Aktuális

Hobbikertész avagy turkáló a repülõn

Sokszor az az érzésem, valami mûsort hallgatok vagy éppen próba folyik, mert valaki mindig kiabál: piacon vagyunk? Vagy aluljáróban és újságot árulnak a rikkancsok? Kicsit olyan a szerkesztõség, mint egy régi házasság: csak a vécén van az embernek nyugalma.

Máskor viszont épphogy azért nem lehet dolgozni, mert akkora a csend, azt hinném Japánban dolgozom egy komoly vállalatnál, ez lebénít. Viszont amint felemelem a kagylót, és telefoninterjút csinálnék egy sztárral, rögtön, mint a dühöngő, olyan lesz a helyiség. Itt mindenki egyszerre csinál mindent. Egyszerre hallgat, egyszerre ordít. Egyszerre pisil.






















Végre dolgozhatnék. Bejön két szakember, és se szó, se beszéd fúrni kezdenek, felszerelnek két polcot, majd se szó se beszéd távoznak. Nekem soha senki semmiről nem szól.





Majd valaki Piroskára emlékeztető mozgással suhan el mellettem, de kezében nem kosárka, hanem zöld kanna fityeg. Virágot öntözni megy egy illető: jaj de szomjas ez a virág – mondja – , ennek a krotonnak pedig több fényre van szüksége. Így válunk kis kertészetté. Ismét nyílik az ajtó, és nem tudom hogy összekevernek-e minket egy diszkonttal a keletinél, vagy mi, mert 10 láda érkezik tele bögrékkel meg samponokkal. Mindenki fejében ugyanaz jár: ha egy láda sampont lenyúlhatna…?





Az evőeszközökkel kapcsolatban nem merülnek fel morális szempontok. Mindenki lopja őket. Úgy fogynak, mint egy repülőn.
Kettő óra körül átmegyünk kifőzdébe: megérkeznek a megrendelt ételek. Ezúttal műanyag dobozokból építhetnénk barikádot. Krémlevesek, párolt zöldségek, ha lejárt a léböjtkúra, és persze nass. Ha szerencsénk van, befut bugyi Gyuri, a mozgó fehérneműárus. A tárgyalóasztalra önt két tonna bugyit meg cicit (ahogy ő hívja a melltartót), és megnyit a turi.

Azt hiszem mindenre, csak szerkesztőségre nem hasonlítunk.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top