– Azért olyan félelmetes, mert ismeretlen? – kérdezi Békési Beáta az Aktív Szülés Program pszichológusa. Mire a pár bólogatni kezd. – A félelem jelenléte természetes – mondja. – És mi épp azért vagyunk itt, hogy valamit kezdeni tudjunk ezzel az érzéssel. Szinte senki nem tudja előre, milyen a szülés. A könyvek, amelyek bemutatják az élettani folyamatot, tárgyilagosak. Nincs bennük se öröm, se kín. Nem olvasható ki belőlük, milyen a „nagy bluggy” boldogsága – ahogy egy tapasztalt édesanya fogalmazta meg annak a pillanatnak az önfeledt örömét. A könyvek hallgatnak a vérről, a vajúdás végeérhetetlennek tűnő küszködéséről is. Szinte titkolják, hogy a szülés nem illedelmes, mert gyakran hányás kíséri, izzadság és bélsár. Testnedvek, amelyek sehogy sem illenek bele a „civilizációba”, olyasmik, amiket nap mint nap jobb eltakarni.
– Nem hiszed el – mondja Éva, aki a negyedik gyermekét várja – most is rettenetesen félek. – Hogy mitől? Nehezen tudnám megmondani. Orvos vagyok, és pontosan tudom, miféle komplikációk adódhatnak. Talán ez az oka. Pedig mindhárom szülésem könnyű volt és gyors. És mégis. Valahogy tartok a vajúdástól, hogy miféle érzések fognak akkor hatalmukba keríteni. És főleg, hogy hogyan fogom én azokat „túlélni”.
Édesanya születik
Békési Beáta
Ilyenkor elemi erejű a boldogság, ahogy a kétségbeesés is. A „lánynak”, akinek eddig senkiért nem kellett felelősséget vállalnia, és aki most szülni készül, most meg kell halnia. Búcsúznia kell eddigi életétől. Ez lehet fájdalmas és örömteli vagy mindkettő egyszerre, de semmiképpen nem mondható értelmetlennek. Azért zajlik, hogy elkezdődhessen valami új, egy gyermek élete, és miközben ő világra jön, megszülethessen az édesanya. Ibolya későn ment férjhez, és már nagyon vágyott arra, hogy gyermeke szülessen. Mégis, ahogy közeledett a szülés időpontja, egyre gyakrabban hatalmasodott el rajta a félelem. Az orvosa sokszor lekezelően bánt vele, és nem értette a kérdéseit. Egyszerű kérdések voltak ezek. Például, hogy kinek kell telefonálnia, ha beindul majd a szülés.