– Úgy tűnt, hogy a műsorfolyam közben átváltoztál. Először voltál a vetkőzős-szexelős Évi, aztán egyszer csak te lettél “Évi királynő”. Tudatosan változtattál?
– Nem, mert nem terveztem semmi ilyesmit. Azt sem mondtam, hogy nem lesz bent semmiféle szexuális élmény, hiszen az is az élet része. Számítottam rá, hogy lesznek jó srácok… hát mi van abban? A szexre egyszerűen szüksége van az embernek, akárki akármit is mond. Így aztán megtörtént.
– De utána ennek vége lett.
– Én akkor is ugyanaz az Évi maradtam. Az idő múlásával jobban megismertek a lakók és a nézők. Az elején is ugyanúgy szerettem az állatokat, és más dolgokban is ugyanúgy viselkedtem. Igaz, később nem volt szexuális kapcsolatom, mert valahogy “rányugodtam” erre az egészre.
– Szerinted miért van az, hogy a nők nagy része nem mer beszélni a szexualitásról?
– Úgy gondolják, hogy ez magánügy. Én viszont fel merem vállalni. Merek róla nyíltan beszélni, és nem találok benne semmi kivetnivalót. Fontos, hogy két ember megértse egymást, hogy tudja, mi a jó a másiknak. Ennek a legegyszerűbb módja még mindig az, ha megbeszélik.
– Amikor bementél, említetted, hogy szeretnél pornófilmben szerepelni.
– Most viszont már nem szeretnék. Rájöttem, hogy mégsem az én világom. Egyedül pénzkereseti lehetőséget láttam benne. Erre jó lett volna a dolog, csak ez érdekelt benne.
– Most már más lehetőséged is van.
– Igen. Vendéglátást tanultam, abban szívesen dogoznék továbbra is, de foglalkoznék állatokkal, vagy vállalnék aktfotózást is. Otthon leülök majd, és végiggondolom, mit szeretnék. Egyelőre erre nem volt időm.
– Te vagy a második nő, aki nyert a Big Brotherben. Ráadásul Magyarországon.
– Ha a győzelmem azt is jelenti, hogy mi, nők is képesek vagyunk helytállni effajta helyzetekben, annak én nagyon örülök. Szerintem a magyar lányok közül sokan ezért büszkék rám.
– Ugyanakkor bent a házban mintha nehezebb dolgod lett volna a lányokkal – egyáltalán: a lányoknak egymással.
– Ez örök törvényszerűség: férfi és nő között más a barátság, mint a nők között. A házban a fiúk – Pongó és Iti belvillongásait leszámítva – nagyon jól elvoltak. Mi, lányok vagyunk ilyenek, hogy néha többet marjuk egymást a kelleténél.
– Mitől van ez így?
– Mitől, mitől? Ilyenek a nők. Ilyenek vagyunk. A bánat tudja… Talán érzékenyebben reagálunk, és jobban odafigyelünk a másik viselkedésére, sőt, a külsejére is. Egy nő hamarabb, egy pillanat alatt kielemez egy másik nőt, mint például a mellette levő férfi.
– A tizenhat millió forint milyen hatással lesz az életedre?
– Soha nem voltam még ilyen helyzetben. Nem tudtam eljárni butikokba, mert mindig olcsó ruhákat kellett vásárolnom. Most még azt sem tudom, hogy fogom kezelni a nyereményemet. De az biztos, hogy ez sem fog megváltoztatni. Egy-két dolgot könnyebben tudok majd megvenni, de ugyanúgy fogok élni, mint eddig. A másik dolog, hogy a jelzálogot, amely a házunkat terhelte, kiválthatom vele. Visszafizetem a kölcsönt, és ettől már nem kell tovább görcsölnöm. Ebből a szempontból egyenesbe került az életem.
– Szeretsz dolgozni?
– Nagyon szeretem a vendéglátást. Mindig egyszerre két munkahelyen dolgoztam. Az egyik fizetésemet anyunak adtam, hogy rendezzük a dolgainkat, a másikat pedig magamra költöttem.
– Mi akartál lenni gyerekkorodban?
– Szállodaigazgató.
– Ki a legfontosabb az életedben?
