Taktikák és haditervek
Ma tehát sokkal szabadabban zajlik az udvarlás. Nincsenek kőtáblába vésett szabályok. Például az is teljesen mindegy, ki kezdeményez, és ki “üti jobban a vasat”. A női nem is kezébe kaparinthatja az irányítást, és behálózhatja a fiúkat; sok helyütt találkozhatunk “férfifogó tanácsokkal”. Ezeknek természetesen az a lényege, hogy egy nő leginkább azt érje el egy férfinél, hogy az azt higgye, hogy igazából ő akarja a nőt és ő a cselekvő alany. Merthogy, hiába a megváltozott világ és a megváltozott szerepek, az udvarlás hallgatólagosan még mindig a férfi dolga.
Ezért nem mennek tönkre és ezért kaszálnak nagy pénzt a bevett találkahelyek melletti virágboltok. Virágot vinni a nőnek ugyanis még most is divat. Első randevún még mindig a férfinak illik fizetni. A kabát feladása, a buszról való lesegítés után a nők még mindig hálatelten néznek egy figyelmes férfira.
A többi? Merő változatosság, kiszámíthatatlan szeszély. Hiszen ki tudná megmondani, hogy a megismerkedés után egy nappal, egy héttel, egy hónappal vagy egy évvel sétálhatunk be választottunk hálószobájába? Honnan tudhatnánk egészen pontosan, hogy tetszünk-e a meghódítandó nőnek – azonkívül persze, hogy mosolyog ránk, és megadja a telefonszámát? És honnan tudjuk, hogy melyik út – a heves ostrom, a bókok, vagy a Bruce Willis-mentalitás – lehet a nyerő?
Sehonnan. Az azonban továbbra is alapszabály, és ebben nincs is vita, hogy az udvarlás során a legjobb oldalunkat mutatjuk. A legelőnyösebb tulajdonságainkat emeljük ki, igyekszünk tökéletesnek látszani. Ez pedig nemcsak azért jó, mert növeli esélyeinket, hanem azért is, mert elképzelhető, hogy egy időre “úgy maradunk”. És akkor – udvarlás és siker ide vagy oda – már eleve nyertünk.
Varrókészlet és fagyi
Bencze Ilonának volt olyan udvarlója, aki évekig tette a szépet, diszkréten, alig észrevehetően, ám kitartásával célt ért.
– Szerencsés vagyok, hogy abban a korban voltam fiatal, amikor nemcsak divat volt az udvarlás, de kötelesség is – vallja a művésznő. – Egy kicsit sajnálom a fiatal lányokat, mert ma az a jellemző, hogy a megismerkedést a beteljesülés követi, és nincs köztes rész, pedig ez a legizgalmasabb. Ezért sok szép pillanat marad ki az életükből. Felcserélődnek a szerepek, sok esetben a nők tehetnek erről, ők udvarolnak, és nem udvaroltatnak. Ez senkinek sem jó így. Pedig nem kell nagy vagy bonyolult dolgokat tenni az udvarláshoz. Az udvarlás és az udvariasság rokon szavak, apró figyelmességekkel, pici örömszerzésekkel a férfi megpróbálja magához édesgetni a nőt, akit ez levesz a lábáról, mert szüksége van visszajelzésre arról, hogy ő kell. Volt egy partnerem, aki azzal udvarolt nekem, ahogy figyelt rám. Ha véletlenül egy fél mondattal utaltam arra, amire szükségem lenne, azt pár nap múlva hozta, vagy megcsinálta. Ez csupa hétköznapi apróság volt. Emlékszem, egyszer utazás közben varrnom kellett. Említettem, mennyire szeretnék egy praktikus, szép varrókészletet. Annyira rám volt hangolódva, hogy pontosan tudta, milyet képzelek el, és megszerezte.
