A legbizalmibb állás – II. rész

Ha lejár a munkaidő…

– Ha öt perccel később érek haza, mint megbeszéltük, Csilla, a bébiszitter, ádáz arccal fogad – panaszkodik egy ismerős anyuka. – Hiába magyarázom, hogy a balesetet az Árpád hídon meg a szalagcserét a pénztárgépben, vagy különösen együtt a kettőt nem tudom bekalkulálni az időmbe. Viszont Csilla hajlandó este is jönni, ha színházba vagy koncertre megyünk, amit az idős nénik nem vállalnak. Pedig volt egy aranyos nénink a környékről, de őt a férjemnek mindig haza kellett kísérnie, miután megjöttünk, és ezt egy idő múlva a párom nem vállalta.

Vannak családok, ahol fel sem merül a gyerekfelügyelet kérdése, mert az anya magától értetődő természetességgel úgy alakítja, alakíthatja az életét, hogy minden külső elfoglaltsága a gyerekek igényeihez igazodjék.

– Mondhatják, hogy a gyerekek és a karrier közül én önző módon a karriert választottam, de egy percig sem éreztem, hogy döntéshelyzetben vagyok – mondja Németh Anikó divattervező. – Az én szakmámban az embernek állandó vevőköre van, külföldre jár, bemutatókat csinál, ez egy ilyen pálya. Egyszerűen nem tehettem meg, hogy évekre visszavonuljak, és azt sem hiszem, hogy az a gyerekek javát szolgálta volna. Ráadásul, ha az anya csak otthon van, gyakran a férj és feleség eltávolodik, két külön életet él. Ahová addig együtt mentek, a férj egyedül jár, és akkor mindig akad valaki, aki úgy érzi, de jó volna ezzel az emberrel megismerkedni. De még ha ez így túlzás, akkor is jóval kevesebb az együtt töltött idő.

Így került Anikó és férje, Tamás, de legfőképpen a kis Márk és Hanna életébe Mari, akinek csupán a hivatalos elnevezése bébiszitter, a valóságban ennél jóval több volt.

– Kilenc évet töltött a gyerekeink mellett. A szívét, lelkét adta nekik. A nevelési kérdésekben teljesen egy hullámhosszon voltunk, és mivel ő akkor már felnevelte a saját két gyerekét, sok mindenben tudott segíteni nekünk. Emlékszem arra, amikor azt kérte, hogy találjunk ki valamit, mert szerinte a gyerekek túl sokat nézik a tévét. Addig törtük a fejünket, míg kitaláltuk, hogy mintegy véletlenül, elrontjuk a dobozt. Attól kezdve még több lett a mese- és versmondás, az éneklés meg a beszélgetés. „Mari-buszi”, ahogyan Márk nevezte el kisfiúként Marit, tette lehetővé, hogy amíg dolgoztam, teljesen a munkámra tudjak figyelni, így amikor hazamentem, százszázalékosan tudtam a gyerekekre koncentrálni.

Mónika néni és Magdi néni a gödöllői Jegenye Gyermekházban varázsolnak csodálatos délutánokat a kicsiknek

Mindegy, csak legyen…?

Majdnem két órát beszélgettünk Zsuzsával, és egyre inkább az volt az érzésem: ennek a lánynak bébiszitter-irodát vagy -képezdét kellene nyitnia. Bár épp eleget panaszkodott ezekre az inkább pénz-, mint gyerekcentrikus intézményekre. Zsuzsa az óvónőképző szakközépiskola elvégzése után kezdett gyerekekre vigyázni, sok családot megismert, belelátott az életük olyan mélységeibe is, amelyeket azok esetleg titkolni akartak.

– Vannak olyan gyerekek, akikre hatéves korukra a sokadik pótmama vigyáz, és a folyamat már félévesen elkezdődik. Az ilyen gyerekek elveszítik a legfontosabb tulajdonságukat, a kötődés képességét. Mire megszoktak, megszerettek valakit, az illető már el is tűnt az életükből, és ezt egy ilyen kisgyerek úgy éli át, hogy ő nem szerethető. Sok helyen az apa alig van jelen, és az anya is inkább a bébiszitterre bízza a nevelést, ő maga csak a könyvek tézisei alapján a szabályokat alkotja meg. Annyi gyerek él túlszabályozott viszonyok között! Ekkor és ekkor kell sétálni, aludni, enni, játszani csak itt és itt lehet, de soha nem mezítláb. Az, hogy a gyerek mit szeretne, teljesen mindegy.

A szülők egy része nyelvre taníttatja a gyereket, sportolni hordatja, de a kézművesség vagy a néptánc már nem annyira népszerű, mert ugye, annak mi a haszna? Az egyik oldalt túlfejlesztik, a másikat elhanyagolják. Sok családnál jártam, ahol a szülők mintha egy előírt életmintát követtek volna, amelyhez bizonyos stílusú bútor és bizonyos stílusú nevelési elvek tartoznak, ehhez tartják magukat. Bioételeket kell enni, komolyzenét kell hallgatni, de nem belső szükséglet alapján, csak egyszerűen, mert kell. Ezt olvasták, ezt tudják, de hol van, amit éreznek? Dolgoznak rendíthetetlenül, a gyerek mindent megkap, ami megvehető, kifizethető, csak éppen nem babusgatják soha. Igen, mindent megkap, csak a legfontosabbat nem: a szüleit.

Volt olyan kisgyerek, meséli Zsuzsa, aki nem akarta megfogni a kezét, úgy tiltakozott, bepisilt, lázadt, nem akart megszeretni többé senkit, hiszen akit eddig megszeretett, elvesztette sorra. Aztán egy idő után, a leválás korszakában lévő négy-ötévesek örökké hozzá akartak bújni, csüngtek rajta, hogy bepótolják az érintéshiányt.

Gecser Zsuzsa

– Volt olyan család, ahol kíváncsiak sem voltak rám. Nem ültek le velem, nem beszélgettek, nem érdekelte őket, ki az, aki egész nap a gyerekkel van. Kevesebben tartották fontosnak, hogy ki vagyok, és ez nem miattam, csakis a gyerekek miatt szomorú.
Nem kell különösebb éleslátás hozzá, hogy meglássuk: ahol fontos a gyerek, fontos az is, hogy ki vigyáz rá. Meg fontos az is, hogy mennyit. „Én bébiszitter nélkül nem tudom elképzelni a nyaralást!” – mondja egy anyuka. Remélem, azért jóval többen vagyunk, akik csak nélkülük tudjuk elképzelni.