán a napi három-négy órai szaladgálásból nagyon kevés valósul meg. Nem szabadna hát csodálkoznunk, ha gyerekeink ettől – is – nyugtalanok és feszültek, nem tudnak nyugodtan megülni a helyükön (netán még “rosszalkodnak” is).

Nem hiszem tehát, hogy bármit is elrontottak volna Zsuzska nevelésében, sőt, ellenkezőleg, úgy gondolom, hogy jól csinálták. Lehet, hogy Zsuzska fáradékonyabb és szétszórtabb a gyógyszerezéstől, de szerintem magatartása a maga öntörvényűségében csak kifejezésre juttat valamit, ami valójában még minden elsősben elemi szükségletként él.

Én – biztosan felelőtlenül – még arról is lebeszélném magukat, hogy otthon “foglalkozzanak” az iskolai feladatokkal, hogy pótoljanak; és ha mindenképpen muszáj és erre mód van, akkor ezt az ismerős tanító nénire bíznám. Leírásából azt látom, hogy Zsuzska kitűnően halad, mindent tud, amit egy elsősnek ilyenkor tudnia kell, és így számára a feladatok egy része bizonyára már az iskolában is felesleges.

Jó volna, ha nyugodtan ki lehetne várni az első osztály végét, és akkor a tanító nénivel, esetleg pszichológus szakemberrel meg Zsuzska kezelőorvosával is konzultálni arról, hogy vannak-e problémák, s ha igen, mi a teendő? (Esetleg olyan iskola keresése, ahová Zsuzska mozgásigényével, rajzolás, festés iránti szeretetével még jobban be tud illeszkedni.)