 |
De úgy vélem, hogy az imént idézett “ítélkezési, számonkérési düh” csak arra jó, hogy “a gyerek önbizalmát megtörje, kedvét szegje az adott tantárggyal való foglalkozásban, a tehetségtelenség tudatát táplálja belé, és ezáltal valóban visszafogja képességei fejlődésében. Ha egy gyerekről az alsó tagozatos tanítója kimondja, hogy nincs tehetsége a matematikához, akkor ez így is marad. Az iskola erről gondoskodik.”
Ezeket a szavakat E. Szabó László tanár úrtól idézem, aki az ELTE oktatójaként huszonnégy éve vesz részt a tanárképzésben, a Magyar Tudományos Akadémia és az Eötvös Loránd Tudományegyetem Elméleti Fizika Kutatócsoportjának munkatársa, és tizenöt éven át tanított, úgyszólván minden este, nagyon jól vagy nagyon rosszul tanuló diákokat. Ez év februárjában az Élet és Irodalom 8. számában írt hosszú, elemző cikket tapasztalatai alapján a mai magyar iskoláról, “A hiba nem az ön gyermekében van ” címmel. (Elolvasását minden érdeklődő szülőnek és minden általános és középiskolai pedagógusnak melegen ajánlom!)
“A magyar iskola legellenszenvesebb vonása, hogy túlságosan is komolyan veszi magát, és folyamatosan ítélkezik” mondja Szabó tanár úr, hozzátéve, hogy közben ez az iskola semmibe veszi az életkori sajátosságokat.
Igen, sajnos, az elmúlt negyven-hatvan év úgyszólván kiirtotta a szakmai hozzáértést az egykor igen jól működő, és ösztönösen is kitűnő szakmai hozzáértést tanúsító magyar iskolarendszerből. Persze: ma is dolgoznak kitűnő tanítók és tanárok (nemegyszer nagy tudású és jó érzékű iskolavezetők védelmében!), akik úgyszólván az iskolarendszer súlyos szakmai problémái ellenére érik el jó eredményeiket.
Túl korán és túl gyorsan akar eredményeket elérni, teljesítményeket felmutatni a mai magyar iskola, és így válik munkája eredménytelenné, és így marad el a valódi teljesítmény!
Két, nemrégiben lefolytatott felmérés például az olvasásról látszólag egymással ellentétes eredményt hozott. Az úgynevezett PISA 2000-es vizsgálat szerint a magyar tanulók olvasás-teljesítménye, az értő olvasást illetően, jóval elmarad a nemzetközi átlagtól. (És minden negyedik 15 éves magyar tanuló 25 százalék! egyszerűen nem tud olvasni!) Míg például a norvég diákok viszonylag jól olvasnak, teljesítményükben messze meghaladnak minket, a gyerekek értik azt, amit elolvastak.
Egy másik felmérés szerint PIRLS viszont éppen a magyar gyerekek olvasnak jobban, mint a norvégok. Hát ez meg hogy lehet? Úgy, hogy ez a második felmérés iskolai helyzetben kérdezte ki a gyerekeket az olvasás-tudásukról, és negyedik osztályosokat vizsgált. Az első felmérés viszont élethelyzetben vizsgálta, hogy a 15 évesek mennyire értik meg, és tudják hasznosítani az elolvasott szöveget. A norvégoknál ugyanis az első osztályban még szinte nem is tanulnak olvasni, nincs formális betűtanulás legfeljebb “játszanak” a betűkkel viszont az olvasástanítás elmélyült kezdő szakasza a hatodik osztály végéig tart!
Míg tehát nálunk ál-teljesítmény születik a negyedik osztályra, a norvégoknál valódi teljesítményt érnek el a gyerekek 15 éves korukra. (Minderről részletesen Vári Péter és munkatársai PISA-vizsgálatról szóló kitűnő könyvében, illetve Vári Péter nyilatkozatában olvashatnak az érdeklődők, melyet a Pedagógus Továbbképző Központ Aura című lapjának adott júniusban.)
Mint szülőknek, arról kell tudnunk, hogy jó lenne gyerekünknek olyan iskolát, olyan osztályt, olyan tanítót találni, aki például az olvasást is, nagy türelemmel, “elhúzottan” tanítja, és nem esett áldozatául a “már karácsonyra”, “már novemberre”, “már októberre” ál-teljesítményt hajszoló jelszavainak.
Igen, az olvasás rongáló siettetése helyett például még nagyon sokat kellene mesélni az első osztályosoknak, hiszen a mese az anyanyelvi fejlesztés egyik legfontosabb módja ebben az életkorban! És ne feledjük Mérei Ferenc szavait (melyeket a fizikus Szabó tanár úr is idéz): a mesét hallgató viselkedésmód “az első megjelenése annak a viselkedésnek, amellyel a felnőtt olvas… A műalkotás befogadása ez a merengő, beleélő, képzeletet mozgósító, érzelmeket ébresztő magatartás gyermekkorban a mesére való beállítódással kezdődik”, s ez a beállítottság nyolc-kilenc éves korig tart!
Nyári gondolatok – II. rész
