Hová tûntetek, szépséges illúziók?

Miről mesélt a fiú? Csak arról, hogy elege van a pénz mindenhatóságából, a törtetésből, abból, hogy a vagyonod meg a beosztásod alapján ítélnek meg. És a tébolyult pénzkergetésben alig marad idő tépelődésre, megtisztító beszélgetésre… Szélsőséges vélemény? Lehet. De ne feledjük, a levélíró huszonegy éves!

Pontosan arról szólt e cikk, amiért a mai huszonéveseknek (főleg a tanulni szeretőknek) elegük van a jelen üres csörömpöléséből – magyarázza dühösen a huszonhat éves fiú, majd kicsit undokul hozzáteszi: érdekes, hogy nem egy napilapban jelent meg, a végén hűséges Nők Lapja olvasó leszek… A következő percben a lelkemre köti, hogy a nevét ne írjam le, mert végre kapott egy állást. – Látom az arcán, gyávának tart – mondja –, de hallgasson meg, talán megért…





Mammon és Fortuna házassága

A negyvenesek, ötvenesek azt állítják, hogy nekünk nagyon jó – mondja indulattal. – Mert mi sok mindent megtehetünk, ami számukra elérhetetlen volt. Utazhatunk, külföldön tanulhatunk, kinyílt a világ. Ez igaz, de a nagy lehetőségek mellé bekúszott az életünkbe a félelem és a bizonytalanság. Ma hopp, holnap kopp. Ma te vagy a csúcs, holnap kirúgnak – dögölj éhen, lakj az utcán! –, mert nem tetszik a pofád, és találtunk egy olcsóbb munkaerőt… Hiába van diplomád, ha rosszul helyezkedsz, ha nincs szerencséd, ha nincs egy bankban dolgozó nagybácsid.

A “Felesleges ember” Mammont emlegeti, én még egy istenségre hívnám fel a figyelmet: Fortunára. És a szerencse a pénzzel házasodva, milyen világot teremt? Nevetséges hólyagokat látunk sztárrá, milliárdossá válni, közben a legklasszabb tanárunk egy pofa bor mellett meséli el összetörve, hogy elhagyta a felesége, mert elege lett a fillérezésből. Azt is tudja mindenki, hogy pénzért érettségit és diplomát vehetsz magadnak. Hol a tudás becsülete?

Ha én azt mondom egy lánynak, hogy tudományos munkát végzek, becsületes és szavahihető vagyok, szeretem az embereket, fontos számomra a hűség, a barátság, a szerelem, sokat olvasok, gondolkodom, kellek neki? Inkább visszakérdez: milyen kocsid van? És ekkor végem… Nincs kocsim. Én miután megkaptam a diplomámat, több mint egy évig állás nélkül voltam. Úgy éreztem, minden munkát betöltöttek már, az én tudásomra sehol sincs szükség. Most behúztam fülem, farkam, együttműködőnek álcázom magam egy egyáltalán nem nekem való cégnél, ahová (persze) apám barátja vitt be. Nem erre készültem, de nem élősködhetek tovább a szüleim nyakán.