nlc.hu
Aktuális
Szem elõt a számítógép – II. rész

Szem elõt a számítógép – II. rész

Tippek fiataloknak, időseknek

•  Kontaktlencsét viselőknél a szem még hamarabb kiszárad, mint az egészséges szeműeknél. Számítógépes munka esetén használjanak műkönnyet, és inkább viseljenek szemüveget, így még a gépek kavarta por kellemetlen hatását is kiküszöbölhetik.

•  Idős korban a szem rugalmassága kezd beszűkülni, negyven fölött gyakran szükséges már az olvasószemüveg. A távolságokhoz alkalmazkodás nem megy, még a számítógépnél szükséges hetvencentis sem. E korosztályban a legvalószínűbb, hogy egy harmadik szemüvegre, egy újabb dioptriára lesz szükség. Időről időre pihentessük meg a szemet távolabbi tárgyakon, keressünk zöld felületeket (növényeket), és pár percig csodáljuk szépségüket!

•  Mindenkinek jót tesz, ha naponta többször is elvégzi a következő két kis gyakorlatot. 1. Pár másodpercre letakarjuk mindkét szemünket, és egy szép tájra gondolunk.

2. “Szemforgató” gyakorlat: fölfelé, lefelé, majd balra és jobbra tekintünk, és néhány másodpercig maradunk az egyes “pozíciókban”. Ezután dinamikusabb “szemkörzést” is végezhetünk.

• Akit a fényviszonyok zavarnak, vásárolhat szobai használatra kifejlesztett színezett üveget. A képernyőn fellépő tükröződéseket azonban a világítás helyes alkalmazásával kell csökkenteni, illetve megszüntetni. Kerülni kell, hogy akár a napfény, akár a lámpák fénye a monitorok erősen visszaverődő felszínére jusson, ezért alkalmazzunk szórt fényeket, használjunk függönyöket!

Kinek fizesse munkáltatója a szemüveget?

A képernyő előtti munkavégzésről szóló, három éve hatályba lépett rendeletet a mai napig sok félreértés övezi. Idén január óta érvényes az a paragrafusa is, amely szerint a munkavállalót a képernyő előtti munkavégzéshez éleslátást biztosító szemüveggel a munkáltatónak kell ellátnia. Ez – a hivatalos szöveg szerint – a “képernyő előtti éleslátást biztosító szemüveg”. Gondolhatnánk, akkor minden szemüveges dolgozó indulhatna a főnökséghez a kéréssel. Ez nem így van. Egyrészt, a rendelet azokra vonatkozik, akik napi munkaidejükből legalább négy órán keresztül rendszeresen monitort használnak. Másrészt, ha valakinek van már olyan szemüvege vagy kontaktlencséje, amelyet reggeltől estig hord, akkor azt a képernyő előtt is fogja hordani. Tehát nem a munkaadó kötelessége, hogy vegyen neki! A rendeletet csak akkor kell alkalmazni, ha valakinek másféle szemüvegre van szüksége a monitor előtt, mint amilyet egyébként hord. Ha a meglévő – szakorvos megállapítása szerint! – túl erős, vagy túl gyenge ehhez, akkor kell fizetnie a munkáltatónak.

A színezett üvegek, illetve bevonatok sem fizettethetők ki a céggel. Az sem érvényesíthető, ha valaki azt mondja, hogy nincs szüksége dioptriás szemüvegre, “csak” egy színezett üvegűt szeretne.
Mikor kell munkaszemüveg?

Munkaszemüveg szükségessége felmerülhet, ha…

•  a képernyő ellőtt dolgozónál látás- illetve szempanasz alakul ki, és ezzel felkeresi a szakorvost,

•  a képernyő előtt dolgozónál időszakos vagy soron kívüli munkaköri alkalmassági vizsga kapcsán derülnek ki panaszok vagy tünetek,



•  előzetes munkaköri alkalmassági vizsgálatnál derül ki a látászavar, ha az illető korábban nem végzett képernyő előtti munkát.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top