Pierce Brosnan

A Bond-filmek tagadhatatlanul új színekkel gazdagodtak kettejük alakításától, ők maguk pedig – pillanatig sem tagadják – nemcsak élményekben, de a szó szoros értelmében is gazdagabbá váltak a Bond-szerepek révén.

– Megállás nélkül utazik. Hogy érzi magát?
– Hullámokban tör rám a repülés okozta fáradtság. Véget ért a családommal a nyaralás a Hawaii-szigeteken, ami fantasztikus volt. Onnan egyenesen Torontóba repültem, a filmfesztiválra. Aztán New Yorkba mentem, interjúkat adni. Ezután felültem a Concordra, és átrepültem ide Európába, a Bond-film bemutatójára. Reggel nyolckor pedig már tornagyakorlatokat végeztem.





– Most látta tehát először a kész filmet, a Die Another Day-t?
– Igen, és remeknek találtam. Olyan, mint egy úthenger. Lee Tamahori, a rendező és Martin Campbell kiváló munkát végeztek, belevittek pár csavarást, amire nagyon nagy szükség volt. Az előző két Bond-film nagyjából ugyanolyan volt, de ez most új lendületet kapott. Szeretni fogják a nézők.

– Könnyebb volt a forgatás, hogy immáron a negyedik Bond-filmet készítette?
– Nem, ezt nem mondhatnám, mert az ember nagyon magas mércét állít maga elé. Kedvelem ezt a karaktert, és azt szeretném, hogy mindenki örömét lelje benne. És szeretném, ha utánam is tovább folytatódna a sorozat. Márpedig a verseny elképesztően éles, mondhatnám halálos. Folyamatosan lépést kell tartani a konkurenciával.

– Most fejezett be egy másik produkciót, az Evelyn-t, egy olyan történetet, melyet évek óta fel akart dolgozni. Miért jelent ez olyan sokat önnek?
– Nagyon jól megírt forgatókönyv, Írországban játszódik, és igaz történeten alapul. Egy apát játszom benne, Desmond Doylé-t, aki hős volt a maga korában. Megváltoztatta az ír igazságszolgáltatás alapállását azok után, amit az egyház és az állam hosszú időn át művelt az egyedülálló szülőkkel. Torontóban mutattuk be a filmet, és a fogadtatás felülmúlta legmerészebb álmainkat is.





– Minek köszönheti, hogy ilyen jól tartja magát ötvenhez közeledve?
– Megpróbálok olyan fegyelmezetten, tisztán élni, amennyire csak tudok. Nem tudom máshogy megválaszolni ezt a kérdést. Jógázom. Kerékpározom, futok, súlyt emelek és úszom. De elárulok valamit. Ha egy újabb Bond-filmet készítek, biztos, hogy közvetlenül előtte nem fogok még egyszer Írországban forgatni. A Guinness ugyanis túl jól csúszik le a torkon. Nem rúgsz be tőle, nyugodtan ihatod napestig. Kitűnő ital. Aztán hirtelen meglátod magad a tükörben, s rájössz, hogy bizony felszedtél pár kilót. Ez a külső rendben is volt a Desmond Doyle szerephez, de aztán kétszer olyan keményen meg kellett dolgoznom azért, hogy megszabaduljak a felesleges kilóktól. Folyamatosan azon vagyok, hogy formában tartsam magam, ez alapvető fontosságú nálam. A munkámhoz tartozik – erről szól a mesterségem. Aki a színészmesterségből él, annak tudnia kell fegyelmeznie saját magát. Amerikában ez sokkal inkább így van, mint Írországban vagy másutt Európában. Legalább annyira szeretem a hasamat, mint bárki más, de ha az ember főszerepet kap, mondjuk egy romantikus filmben, akkor nem nézhet ki akár hogyan. Lehet, hogy ha átlépem az ötvenet, én is elengedem magam, és totyakossá válok.