A hónap írása: Csalás két életért

Amikor már feladta volna, mesebeli fordulat történt: betoppant az életébe egy régi barátnő, aki természetesnek tartotta, hogy segít. Ugyan az adományozás azon a módon, ahogy ők tették, nem egészen törvényes – viszont Györgyi hamarosan ikerfiúcskáknak ad életet.

Nemrég már hírt adtunk arról, hogy az egészségügyi törvény és a végrehajtási utasítás előírja a donor anonimitását, tehát a kérelmező nem ismerheti az adományozót. A donor számára kockázattal jár a petesejt-adományozás, ezért önzetlenül, ismeretlen befogadó kedvéért senki sem ajánlja föl a petesejtjét. Korábbi cikkünk nyomán Lenkovics Barnabás ombudsman vizsgálatot indított, és ez remélhetően oda vezet, hogy engedélyezni fogja a törvény, hogy a befogadó általa ismert donortól kaphasson sejtet. Így számos esetben már családon belül is megoldható lenne az önzetlen adományozás, bár, mint az alábbi írásunkból is kiderül, az adományozási eljárás legnehezebb része magának a donornak a felkutatása.

Araszolok kifelé a tizenegyes úton. Már sötétedik, amikor becsöngetek Györgyihez. A nyolcadik hónapban van, lassan, óvatosan jön le a lépcsőn. Vigyáz a babákra – magyarázza –, hiszen ez az egyetlen, talán az utolsó esélye arra, hogy anya lehessen.
Harminckilenc éves, társával tíz éve vágynak gyerekre. Két év sikertelen próbálkozás után orvostól orvosig jártak. Györgyinek rendetlen volt a ciklusa, néha hőhullámok törtek rá. Végül egy meddőségi centrumban derült ki, hogy – ismeretlen okból – idő előtt kimerült a petefészke (korai klimaxba jutott).

– Az orvosok azt mondták, az az egyetlen lehetőségem, ha találok egy donort, aki petesejtet ad nekem – meséli, és óvatosan leül a fotelba. Lesüti a szemét, mintha szégyellné, milyen megalázó volt hat éven keresztül kérdezgetni a családban, ismeretségi körben lévő fiatal nőket, adományoznának-e neki petesejtet.
– A rokonaim és ismerőseim közül azok, akik szóba jöhettek – vagyis harmincöt alattiak, egészségesek, és már van gyerekük –, sorra visszautasítottak – néz rám végül. – Tehetetlen voltam. Aztán egyszer meghívást kaptunk egy régi barátnőmhöz, újszülöttnézőbe, és ezzel a látogatással megváltozott az életem.

„Adok neked petesejtet!”





Csöngetnek. Györgyi barátnője, Juli érkezik. Nem látok rá az előszobára, csak hallom, amint üdvözlik egymást, és gyanítom, gyors „babavizit” zajlik, mert szófoszlányok szűrődnek be a nappaliba terhességi csíkokról, a babák elhelyezkedéséről és Györgyi pocakjának formájáról. Aztán beviharzik Juli: energikus, alacsony, barna lány, fülig ér a szája, úgy nevet. Rögtön mondja, nem érti, mi abban a különleges, hogy ő petesejtet adott a barátnőjének. Egyszerűen csak segíteni akart.
– Látod? Ő ilyen – mosolyog Györgyi. – És ha tudnád, hogyan jött a felajánlása! Kézbe vettem az újszülött kislányát, és Juli rákérdezett, nekünk miért nincs gyerekünk. Pár szóban elmeséltem. Kérdezte: nem hallottunk még petesejt-adományozásról? Mondtam, donort egyáltalán nem könnyű találni. Rám nézett, és azt felelte, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne: „Én adok neked petesejtet!”.
Györgyi hitte is, nem is. Nyolc hónappal később megcsördült a telefonja: Juli volt a vonalban, és javasolta, menjenek el az orvoshoz, eljött az idő, mert a kislánya már nem szopik. A nőgyógyász ekkor kezdett „konspirálni”: ő maga nem merte vállalni a beavatkozást a jogi szabályozás miatt, de ajánlott egy másik specialistát.

Itt engedjenek meg egy rövid kitérőt. Korábbi cikkem kapcsán én is találkoztam olyan nőgyógyásszal, aki, bár hibásnak tartja az erre vonatkozó rendeletet, mégis betartja – mint a legtöbben –, mert félti az állását. Beszéltem olyan orvossal is, aki bizalmasan megsúgta, lehet megoldást találni: papíron a donor az intézetnek ajánlja fel a sejteket, nem az ismerősének – végül, persze, ő kapja majd. Hozzátette, hogy ez a rendelet kijátszása, de nincs más út, mivel ő még nem találkozott olyan donorral, aki önzetlenül, ismeretlen számára adományozott volna petesejtet. Mondjuk ki: valószínűleg nincs is ilyen!


