Más ez a szerelem
Álmosd Phaedra: Csenge Cseperke anyává és igazi nővé tett
Álmosd Phaedra harmincegy múlt. – Amikor huszonöt lettem, azt hittem, vége a világnak, öregszem, s fiatalabb már soha nem lehetek mondja. És mégis: huszonkilenc voltam, amikor minden megváltozott, amikor megszületett Csenge Cseperke. Biztos, hogy vannak olyan hölgyemények, akiknek a fejében megszólal a csengettyű, ketyeg a biológiai óra, hogy utánpótlásról kellene gondoskodni. Nos, nálam nem így történt, egyszer csak bejelentkezett a kisasszony, hogy ő bizony jön.
Rettenetesen megijedtem, hogy velem most mi lesz: mi lesz az épülő karrieremmel, a színésznősdivel.
Persze, hamar rájöttem, hogy az én híres-neves pályám nem ível, s talán nem is ívelhet fölfelé. Én magániskolában tanultam ki a színészmesterség fortélyait, s valljuk be, innen bekerülni a “profik” közé csak mesébe illő szerencsével lehet! Így nem volt mit féltenem, a baba a lehető legjobbkor érkezett.
Mostanában itthon vagyok, keveset játszom, havonta négy-öt előadásom van.
Mindig azt hittem, az anyukák tele vannak idővel, de ez nem igaz. A szüleim külföldön élnek, így csak akkor tudnak segíteni, ha itthon vannak. Péter, a papa szerencsére itthon dolgozik, sok terhet levesz a vállamról. Ő vett rá, hogy elmenjek fotózni, beiratkoztam egy angol nyelvtanfolyamra, válogatásra járok, szóval, nem unatkozom.
Az ő keresetébôl élünk mind a hárman. Be kell osztania a pénzt, s moziról, koncertről már rég lemondtunk, szerintem még így is jobban élünk, mint sok család. A huszonöt évesen érzett pánik mára teljesen elmúlt. Igazán jól érzem magam a bőrömben. Engem az én kis Mókus Lánykám anyává és igazi nővé tett, ennél nagyobb ajándék nem is tudom, létezik-e.
Korábban nem is gondoltam, hogy van másmilyen szerelem is, ami még meglephet életemben. Nincs is bennem hiányérzet. Most itthon van rám szükség. Tudom, mire vagyok képes, és ha Cseperke már nagyobb lesz, szeretnék visszamenni játszani. Nagyon sok huncutság vár még ránk! Még egy gyerek…? Mostanában nem tervezem.
Lánykérés előtt
D. Tóth Kriszta
– Kaposváron születtem, tizennyolc éves korom óta élek egyedül Budapesten – meséli a huszonhét esztendős D. Tóth Kriszta, az RTL Klub legfiatalabb híradósa. – Albérletekben laktam, egy éve élünk saját lakásunkban kedvesemmel, Hesz Mátéval. Ez az első, ahová igazán haza megyek. Közösen rendeztük be, igazán a miénk.
Az ELTE angol-média szakán diplomáztam. De fontos élmény volt, hogy tizenhat évesen, ösztöndíjasként az Egyesült Államokban tölthettem fél évet: újságíró kurzuson vettem részt. Ez az időszak változtatta meg addigi elhatározásomat, miszerint szülész-nőgyógyász leszek. Egy volt tanárom, Elek János hívott a TV 3-hoz híradózni. Nagyon szerettem, és az utolsó percig maradtam. 1999. júniusától dolgozom az RTL Klubnál, ahol eleinte riportokat készítettem, majd 2000. őszétől képernyőre kerültem.
Ez a szakma nem könnyű, de erre számítottam. Sokan vagyunk, kevés a hely. Állandó verseny van, de ez növeli a teljesítményt. És tudom azt is, hogy különböző munkáknak különböző az ára. Ez mindenhol így működik a világon, de Magyarországon még sarkosabb a helyzet. Többet keresek, mint az édesanyám keresett tanárnőként, 20 év szakmai tapasztalattal, két nyelvvizsgával. Ez elszomorít, de úgy érzem, a hiba a rendszerben és nem bennem kerestetik. A pénzzel pedig nem szeretek foglalkozni, az arra való, hogy gondtalanok lehessünk. Igazi Vízöntő vagyok: nem tudok gyűjtögetni.
Két és fél éve vagyunk együtt Mátéval. Szerelemben élünk. Toleráljuk egymás rohanó életmódját. Ő vízilabdázik és a Színház és Filmművészeti Egyetem TV-rendező szakos hallgatója. Mindketten ismert emberek vagyunk, aminek előnyei és hátrányai is vannak. Nyilván nem szeretem, ha bámulnak és mutogatnak rám, de rengeteg szeretetet is kapok, ami nagyon jól esik. A házasság elől nem zárkózom el, de megvárom, míg megkérik a kezem.
