Csak szakemberre bízzuk bőrünket
Mint az ügyvéd mondja, nem is elsősorban a kozmetikusoktól kell tartanunk. Bár jogszabály rendelkezik arról, hogy „bőrön át” csak „ráképzett” szakkozmetikus végezhet beavatkozást (tetoválást, tartós smink-kezelést), a tetováló szalonok többségében gyakran ügyes kezű amatőrök dolgoznak, akik nem, vagy alig ismerik például az érzéstelenítésre használt szerek szervezetre gyakorolt hatásait. Ezekben a „műhelyekben” a kezelési technikák, a higiénés körülmények is sok kívánnivalót hagynak maguk után.
Hasonló a helyzet egyes szoláriumstúdióknál, -szalonoknál is, az ott dolgozók gyakran szintén nem szakemberek, csupán alkalmazottak, akik a kezelést nem a vendég bőrtípusához, korához igazítják, s a fénycsövek alatt töltendő időt nem ezeknek az egyéni sajátosságoknak megfelelően állapítják meg. Márpedig az ilyen kezelésekből hosszú távon egészségkárosodás származhat – mondja dr. Sinka Pálinkás Rita bőrgyógyász főorvos. A legújabb tudományos kutatások szerint ugyanis, a szoláriumokban is használt UVA-sugártartomány egyáltalán nem olyan ártalmatlan, mint amilyennek gondoljuk. A mesterséges barnulásnál – akárcsak a napozásnál – különösen óvatosnak kell lennünk: a fehér bőrűek és azok veszélyeztetettek, akiknek a családjában előfordult bőrdaganat. A veszélytelennek hitt illóolajok, gyógynövényalapú készítmények alkalmazása a beavatkozást végzők részéről ugyancsak nagy körültekintést igényel, hiszen allergia szinte minden életkorban felléphet.
Tájékoztatni kell a szépülni vágyót
Ugyancsak esztétikai és egészségügyi problémák forrása lehet, ha a kozmetikus olyan beavatkozásokra vállalkozik, amelyek a bőrgyógyász szakmai hatás- és feladatkörébe tartoznak. A bőrgyógyász-kozmetológus igen fontosnak tartja, hogy a kozmetikusok felismerjék mindazon bőrproblémákat, amelyek elsősorban szakorvosi beavatkozást igényelnek. Az egyes bőrtünetek mögött ugyanis valójában a szervezet valamilyen működési zavara, vagy valamilyen gyógyszer szedése miatti túlérzékenységi reakció áll, amelyet nem elég „külsőleg” kezelni. Az aknés bőr, az allergiás bőrkiütések, a bőrbetegségek, a különféle szemölcsök, anyajegyek kezelését szakorvosra kell bízni, és csak az orvosi terápia után következhet a kozmetika beavatkozás. A hibás kozmetikai kezelések, a szakmai „hatáskör-túllépések” egészségkárosodáshoz vezethetnek.
Ezek megelőzésében azonban nem csak a kozmetikusoknak és a kozmetológus-bőrgyógyászoknak van szerepük és felelősségük, hanem nekünk, a szépülésre, ápolásra vágyóknak is. Akárcsak a gyógyító kezeléseknél az orvost, a kezelések előtt a kozmetikust is tájékoztatnunk kell, hogy szedünk-e valamilyen gyógyszert, szenvedünk-e valamilyen krónikus betegségben, allergiában.
Kevesen tudják, hogy a kozmetikai beavatkozások előtt – akárcsak az orvosi beavatkozásokat megelőzően – mindenkit megillet a „tájékozott beleegyezés” joga, azaz a kezelésről magáról, annak várható következményeiről a kozmetikusnak tájékoztatnia kell a vendégét. A komolyabb beavatkozások – a gépi testkezelések, tartós epilálás és tartós sminktetoválás – előtt különösen fontos a vendég részletes tájékoztatása, illetve annak írásos beleegyezése. A szakképzett kozmetikusok a végleges szőrtelenítést csak próba-epilálás, illetve a sebgyógyulás ellenőrzése után végzik el, de a sokak által ártalmatlannak gondolt szolárium-kezelésnél, aromaterápiás, gyógynövényes testkezeléseknél is fokozott óvatossággal járnak el.
Az sem mindegy, hol, kivel végeztetünk el egy tartós sminkkezelést, testtetoválást, tartós szőrtelenítést, hol barnulunk. A vendégnek joga, sőt – saját egészsége védelmében – kötelessége is tájékozódni nemcsak a kezelés körülményeiről, módjáról, hanem annak várható eredményéről is. A tetoválószalonokban a kezelés előtt nyugodtan elkérhetjük az előző munkákat bemutató referenciaalbumot, kérdezősködhetünk a beavatkozás módjáról, a kezelés utóhatásáról, illetve meggyőződhetünk arról, hogy megfelelőek-e a higiénés körülmények. Ugyancsak saját érdekünkben kell körültekintőnek lennünk a szoláriumozásnál. A megbízható kozmetikai vagy szoláriumszalonban rendszeresen – az ÁNTSZ által meghatározott óraszám elteltével – cserélik a berendezés csöveit, és ezt dokumentálni is tudják.
Egyes beavatkozás (tartós smink-kezelés, tetoválás, testékszer beültetése) 18 év alattiaknál csak a szülő írásos beleegyezésével végezhető el.
A kozmetikai kezelések végeredményével, esetleges káros következményeivel kapcsolatos jogviták megelőzésében sokat segíthet, ha ismerjük saját személyiségünket, tudjuk, mit várunk a kezeléstől, és persze tisztában vagyunk a jogainkkal is.