nlc.hu
Aktuális
Héttõl tízig színésznõ – a többi tabu – II. rész

Héttõl tízig színésznõ – a többi tabu – II. rész







Boldog születésnapot! – az új filmben szintén Máté Gábor a partnere
– Szüleid mit szóltak a karriered alakulásához?

– Egy ideig izgultak, vajon megállom-e a helyem a profik között, de amikor a Katona József Színházhoz szerződtem, megnyugodtak. Látták, az egy szem lányuk sokat és jó szerepeket játszik.

– Minden darabban megnéznek?

– Egy kivételével – amit én magam sem szívesen néztem volna meg – mindegyikben láttak, és a filmekre is mindig beülnek a moziba.

– Elolvadnak tőled?

– Hát persze… Azért kezdik „tanulni” a film- és színdarab-nézést, s időnként már kritikai észrevételeket is kapok tőlük.

– Gondolom, egyetlen gyerekként óvtak és kényeztettek. Nem lettél emiatt védtelen, amikor kikerültél a „burokból”?

– Á, dehogy! Sosem voltam nagyszájú, könyöklős, agresszív, inkább mindig, mindenkinek megmondtam a véleményemet – talán túlságosan őszintén is. Már felnőttként kellett megtanulnom, hogy a diplomatikus fogalmazás sokszor célravezetőbb, mint amikor az érzelmeim, indulataim hevében rögtön elmondom a véleményemet.

– Barátnőzős vagy?

– Most már újra az vagyok. Régebben volt egy komoly kis baráti köröm még az általános iskolából, huszonéves korunkig rendszeresen összejártunk, de a főiskola alatt egyszerűen nem volt időm arra, hogy részt vegyek ezeken a találkozókon. Beszippantott a színház, ám ez veszélyes, mert nem jó, ha az ember elveszíti a civil kapcsolatait. Velem is ez történt, de később éreztem, nem lehet csak szakmai kapcsolatokat ápolni, és újra találkozni kezdtem a régi barátnőimmel is. A baráti körömben fiúk is vannak, jórészt persze a párom barátai ők.

– Milyen a férfiideálod?

– Nincs ilyen. Csak a kisugárzás a fontos. Nem hiszek ezekben a lányregényes dolgokban, hogy a férfi legyen magas, szőke, daliás…

– Így legalább nem csalódsz.

– Talán ezért nincs szerepálmom sem. Ha nagyon vágytam egy szerepre, és végül megkaptam, az általában rosszul sült el.

– Mit csinálnál most, ha éppen nem interjút adnál?

– Szerintem bicikliznék. A múltkor átkerekeztünk Balatonberénybe, csodálatos volt. Vagy úsznék a medencében, faltól falig. Tíz hosszt mellen, tízet háton…

– Hol ismerkedtél meg az úszásnemekkel?

– A Balatonban tanultam meg úszni valamelyest, mert a szüleimnek vagy egy telkük a déli parton, és nyaranta ott vakációztam. Aztán a gimnáziumban nagyon brutális volt az úszásoktatás: amikor már alig kaptam levegőt, a tanár azt mondta, aki hülye, haljon meg… Megérte, mert elég jól úszom. Egyedül a gyorsúszást nem tudom, biztosan hiányoztam az óráról, amikor tanították. Az úszás egyébként is csak levezetés.

– Mit vezetsz le vele?

– A futást. Általában kétnaponként futok negyvenöt percet, hegyi terepen.

– Mire gondolsz közben?

– Semmire, bár időnként ekkor villannak be a legjobb gondolatok.

– Szenvedsz közben, vagy jó érzés?

– Már jó. Egy évig szenvedés volt, de utána „megjött” a jó érzés. Kimossa belőlem a stresszt, egyébként is jó kicsit a természetben lenni, magam mögött hagyni a várost. Vágyom egy kis házikóra a zöldben. És három kutyára.

– Rögtön háromra?

– A barátom basset hound-ot szeretne, én vizslát, és meghalok egy édes, gyűrött fejű kínai kutyáért, a sharpei-ért.

– Mi lenne velük egész nap?

– Hát igen, későn járunk haza. Estig talán jól éreznék magukat együtt a kertben, nem? Meg aztán többet leszek otthon, ha lesz egy gyerekem.

– Egy? Vagy kettő?

– Nem tudom. Majd az első után eldöntjük.

– Macska?

– Nem szeretem. Allergiás vagyok a szőrére.

– A kutyaszőrre nem?