Később nagyon szeretnék gyerekeket is. Mostanában egészen elérzékenyülök a kisgyerekek láttán: ez talán azt jelenti, hogy lelkileg készen állok az anyaságra. Soha nem mondanék le egy babáról a munkám, a karrierem javára, viszont megdöbbent, hogy nap, mint nap szembesülnöm kell a kérdés, “Mikor lesz már gyereked?” Ezt az egész korosztályom nehezen viseli. Nem tagadom, hogy szeretem a hagyományokat, de emellett vagánynak, modernnek is tartom magam.
Mindig ügyelek rá, hogy magamra, magunkra is maradjon időnk. Mióta Mátéval élek, sokat változtam, változtunk. Ő többet olvas, én többet sportolok. De mindig megnézem a híradót, egyszerre többet. Egyébként igyekszem ugyanúgy élni, mint korábban. Nem váltottam például baráti kört. Ők nagyrészt civilek. A barátnőimmel éjszakákat tudunk végigbeszélgetni.
A korommal kapcsolatban egyelőre nem idegeskedem, de igyekszem tartani azt az állapotot, hogy ne kelljen félnem az öregedéstől. Nem dohányzom, hetente kétszer két órát tornázom, és odafigyelek arra is, mit eszem. Alapvetően jól érzem magam a bőrömben. S mindent megteszek azért, hogy annyi idősen, amennyi épp vagyok, a maximumot hozzam ki magamból. Szellemileg, fizikailag, érzelmileg. Nekem erről szól az élet.
Isteni aranygaluskát készít majd
 |
| Csete Erika: A jövőt mindenképpen a párommal tervezem |
– Jelenleg pénzügyi szakon tanulok, és az a vágyam, hogy harmincévesen pénzügyi vezető legyek – mondta Erika. – S hogy mi a realitás? Sok mindentől függ, attól is, hogy milyen munkahelyre kerülök, segítenek-e majd nekem, a zöldfülűnek a tapasztaltabb kollégák.
A jövőt mindenképpen a párommal tervezem, már három éve együtt vagyunk, és ha harmincévesnek képzelem el magam, hát még mindig az ő kezét fogom, s még mindig az jelenti a kikapcsolódást számunkra, hogy a Duna-parton sétálunk.
Ha lehunyom a szemem, látom a majdani lakásomat is: panelházban – azért ebben, mert másra biztosan nem futja – egy kicsi, barátságos lak, tágas nappalival és amerikai konyhával. És ha tovább nézem a harmincéves kori “filmemet”, azt látom, hogy egy három-négyéves kislánnyal sétálok az utcán. Nem leszek kövér, ha mégis hízni kezdenék, időben diétára és sportra fognám magam. Talán nem alakulnak még ki ráncaim, mert már most krémezem magam – de ha mégis, akkor intenzívebb arckrémeket használok majd. Ha minden jól alakul, addigra túl leszek a gyönyörű, felejthetetlen esküvőmön, s őrzök majd egy fotót, ami éppen azt a pillanatot ábrázolja, amint a hófehér, hosszú ruhában kimondom a páromnak az igent.
Meggyőződésem, hogy harmincéves koromban rendszeresen és jól főzök majd.
Az aranygaluska a kedvenc ételem, de még a nagymamám csinálja nekem, mert én mindig elrontom. Talán ez az egy, amiben teljesen biztos vagyok: tíz év múlva isteni aranygaluskát fogok készíteni…
 |
| Bindáné Ács Marietta: Rájöttem, hogy negyven-évesen kell virágoznia egy nőnek |
– Milyen volt az életem harmincévesen? – tűnődik Bindáné Ács Marietta. – Akkor volt a fiam hároméves, s én visszamentem dolgozni. Nem éreztem túlságosan jól magam a bőrömben: a szülést követően meghíztam, és sírva álltam a tükör előtt. Emlékszem, kosztümöt szerettem volna vásárolni, és az eladó elámult: miért gondolom, hogy van belőle ekkora méret? Az “ekkora” egyébként negyvenhatos vagy negyvennyolcas volt. Teljesen elfogyott az önbizalmam, s nem sokkal később, a lakásfelújításkor le is szereltettük az összes tükröt, csak a fürdőszobait hagytuk meg… Néhány év múlva diétával és sporttal lefogytam, a férjemmel vállalkozásba kezdtünk, vadászfelszerelés-, majd fegyverboltot nyitottunk.
Azóta is rendszeresen tornázom, s most, néhány hónappal a negyvenedik születésnapom előtt testileg-lelkileg jobban érzem magam, mint valaha. A magánéletem is rendezett, de be kell valljam, tíz éve jobb volt az egzisztenciális helyzetünk, el tudtunk menni nyaralni, s kiegyensúlyozottabbak voltunk. A fokozott stresszt a lőtéren és az aerobik-órákon vezetem le.