Az ember csak fiatalon gondolja azt, hogy a szerelem a fiatalok privilégiuma, majd ahogy az évek múlnak, rájön ennek az ellenkezőjére. Ugyanúgy vágyunk az udvarlásra is, csak más lesz a minősége, máshogy csinálja egy húszéves és máshogy egy negyvenéves. Az utóbbi pontosan húsz év reményével, kikosarazottságával, örömével, bánatával, élettapasztalatával több. Belülről ugyanazok maradunk, csak a tükörből látjuk a változást.
Jáksó László korán rájött, hogy az udvarláshoz pótolnia kell valamivel megjelenésbeli hiányosságait. Ez lett a beszéd.
– Rengeteg felsülés árán találtam meg a helyes arányokat, hogy mikor, hogyan, mennyit kell dumálni – meséli a műsorvezető. – Nem voltam túl sikeres a nőknél. Huszonegy éves koromban szövődött az első kapcsolatom, amely egy évig tartott, majd egy négy- és egy nyolcéves követte. Mindez átfedések nélkül. Tudom, hogy nekem nem hiszi el senki, de csak komoly barátnőim voltak, és sohasem csaltam meg őket. Egy rövid időszak adódott az életemben, amikor sok egyéjszakás kalandba belementem. Ezek tapasztalatára alapozva tudom, hogy a gyors lefekvés után már nincs kedvem udvarolni. Van egy sorrendje a megismerkedésnek, fura lenne a virágvitel második lépcsőfoknak.
Ha beleszeretek valakibe, remegek, amikor látom. Ezért nem gond kimondanom azt, hogy szeretem. Sosem volt gond. Tudom, hogy a fiúk gyakran nem szeretik kinyilvánítani az érzéseiket. De azt gondolom, hogy rosszabb, ha megjátszom magam az előtt, akinek udvarolok. Nagyon tudok izgulni, hogy el ne szúrjam, hogy jól értettem-e a jeleket. Az ismertségem annyiban nehezíti meg a dolgom, hogy szét kell választani azt, ami “a Jáksónak” szól, és azt, ami valódi vonzódás. Mivel kevés a tapasztalatom, ez nehezen megy. Egyvalamit nem tudtam sohasem: leszólítani. Udvarolni viszont nagyon szeretek, virágot, fagyit, ajándékot viszek, nem nagy dolgokat, hanem szép dolgokat. Rengetegszer üzengettem a műsoromban. Ezek olyan pici megszólítások, amelyek észrevétlenül bent vannak egy blokkban. Nálam adásba mehet bármi, így könnyű úgy elrejteni az üzenetet, hogy mások ne érezzék azt, ez szólt valakinek. Az esetek kilencven százalékában viszont nem üzengetek, ne hallgassa senki így a műsort! Szeretek örömet szerezni, nem azért, mert Grál-lovag vagyok, hanem mert nekem is jó látni, hogy a partnerem boldog. Ez önzés. Nekem még udvarlási szakaszban nem mondták azt, hogy valami hiányozna, később, amikor már régóta tartott a kapcsolat, akkor igen.
Egyszer volt…
– Úgy tizenhat éves kortól illett udvarolni a lányoknak – mondja a hetvenkét esztendős Szilvágyi Mária. – Én ennyi idősen Bozsokon laktam, egy kis helyen, közel Szombathelyhez. Itt kezdtek udvarolni nekem először. A faluban különféle táncesteket tartottak, és oda mentünk el a barátnőimmel és a nővéremmel. De édesanyánk is mindig elkísért bennünket! Ott lehetett megismerkedni fiúkkal, majd beszélgettünk, az est végén pedig megkérdezték anyukámat, hazakísérhetnek-e minket – az egész családot. Ha édesanyám megengedte, a fiú elkísért a házig. Ezután megkérdezte édesanyámat, hogy másnap találkozhat-e velem. Ha igen, akkor mehettünk moziba, kirándulni és sétálni.
