 |
A másik családban viszont az apa mindig is kivonta magát a családból, hétvégeken se volt otthon, úgy gondolta, hogy a gyereknevelés az asszony dolga; ő csak különbséget tett a két gyerek között: a kicsit szerette, babusgatta, a naggyal nem törődött. A testvérféltékenységről az a véleménye, hogy a fiúknak az a dolga, hogy rivalizáljanak.
A múltkor, bevezetésképpen általában beszéltünk a testvérviszonyról és a testvérféltékenységről, a gyerekek veszekedéseiről Most vegyük szemügyre közelebbről két esetünket!
Az elsőben a gyerekek hét és tizenkét évesek. (Vannak, akik azt mondják, hogy a kis korkülönbség a jó, akkor tudnak a gyerekek jól játszani egymással; vannak, akik azt állítják, hogy a kis korkülönbség fokozza a féltékenységet, míg a nagyobb korkülönbség inkább ébreszt apáskodó vagy anyáskodó érzéseket a nagyobbik testvérben Itt viszonylag nagy a korkülönbség, másik esetünkben viszont kicsi de az áldatlan testvérharc látszólag egyforma.)
Ebben a családban több mint tíz éve folyik a hősies és eredményes erőfeszítés a saját otthon megteremtésére, és nem is akárhogyan, hanem a gyerekeket is tekintetbe véve és igényesen.
De tudnunk kell azt a szorongató igazságot (amiről persze, soha nem a szülők és a családok tehetnek!), hogy a házépítés manapság általában rettenetes erőfeszítései (ha csak nincs valami örökség, vagy ki tudja, milyen forrásból korlátlanul rendelkezésre álló pénz), nagyon megviselik a családokat. (Nem egyszer láthatjuk és hallhatjuk, hogy a majdnem kész ház válik hirtelen eladóvá, mert a házasság sínylette meg a sokszor embertelen erőfeszítést kívánó munkát ) A hetvenes években emlékezetem szerint egy miskolci kollegina használta először a házépítési neurózis kifejezést, gyerekkori szorongásos, illetve agresszív tünetegyüttesekre, melyeknek hátterében relatív érzelmi elhanyagoltságot talált, mivel a felnőttek, az apa és az anya erejéből már nem futotta azokra a haszontalan és kedélyes együttlétekre, melyek az érzelmi biztonságot megalapozzák
A mi esetünkben nem lehetetlen, hogy a nagyobbik fiú vadsága ezt a fajta érzelmi nélkülözést fejezi ki amiről senki nem tehet!, legalábbis a családon belül , és ami persze, a tudattalanban könnyen összemosódik a kisebb testvér iránt érzett természetes féltékenységgel, és rendkívüli mértékben felerősíti azt. (Ha mindehhez még valamiféle betegség is társul, a házépítésben kimerült felnőttek valamelyikénél, mint ez a nagymama levelének másik, nem idézett részéből kiderül, akkor a szorongás és a magányérzet és ezzel esetleg a kistestvér felé irányított agresszió is még tovább nőhet.)
Fontos általános szabály, hogy a szülők a környezet ne tegyen igazságot a veszekedő testvérek között, és lehetőleg ne védjék meg a kicsit hanem csak vigasztalják meg, és válasszák szét őket (vagy éppen jelezzék mindkettő felé egyforma rosszallásukat). Ugyanakkor: jó lenne, ha például a nagymamának módja lenne arra, hogy külön is elmenjen a nagyobbikkal például sétálni, moziba stb. (majd később, néhány alkalom után, egyszer a kisebbel is). És esetleg jó lenne a nagyobbikkal beszélgetni pontosabban kérdezgetni őt, szabad folyást engedve esetleges kitöréseinek. Próbálja megérteni, hogy mi baja lehet, de ne nevelje, illetve ne mondja meg, hogy hogyan viselkedjen, mi lenne a helyes (Ez ugyanis falra hányt borsó, míg ha a gyerek kibeszélheti magát, és ha a felbukkant kérdések a levegőben maradnak, ő maga foglalkozik vele tovább félig öntudatlanul is, és ennek következtében változhat magatartása.)
Ami a nagyobb testvéreket illeti tizenhét és tizenhat évesek , velük még komolyabb formában lehet először csak külön-külön, később esetleg egyszer majd együtt is beszélgetni az egész helyzetről, az anya fájdalmáról és aggodalmáról és az apa elfogultságairól is. Nem igaz, hogy a fiúk dolga az lenne, hogy rivalizáljanak a testvérviszonylatban. Vagy legalábbis: csak akkor elviselhető a rivalizálás, ha megvan vele egyidejűleg a szolidaritás érzése is, s ez, ha szükséges, tettekben is megnyilvánul. A felnövekvő gyerekek lassan elkezdenek általában más-más terület felé orientálódni. Ez csökkenti a kialakult versengést. Jó, ha a szülő megkeresi és megtalálja , hogy ki miben jó, tehetséges amiben a másik testvér esetleg kevéssé És viszont. És még valami: minden viszálykodást fokoz a szűkre szabott tér, az egy szobában lakás. Gipszkartonnal vagy akár csak lepedővel a kamaszkor felé haladó gyerekek szobarészeit, sarkait jó lenne különválasztani!