Az, hogy képes vagyok tartani a súlyomat, önbizalmat adott, s most érzem igazán nőnek magam. Rájöttem, hogy negyvenévesen kell virágoznia egy nőnek, ez a legjobb kor! Ma már gyakran előfordul, hogy miniszoknyát, kis topot viselek. Ez régen teljesen elképzelhetetlen volt számomra. Igaz, tükör még most sincs a lakásban, így mindig a férjemet kérdezem, hogy nézek ki? Ő pedig elismerően bólint, s látom rajta, hogy örül a változásnak. Jobban tetszem neki most, mint tíz évvel ezelőtt.
 |
| Utasi Ágnes szociológus |
– Az elmúlt tíz évben hogyan változtak az elvárások a harmincas éveikben járó nőkkel szemben?
– Nem az elvárások, a nők hozzáállása változott – mondja Utasi Ágnes szociológus. – Növekszik az egyedülálló nők aránya, akiknek maguknak kell megteremteniük a biztos anyagi hátteret. Jórészük diplomával rendelkezik, és jól jövedelmező állással, a többiek pedig igyekeznek “kitolni” a gyermekkorukat, és a szüleikkel maradni.
– Párkapcsolataik hogyan alakulnak?
– Többségük állandó partnerkapcsolatban él. Vágynak a biztonságra, és ez mindennél fontosabb. Még azoknál a nőknél is, akiknek a karrier pillanatnyilag fontosabb, a családalapítás befolyásolja a döntéseiket. Úgy gondolják, hogy van idejük mindenre. A gyermekvállalás természetesen így későbbre marad, de nem mondanak le róla. Az is igaz, hogy a házasság intézményét sokan elavultnak tartják, de azt, hogy legyen egy állandó társuk, nagyon is igénylik.
– Nehéz harminc évesen társat keresni?
– Úgy tűnik, igen. A fiatalok nehezen szánják rá magukat a házasságra. Sokan féltik a függetlenségüket. Az együttélés az egyedülálló létformához képest több korlátot állít a saját vágyak, igények kielégítése elé, több önzetlenséget vár el. Az individualizálódás és a relatív jólét szükségképpen házassághalasztást, s ezzel együtt a házasságot választók aránycsökkenését eredményezi. Ezek a trendek az elmúlt évtizedre jellemzőek, de a jövőre is vonatkoznak.
– A férfiak hogyan viszonyulnak a több “szerepkört” betöltő nőkhöz?
– A férfiak a felmérések alapján jobban örülnének, ha feleségük, élettársuk nem dolgozna, főleg, míg a gyermekük nem éri el az óvodás kort. Ragaszkodnak a hagyományos férfi-női szerepkörhöz. A férfiaknak egy tulajdonsága sosem változik, és ez a kényelem igénye.
– És a nők?
– Nagyon eltérő értékrendszerrel élnek. Van, aki mindennél fontosabbnak tartja a családot, a gyermekvállalást, és a munkáját szorítja háttérbe. Aztán, mikor lehetősége van a karrierjére koncentrál. De ez nehéz. Több döntési szabadság kellene a nőknek, hogy mindig a megfelelő időben foglalkozhassanak a számukra éppen preferált dolgokkal. Erre a mai munkaerőpiaci helyzet nem ad lehetőséget. A harmincas éveikben járó nők nem kapnak lehetőséget a munkára. Sok helyütt már öregnek számítanak. Rengeteg álláshirdetés szól a harmincöt éven aluliaknak, míg a többieknek szinte egy sem.
– Nyugaton, ez hogy működik?
– Országonként változik. Vannak olyan helyek, ahol nagyon alacsony a harmincas nők foglalkoztatottsága. Annyira fejlett országban is, mint Hollandia. Németországban pedig, ahol lehetőségük van részmunkaidőben is dolgozni, ott pont ez ellen protestáltak, mert a részmunkaidő nem a legmegfelelőbb a karrierépítésre, evvel pedig nem lehet teljes az egyenjogúság. Egy azonban bizonyos. A nők mindenütt nagyon ambiciózusak, ügyesek, sok irányban tudnak egyszerre maximálisan teljesíteni, és az akaratukkal, a kitartásukkal nincs probléma. Gyakran ütköznek akadályokba, még ebben az emancipált világban is. Így sokkal többet kell dolgozniuk, hogy bizonyítsanak, mint a férfiaknak. Pedig nekik az élet szinte minden területén helyt kell állniuk. Hol jobban, hol kevésbé, de mindent kipróbálnak egy bizonyos fokon.
– Befolyásolhatja a média a nők gondolkodását a karrier-építés terén?
– Nem hiszem. A nők számára van egy belső igény – különösen fiatal korban –, hogy tartozzanak valakihez. Ez egy egészséges, velünk született tulajdonság. Az elmúlt évtizedben sokkal igényesebbek lettünk, ebből adódik, hogy a keresés nehezebben megy. Ha a média nem sugározná állandóan ezt a “mindenhol meg kell felelni” elméletet, a nőknek akkor is több feladatot kellene vállalniuk, mint a férfiaknak.