– De, csakhogy a kutyákat imádom! Egyébként allergiás vagyok fűre-fára. Elmentem vizsgálatra, megszurkáltak, és majdnem minden szúrás helye bepirosodott, mégis a macskaszőr-allergiám vezet toronymagasan. Különben nem szedek gyógyszert, próbálom pszichésen karban tartani magam. Azt is tudom, ha stresszesebb időszakban vagyok, jobban előjönnek a tüneteim.

– Mindez nem tartana vissza attól, hogy a zöldbe költözz egy csomó kutyával.

– Egyáltalán nem.

– Sokkal naivabbnak és kislányosabbnak hittelek.

– Nem vagyok naiv.

– A címlapfotókon mindig kicsit pajkosnak, bohókásnak látlak.

– Talán azért, mert a fotózáshoz jönnek a szakemberek, a sminkes, a stylist, és olyan ruhakölteményeket adnak rám, amelyeket addig sosem láttam, és talán civilben nem is vennék fel, és úgy kisminkelnek, hogy magamra sem ismerek. Biztosan nagyon jól sikerül a fotó, ám az a lány már nem én vagyok, semmi közöm hozzá. De ez nem baj. Valahogy kívülről látom magam, és ha bájos mosolyt kérnek, akkor mosolygok, még ha rossz kedvem van is, és ha bohókásnak kell lennem, akkor az leszek. Ám nem tudom igazán élvezni ezt a szerepet.

– A fogadásokat sem élvezed?

– Vannak primadonna-típusok – csodálom is őket –, akik folyton azt árasztják magukból, hogy ünnepelt sztárok, még akkor is, ha esetleg nincs komoly szakmai eredmény mögöttük. Én ilyen helyzetekben mindig kicsit hülyegyereknek érzem magam. Ha egy fogadáson kell megjelennem, elkezdem kívülről látni az egészet, és nagyon röhejesnek találom. Oké, színésznő vagyok, de csak este héttől tízig! Nekem ez a három óra a fontos az egészben. Pár hónapja, futás közben bevillant, hogy miket szeretnék csinálni, és rájöttem, ha azokban a filmekben, színházi előadásokban és azokban az újságokban szerepelhetek, amelyeket én magam is megnéznék vagy elolvasnék, akkor minden rendben van, másra nincs is szükségem.

– Nemrég, az egyik összeállításunkban elmesélted, hogy tinédzser korodtól kezdve vágytál New Yorkba. Eljutottál már oda?

– Sajnos, nem. Sőt, a World Trade Center elleni terrortámadás után egy évig alig mertem repülőre ülni. Tehát ez még megvalósulatlan álmom.

– És mi az, ami már megvalósult?

– Abban a színházban játszhatom, ahová diákként beültem esténként előadást nézni, és az is nagy dolog számomra, hogy ennyi filmben szerepelhettem, holott főiskolásként teljesen biztos voltam benne, hogy sosem fogok forgatni… De most, hogy erről beszélek, rájöttem, más is megvalósult már. Gyerekkoromban készítettem egy listát: felírtam egy-két őrültséget, amit felnőtt koromra teljesítenem kell. Egyik kiemelten fontos feladat a tevegelés volt. Úgyhogy amikor elutaztam Amerikába, és tevét láttam, mentem vele egy kört. Talán azért sincsenek őrült vágyaim, mert a gyerekkori „őrültséglistámon” szerepelő dolgok többségét már teljesítettem.

Ónodi Eszter kedvencei

Könyv: „A Mester és Margarita és Jose Saramagontól A kolostor regénye, de újra beleolvastam Az egri csillagokba, és fantasztikus!”

Film: „Olyan sok kedvencem van, hogy nem akarok egyet sem kiemelni”
Színdarab, amelyben játszott: „A Mesél a bécsi erdő – főiskolásként nyolcszor játszottam, egy ötvenéves trafikosnőt alakítottam benne, és imádtam!”

Szín: „Zöld”

Hely: „A montenegrói tengerparton egy kellemes szálloda, és a kertünk a Balaton-partján”

Étel: „Bármi, csak sóska, csiga, osztriga vagy sertéshús ne legyen benne”

Desszert: „Gundel-palacsinta vagy máglyarakás”

Ital: „Ásványvíz és kristálykeserű – kár, hogy az utóbbit már nem gyártják!”

Névjegy

1973. február 17-én született Budapesten, 1995-ben szerzett angol böcsészdiplomát. 1994-ben kezdte tanulmányait a Színművészeti Főiskolán, Zsámbéki Gábor osztályában. 1998-tól a Katona József Színház tagja. Első filmje a Glamour (1996), de játszott többek közt a Jadviga párnájában, a Meseautóban, Az alkimista és a szűzben és a Valami Amerikában is. Legutóbb a Boldog születésnapot! című alkotásban szerepelt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top