Száz injekció – két baba
– Elmentünk az orvoshoz, akit Györgyi nőgyógyásza ajánlott, ő felvilágosított a kockázatokról – mondja Juli. – Azt tudtam, milyen érzés gyerekkel élni, azt pedig sejtettem, milyen rossz lehet nélküle. Ahhoz képest nem árt az a pár injekció, amelyet kaptam! – teszi hozzá vidáman.
– Pár…? Száz injekciót adtál be a hasfaladba! – néz rá szeretettel Györgyi.
Az injekciókkal értek el többszörös tüszőérést Julinál, s közben gyógyszerekkel előkészítették Györgyi méhét a terhességre. Györgyiék kétnaponta, hajnalban átautóztak Szentendréről Érdre, Juliért, aki kisbabájával beült a kocsiba, és együtt mentek a meddőségi központba. Végül kilenc érett petesejtet szívtak le altatásban Juli petefészkéből, de csak négy volt alkalmas a megtermékenyítésre. Hármat ültettek Györgyi méhébe – ám egyik sem tapadt meg.

– Együtt sírtunk, amikor Györgyi közölte a rossz hírt – emlékszik vissza Juli. – Azonnal megnyugtattam: addig segítek, amíg sikerrel nem járnak!
Néhány hónappal később megismételték az eljárást.
Györgyi meséli, három terhességi tesztet vett. Egész éjjel nem tudott aludni, s végül hajnal négykor elvégezte a tesztet. A társa mellette állt, amikor a két csík megjelent a papírlapon. Nem hitték el, csak akkor borultak egymás nyakába, amikor a harmadik teszt is pozitív eredményt mutatott. Reggel hétkor hívták Julit, hogy elújságolják a nagy hírt. Hamarosan az is kiderült: Györgyi ikreket vár.
– A korábbi kudarcok miatt fokozatosan eltávolodtunk egymástól a párommal, már alig-alig beszélgettünk – emlékszik vissza Györgyi. – Amióta sikerrel jártunk, újra egymásra találtunk.
– Hogyan élem meg érzelmileg ezt az egészet? – ismétli meg a kérdésemet Juli. – Mivel nem bennem fejlődnek a gyerekek, pontosan olyan, mintha bármelyik más barátnőm babáiról lenne szó. Persze, érdekel, hogy milyenek lesznek, de a genetikai örökség csak egy dolog. Györgyiben fejlődnek a babák, az ő érzelmeit érzik, ő az anyjuk, természetes, hogy ő neveli fel őket, a saját elképzelései szerint. Ezek a gyerekek a barátnőm gyerekei, nem az enyémek!





Szigorúan titkos akció
Juli azt mondja, ha szükség lenne rá, természetesen még adna petesejtet Györgyinek.
– Másnak, ismeretlenül nem adományoznék, mert szerintem ehhez érzelmi kötődés kell. Úgy gondolom, Györgyinek is fontos, hogy ismer engem, tudja, milyen vagyok, és nekem is számít, hogy ismerem, szeretem őt és a társát – teszi hozzá. Györgyi meséli, a kezelőorvosa azóta is kérdezgeti, hogyan talált donort, hiszen rengeteg olyan páciense van, akit csak ez a beavatkozás segítene saját gyerekhez, és aki bármit megadna, ha találna petesejt-adományozót.
– Nem hiszem, hogy ez megfizethető – állítja Györgyi.
Amikor kérdezem tőlük, megtudhatják-e majd a gyerekek, hogy más petesejtjéből származnak, mindketten csóválják a fejüket. Györgyi szerint, ha kiderülne az igazság, összezavarodnának. Juli egyetért. Éppen ezért, párjukon kívül más nem tud az „akcióról” (ahogy ők nevezik maguk közt az adományozást) – még a szüleik, testvéreik sem.
Készülődöm. Juli még marad egy kicsit, meg akarja nézni Györgyivel a babákról készült, friss ultrahangfelvételt, amelyen már jól látszik a kicsik arca is.
– Természetes, hogy kíváncsi vagyok a barátnőm babáira, nem? – kérdezi cinkos mosollyal a búcsúzáskor.





Körülbelül tízezer gyermektelen nőn segíthet, ha a rossz szabályozást megváltoztatják, és nem kellene anonim donorhoz ragaszkodni. Remélhetőleg könnyebb lesz majd adományozót találniuk, és az eljárást végző orvosoknak sem kell „konspirálniuk”, különböző adminisztrációs trükköket végrehajtaniuk azért, hogy papíron betartsanak egy ésszerűtlen rendeletet.