Ne várjunk a végsõkig!

A gyermekek jogait nem akkor kell védeni, amikor már súlyosan sérültek, egyértelmű, hogy a megelőzés lenne a legfontosabb feladat – mondja határozottan Dr. Harmat György, a Madarász utcai gyermekkórház igazgató főorvosa.

A szakember elmondta: számtalan nyilatkozatot adott már arról, mi történt az általa vezetett intézménybe került öt hónapos kisgyermekkel, akit valaki többször is súlyosan bántalmazott. Utoljára annyira megverték, hogy már a klinikai halál állapotában került el hozzájuk, és nekik sem sikerült csodát tenniük – a kisbaba belehalt a bántalmazásba.

Arról, hogy ki volt a hibás, nem neki kell beszélnie, hiszen a kórház, az orvosok lehetőségük szerint mindent megtettek. A gyógyításon túl természetesen, amint észlelték, hogy a gyermek veszélyben van – értesítették a megfelelő szerveket. A gyermekjóléti szolgálat nyilván szintén megtette, amit tehetett, kiment a szülőkhöz, felmérte a helyzetet, – ebben a tragikus esetben valószínűleg nem pontosan. A többi a rendőrség és a bíróság dolga.

Tény az is a főorvos szerint, hogy a gyermekvédelem gondjainak túlnyomó része szociális kérdés, de úgy véli, nem szabad beletörődni abba, hogy ennyi pénzből, ilyen szociális, mentális és politikai feltételek mellett nem lehet jobban csinálni.





A szakember állítja, hogy az eset kapcsán kizárólag a tragédia rossz értelemben vett szenzációs elemeiről szóltak a híradások, és elsikkadt a lényeg. A fiatalok úgy válnak szülővé, hogy fogalmuk sincs arról, mivel jár a gyermeknevelés, a család.

Harmat főorvos szerint az, hogy a magyarországi házasságok csaknem fele válással végződik, a gyermekek nagy része eleve csonka családban cseperedik, automatikusan okozza, hogy jelentős részük előtt nincs, és nem is lehet jó példa. A magyar oktatásban nyoma sincs olyan tantárgynak, melyből kiderülne, mit kell tenni annak, akinek családja lesz, aki gyermekeket szül.

Hogyan eteti, hogyan ruházza, mit főz neki, milyen fizikai és lelki behatásokat kell magának elviselnie, legyőznie, amikor szülővé válik. Ezt a világ számos országában tanítják, és nemcsak az iskolában, hanem már az óvodában is.

Nincs megoldva az sem, mit kezd a társadalom a fiatal szülőkkel, amikor megszületett a kisbaba. Terhestorna szinte mindenütt van, alakjuk megőrzésére még pénzt is áldoznak a kismamák, de olyan tanfolyam, oktatás, ahol a szülőnek megmutatnák, mit kell tennie a gyakorlatban a gyerekével, elvétve, ha akad.

A fiatalok onnan szereznek információt, ahonnan tudnak, a családtagoktól, a tévéből, a többi kismamától, barátoktól, jó esetben a védőnő is segít. Csakhogy, míg ez néhány évtizeddel ezelőtt még viszonylag jól működött, ma már alig van hagyományos nagycsalád, ahol adottak a minták. A szomszédok nem is ismerik egymást, mindenki maga próbálja megoldani a problémáit.





Ráadásul néhány éve elválasztották a védőnői hálózatot a gyermekorvosi rendszertől, amely korábban egységes volt. Azóta a védőnők a területileg hozzájuk tartozó szülőkkel tartják a kapcsolatot, az orvosok pedig a kártyájukat hozzájuk leadó betegekkel. A kettő között gyakran nincs átfedés.

Harmat György elmondta: a hozzájuk kerülő, egyértelműen bántalmazott gyerekek száma körülbelül megegyezik a Heim Pál Gyermekkórházban nyilvántartott adatokkal – évi húsz, huszonöt. Ez mindkét intézményben átlagosan kéthetente egy gyermeket jelent csak Budapesten, ahol az orvosi ellátást igénylő kicsiket rajtuk kívül még számos egészségügyi intézményben fogadják. Tíz évvel ezelőtt csak elvétve találkoztak ilyen esetekkel, ma már sajnos, egyre gyakrabban kezelnek súlyosan bántalmazott kisgyerekeket.