És persze, cukrászdába. Itt leggyakrabban málnalevet ittunk és krémest vagy mignont ettünk. Emlékszem, mindig zavarban voltam, ha választani kellett. Ilyenkor a fiú meghívta a lányt. Ezt el lehetett fogadni, de ajándékot soha. Semmilyen ajándéktárgyat, mert az már mást, többet jelentett akkoriban. Legfeljebb, amikor sétáltunk, akkor az utcai árustól kiválasztottam azt a virágot, amelyik tetszett, és abból vett nekem a fiú. Akkoriban főleg szegfűt és rózsát árultak. Abban az időben nagy divat volt a szerenád. A családban hárman voltunk lányok, és míg a nevünk el nem hangzott, nem tudtuk, kinek szól a dal. Miután meghallotta a nevét, akinek küldték a szerenádot, gyertyát vagy gyufát gyújtott, és kinézett az ablakon. Általában cigányzenekar állt kint, élén a fiúval, aki szintén énekelt. Ilyen szerenádot minden május elsején kaptunk, olykor több fiútól is. De nem volt illendő többet hitegetni: az olyan lányt megszólták.
Képzelje el, soha senkivel nem lehetett tegeződni, csak magázódni, én a férjemmel tegeződtem először. A csók sem jött szóba, de még egy ideig a puszi sem, csak a kézfogás. Mégis, így volt ez jól. Nehéz ezt megmagyarázni. Én örültem a tíz deka drazsénak, a szál szegfűnek de még egy kedves bóknak is. Annak idején az apróságoknak is képesek voltak örülni az emberek, nem az ár számított, hanem a gesztus. Szépen kell udvarolni, mert ez alapozza meg a jövőt. Már édesanyám is megmondta: “Ahogy kezditek, úgy végzitek.”
Óvakodj a csokitól!
– Nem divat ma az udvarlás – mondja a tizenhat éves Dani. – Sőt, egyre inkább eltűnik ez a szokás. Talán azért, mert a fiúk úgy gondolják, hogy a lányok már nem várják el a kedves gesztusokat. Azt hiszik, hogy ha menő a cuccuk, jó a szövegük és rámenősek, az felér az udvarlással. Pedig ez nem igaz. Ha elbeszélgetsz egy lánnyal, rájössz, hogy sokkal jobban bejössz neki, ha nem a külsőségekre és a jófejségre játszol, hanem magadat adod. Lehet, hogy a haverok előtt ez ciki, de az igazi jó barátok tudják, milyen vagyok. Előttük nem égő udvarolni, mert ők is így csinálják. Magukat látják viszont egy-egy ilyen ismerkedés alkalmával.
A diszkóban persze, nem lehet udvarolni, de ezek a helyek nem is erre valók. Talán csak abban az esetben, ha a baráti társaságból való az illető. Akkor már van közös beszédalap, ismered annyira, hogy tudsz vele mit kezdeni. Például meg lehet hívni egy italra. Csak sajnos, minden ital nagyon drága.
A lányok azért elvárják az apróbb ajándékokat. Szeretik a romantikus kis tárgyakat, a plüssállatkákat és -figurákat kedves feliratokkal és szívecskékkel. Egy ilyen ajándékkal le lehet venni egy lányt a lábáról. Emellett szeretik a mozit, a romantikus filmeket is. Csakhogy a romantikus filmek nem a legjobbak, mert a lányok gyakran túlzottan is beleélik magukat, ezt várják el a fiúktól. Amit viszont nem annyira várnak el, az a virág és a csokoládé. Mindegyik fogyókúrázik.
A test is beszél
Ha tanulmányozni kezdjük mások testbeszédét, képesek leszünk felismerni, megérteni olyan apró gesztusokat, amelyeket eddig észre sem vettünk, és elsajátíthatunk olyan trükköket, amelyek segítségével könnyebben magunkra irányíthatjuk a figyelmet.