– Anyu. Ő maradt nekem egyedül, és rá nagyon-nagyon vigyázok. Aput négy éve elveszítettem. Nem jó róla beszélni…
– Akkor beszélj a többi fontos emberről!
– Tifuval tizenhat éves koromban ismerkedtem meg. Nagyon nagy szerelem volt – az életem legnagyobb szerelme. Tiltottak tőle, mert idősebb volt, és a szüleim féltek, hogy otthagyom az iskolát. De ezt sose tettem volna meg, mert szerintem az iskola ennél jóval fontosabb. Tifu annál sokkal jobban szeretett, minthogy ekkora áldozatot követeljen tőlem, sőt, támogatott volna, ha főiskolára megyek. Sajnos, egy autóbalesetben meghalt… apu után pár hónappal. Éppen akkor érettségiztem, hát, nem sikerült a legjobban. De nem voltam rossz tanuló. A tanároktól is meg lehet kérdezni… Csak nagyon mélyen érintett a szeretteim halála… Apu nyakában az erek voltak elvékonyodva… Az egész ház vérben fürdött, amikor meghalt… Amikor a kórházból hívtak, hogy nem él már, összecsúsztam, úgy, ahogy voltam…
– Hogy keveredsz ki ilyen nagy bajokból?
– Most is szorongatja a torkomat a sírás. Ha meglátok valakit, aki csak egy kicsit hasonlít apura – csak egy kicsit legyen hosszabb a bajusza az átlagosnál –, egyből elkap a sírógörcs. Az a legjobb gyógymód, ha kisírom magam. Olyankor megkönnyebbülök. Egyébként azt hiszem, minden fiúban apukámat keresem.
– Ezen kívül mi fog meg egy fiúban?
– A belső értékei. Persze, a külső is számít… Ott volt Gyuri, akivel együtt is éltem. Benne tisztelem és becsülöm azt, hogy rengeteget dolgozik. Voltak ugyan anyagi gondjaink, de csak télen, amikor nem akadt munkája, mert az építőiparban dolgozott. Fiatalok voltunk, én meg nem tudtam még kezelni a pénzt. Sokat eljártunk szórakozni, és költöttünk rendesen. De szeretett volna úgy eltartani, hogy nekem ne legyen gondom semmire. Ő az a férfi, aki hazajött a munkából, és letette a fizetését. Érzékeny fiú, és nagyon szerettük egymást.
– Most van valaki a láthatáron?
– Nincsen.
– Tudsz egyedül élni?
– Nem. De majd megoldom valahogy.
– Hamar szerelmes leszel?
– Nagyon sok barátom volt, de igazából két nagy szerelmem. A többi inkább gyors fellángolás, hamar ki is zuhanok belőlük. Ez csak annyiban rossz, hogy a másik, aki belém szeret, többnyire rosszul jön ki a kapcsolatunkból.
– Szerinted fogsz még iskolába járni?
– Mindenképpen, de csakis munka mellett. Azt még nem tudom, mit, valószínűleg állatokkal kapcsolatos iskola lesz.
– Mindig ennyire szeretted az állatokat?
– Már egész kicsi koromtól kezdve. Nagy öröm, ha látom egy kutyuson, hogy szereti, ha hozzám bújhat. Az is, ha látom, hogy hűséges.
– Mit fogsz dolgozni, ha vége a felhajtásnak?
– Gondolkozom az ajánlatokon. Vagy állatvédelmi munkát vállalok, vagy elfogadom egy szálloda ajánlatát, ahonnét arra kértek, hogy legyek a háziasszonyuk. De lehet, hogy énekelni is fogok. Ha Pongónak lehetett…
– Pongó azt mondta, nem biztos, hogy megérdemeltétek ezt a nagy népszerűséget.
– Végigcsináltunk valamit, ami nekünk semmibe – majdnem semmibe – nem került. Nem kellett érte tanulni, nem kellett érte dolgozni, végigjárni a szamárlétrát. Egyszerű emberek vagyunk, még most is. Az, hogy nyertem, a nézőknek köszönhető.
– Milyen tanácsot tudnál adni annak, aki bevonul a Big Brother 2-be?
– Mindenképpen adja önmagát, és soha ne játsszon szerepet! Egyébként, szerintem lány fog nyerni. Szóval: Hajrá, csajok!
