 |
Csak a kicsi hallgatja áhítattal az apját, kis kezeit a térdére teszi, és azt susogja: Édesapa, te egy nagy művész vagy. Lőrinc most lesz ötéves, és olyan jókat mond, hogy aranyköpéseit az előszobafalra erősített csomagolópapírra írja a család. Fölhergelem aranyszőrű lovamat, énekelte teli torokból tavaly március tizenötödikén, nem sokkal később meg a “Hol lakik a nagymama?” kérdésre, azt felelte: a Lórántffy Uzsonna utcában, tudat alatt bölcsen összekapcsolva a nagyi és a kakaós kalács fogalmát. A nagyfiú, Zoli tizenöt éves, vízilabdázik és japánul tanul. Ha ő mutatná be a húgát, a tizennégy éves Zsuzsit, biztos azt mondaná róla, hogy a lány szeret kendőket batikolni, értelmetlen dolgokról beszélni, őt bosszantani és csukott ajtó mögött nézegetni magát a tükörben.
A család az első adventi vasárnapra készül, ilyenkor hagyományosan nagy mézeskalács-sütésre hívják az anya, Ági tanítványait. Az elsős gimnazisták rajonganak Szabó tanárnőért, aki minden verset fejből mond el, és úgy tud beszélni az aradi vértanúkról, hogy azután nem tűnik áldozatnak megtanulniuk a tizenhárom nevet.
Szabóék tévét nemigen néznek, ők valahogy célcsoporton kívülieknek számítanak minden csatornán. Jut eszembe, eltartott egy ideig, míg Péter elhitte, hogy tényleg léteznek valóságshow-k, nem őt akarják bosszantani a gyerekei ilyen képtelenséggel. Esténként a család kártyázik – néha szemérmetlenül nagy tétben, mint például fél zacskó(!) pisztácia… –, máskor a saját készítésű és sajátos szabályok szerinti Gazdálkodj okosan!-t játsszák, vagy olvasnak mindannyian, bár Lőrincet legutóbb azon kapták, hogy fejjel lefelé tartja a könyvet.
Máskor csak beszélgetnek. A Fradi tavaszi esélyeiről, Ella Fitzgeraldról, vagy arról, hogyha lenne kutyájuk, mi lenne a neve. Szabó apuka legutóbb arról próbálta meggyőzni Zsuzsit, hogy szerinte egy fülben bőségesen elegendő egy fülbevalót hordani, de az az igazság, hogy nem járt sikerrel. Pedig az egyes számú szülői kulcsmondatot is bevetette, amely a következőképpen hangzik: Az ember nem tesz meg mindent pusztán azért, mert szabadságában áll megtennie. Igaz viszont, hogy a kábítószer esetében maximális sikerrel járt, talán azért, mert a gyerekek pontosan érezték, hogy ezúttal fontosabb dologról van szó, mint a fülbevalók száma vagy a technozene minőségének megítélése.
Ezen az adventi vasárnapon az elsősök rácsodálkoznak majd Zoli terepasztalára, amelyet vagy másfél évig épített az apjával; a konyhában lógó falinaptárra, amelyet a gyerekek készítettek a szülőknek saját képeikből tavaly karácsonyra; és arra a Magyarország-térképre a hall falán, amelyen minden kirándulás, közös országjárás, sátortábor helyszínét megjelölték. Fényképeket rajzszögeztek mellé, és még mindig össze-összevitatkoznak azon, vajon tavaly Nagybörzsönynél kinek a tanácsára is hagyták el a kék jelzést, és kinek a hibájából kényszerültek mintegy nyolckilométeres kerülőre!
Emlékeznek? Azt kérdeztem az elején, kíváncsi vagyok, sikerül-e. Sikerül- e lekötni a figyelmüket egy olyan család leírásával, akik sem egymással, sem mással nem erőszakosak, ahol az apa nem fogdossa, és nem veri a gyerekeit, az anya nem szúrta le a férjét, és nem költözött össze a barátnőjével? Érdekel-e vajon bárkit egy olyan család, ahol szeretet és tisztelet van, hagyományok, hit, ünnepek, szabályok, értékek és felelősség? Akik bármit csinálnak, az javára válik a világnak? Érdekli önöket egy ilyen család? Igen? Akkor sajnos, keresniük kell maguknak, mert az újságokban és a tévékben nemigen találkozhatnak velük.