A férfi például a nyakkendőjét igazgatja, a gallérját simítja, nem létező porszemeket söpör le a válláról, a haját simítja, hogy még vonzóbb legyen. A legenergikusabb szexuális gesztus az övbe dugott hüvelykujj, amely erőteljesen hangsúlyozza férfiasságának tájékát. Ha még a lábfejét is a nő felé fordítja, sőt, szembogara is kitágul, biztos, hogy sikere van nála. A hódítani vágyó férfi gyakran áll csípőre tett kézzel testi nagyságát hangsúlyozandó, állát egy kissé feljebb billenti. Ha hosszasan a nő ajkait nézi, tudhatjuk, mi jár az eszében. Jóformán minden mesterséges segédeszköz (cigaretta, szemüveg) használata elárulja az illetőt: a felfelé fújt cigarettafüst mind az érdeklődés, mind a magabiztosság jelei, a szemüvegszár ajkakhoz való emelése pedig erotikus gondolatokat sugall.
A férfiakhoz hasonló, alapvető magakellető gesztusokat alkalmaznak a nők is: a hajukkal játszadoznak, ruhájukat simítják, csípőre teszik a kezüket, lábfejükkel vagy egész testükkel a férfi felé fordulnak. Nagyon erotikus a férfiak számára, ha a nő úgy teszi zsebre a kezét, hogy csak a hüvelykujja látszik ki. A nőkre jellemző, hogy kihívóan hátrabillentik fejüket, mutatva ezzel a nyak finom vonalát, ringatják a csípőjüket, csuklójukat és vállukat szabadon hagyják, félig lehunyt szemmel kissé oldalról pillantanak a férfira. Ha vonzóak szeretnének lenni, szájukat mindenképpen hangsúlyozzák: a nedves, színezett, kissé nyitott ajkak érzékiséget árasztanak. Kedves olvasók, elő tehát a rúzsokkal! Jó, ha tudják, hogy a henger alakú tárgyak (cigaretta, borospohár nyele, ceruza) birizgálása öntudatlan kinyilvánítása annak, ami a fejükben jár. A lábfej cipővel való játéka, ki-betologatása szintén izgalomba hozza a férfiakat.
De mikor hazudunk? Ne higgyünk a bókoknak, amikor valaki a kezét öntudatlanul a szája elé teszi, hogy az a megtévesztő szavak útját állja, ám utolsó pillanatban arrébb húzza arcán, és csak az orrát érinti meg. A szem dörzsölése, a nyak vakarása, illetve a gallérhúzogatás hasonló jelentéssel bíró, árulkodó gesztusok.
A gesztusok jelzik, ha valaki ki szeretné tenni a szűrünket. A keresztbe font karok és lábak, az ökölbe szorított kezek védekezést, elutasítást jeleznek. Partnerünk a beszélgetést unja, és be kívánja fejezni, ha felveszi a készenléti pózt: két kezét térdére helyezve előredől, vagy mindkét kezével a széket fogva hajol előre.
Tudta azt…
* hogy Amerikában ismeretlen a kézcsók, és a nők csak ritkán fognak kezet?
* hogy világviszonylatban a hollandok költenek a legtöbbet virágra ?
* hogy a finnek nem fizetnek a társaságukban levő hölgynek, mert így vélik erősíteni a nőkben az önállóságot?
* hogy az osztrákok kényesen ügyelnek arra, hogy az elhangzott nevet megjegyezzék, és ezt viszont is elvárják?
* hogy május elsején gyöngyvirággal köszöntik a hölgyeket a franciák?
* hogy míg nálunk a gyász jelképe a krizantém, német szokás szerint a mély tiszteletet jelenti?
* hogy Kínában nem szokás az ajándékozás?
* hogy Spanyolországban hagyományos szokás, hogy az utcán a férfi meghajolhat a szembe jövő ismeretlen hölgy felé – ez pusztán a tisztelet a szépség előtt, semmiképp sem követi leszólítás?
* hogy Ausztráliában a megismerkedés után rögtön tegezésre váltanak?
* hogy – mivel nem szeretnek azonnal visszautasítani – a görögök inkább halogató bizonytalan ígéretet tesznek?
