Fogadj örökbe! – II. rész

– A tizenegy támogatott ország közül van-e olyan, amelyikre kevésbé figyel oda a közvélemény?

– Egy természeti katasztrófára felkapja a fejét a világ, nagyobb az összefogás, a szolidaritás.
A Vajdaságban vagy Kárpátalján élő gyerekeknek például kevés támogatója akadt – tudjuk meg Szilágyi Attilától. – Száznyolcvan gyereket fotóztunk le, de eddig nagyon kevesen jelentkeztek, hogy segítenének. Őket fotó alapján lehet kiválasztani, és személyes kapcsolatba is kerülhetnek velük, a támogatóknak megadjuk a gyerek nevét és címét.

– Ha egy család, munkahelyi közösség úgy dönt, hogy vállalja valakinek a jelképes örökbefogadását, mi a teendő?

– Vegyék fel a kapcsolatot a Szeretetszolgálattal telefonon vagy interneten keresztül! Ekkor regisztráljuk az örökbefogadó adatait, hogy melyik országban, hány gyereket vállal, majd küldünk egy részletes tájékoztatót, és egy évre elegendő csekket. A csekkek sorszámozva vannak, az ország neve és a gyerek sorszáma is szerepel rajtuk.

– Mi történik, ha valakinek megváltozik az anyagi helyzete, és már nem tudja tovább támogatni a kisgyereket?

– Ilyesmi természetesen előfordulhat – mondja Szenczy Sándor. – Ebben az esetben megpróbálunk új támogatót találni, addig pedig mi magunk szállunk be, hogy a gyerek mindenképp megkapja a segítséget.

Magyar Baptista Szeretetszolgálat telefonszáma: 06-1-302 2929, e-mail címe: info@fogadjorokbe.hu
www.fogadjorokbe.hu

Támogatott területek

Erdély • Észak-Korea • Irak • Irán • Kambodzsa • Kárpátalja • Malawi • Mongólia • Nyugat-Szahara • Vajdaság•  Vietnam

Akik már örökbefogadtak

Jordanidisz Ágnes tanári fizetésből adakozik

– Gimnazista lányom több barátnőjével közösen már két éve egy kambodzsai kislányt támogatnak a zsebpénzükből. Az iráni földrengés után férjemmel egyetértésben úgy határoztunk, hogy egy gyereket örökbe fogadunk. Pedagógus vagyok, nem vet fel a pénz, de amit tudunk, azt megtesszük. A gimnáziumban, ahol tanítok, több kollégám is megmozdult a példám nyomán, ők is örökbefogadó szülők lettek. Az iráni árva mellett már másfél éve Malawiban is segítünk egy rászoruló kisgyereket, szintén a Baptista Szeretetszolgálaton keresztül. Azért nem magyar gyereket támogatunk, mert – mint hajdani nevelőotthoni dolgozó – tisztában vagyok azzal, hogy itthon sokkal több fórum, civil szervezet foglalkozik a segítségnyújtással, gondoljunk akár az egy százalékos felajánlásokra. Malawiban élő tanár ismerőseinktől tudom, hogy az tényleg a világ vége, ott szinte semmi sem jut a rászoruló, éhező apróságoknak.

Nagy Bandó András rendszeresen segít

A népszerű humorista annak idején az első hajléktalanotthon megszervezésében vett részt, azóta is eljár fellépni, beszélgetni közéjük. Feleségével ők is örökbe fogadtak egy iráni árvát.

– A földrengés a világ bármely pontján megtörténhet, akár nálunk is. Nagyon jólesik a segítség a bajba jutottaknak. Ez emberi kötelesség – akkor is vállalnánk, ha az örökbe fogadás nemcsak jelképes lenne, hanem velünk élne egy évig az iráni kisgyerek. A tiszai árvíz után két busznyi gyerkőc érkezett Pécsre karácsony táján Kárpátaljáról. Akkor is jelentkeztünk, tíz napot töltött nálunk az apróság. Először nagyon meg volt szeppenve, de azután feloldódott. Felruháztuk, sokfelé vittük, rácsodálkozott az itteni világra.
A személyre szóló segítség, a közvetlen kapcsolat mindkét fél számára szép lehetőség, hogy megfürdesse lelkét a szeretetben. A Baptista Szeretetszolgálatban feltétlenül megbízom, hogy a pénzt tényleg oda juttatják, ahova szántuk. Ez olyan komoly ügy, amellyel felnőtt ember nem játszik.

Hanson Szilvia más utat keres

– Bármilyen borzalmas, amit a tévében látok a híradásokban, az távoli, azzal nem tudok úgy azonosulni, mint az itthon élő magyar intézeti gyerekekkel. A hazai helyzetet ismerem, azzal nap mint nap szembesülök. Szerencsére, marad annyi a családi költségvetésünkben, hogy adhassunk az arra rászorulóknak. Szerintem a különböző szervezeteknél a “nagy közösben” elvész a pénz, és nem lehet nyomon követni az adomány útját. Szeretném megtalálni annak törvényes módját, hogy akár pénzzel, ruhával, játékokkal közvetlenül támogathassunk egy gyereket. Amíg erre rálelek, addig a baráti körömben és a saját két gyerekem óvodájában, magánakcióban szervezkedem. Évente kétszer ráveszem a szülőket, hogy gyűjtsék össze a jó állapotú, de kinőtt ruhákat, megunt játékokat, és amennyi csak befér az autóba, elviszem egy anyaotthonba. Leírhatatlan érzés a csillogó szemű apróságokat nézni. Ilyenkor biztosan tudom, hogy jó helyre került az adomány.

Számozott gyerekek az elpusztult városból

A székesfehérvári mentőorvos kiölti a nyelvét, betege, a hároméves iráni kislány érti a gesztust, és viszonzásul ő is nagyra nyitja a száját. – Tüdőgyulladás – mondja Dombóvári Zalán aneszteziológus, és gyógyszert ad a talpig feketébe burkolózott anyukának. A család ezen a napon körülbelül az ötvenedik beteg a magyar egészségügyi csoport által felállított ellátó sátorban. Január elsejét írunk, öt nappal vagyunk a több mint negyvenezer ember halálát követelő földrengés után. Négy orvos, két ápoló és egy tolmács jött ki segíteni Bámba: a Baptista Szeretetszolgálat és a Magyar Speciális Mentők emberei. A “magyarisztánból” érkezett csoport tízmillió forint értékben hozott magával gyógyszert és orvosi eszközt: a két szervezet saját készlete mellett a BM Központi Kórháza és a Péterfy Kórház adott jelentős támogatást.

A tragédia hajnali ötkor történt a kilencvenezres lélekszámú településen, azon a napon, amikor a keresztény világ a megváltó eljövetelét ünnepelte. A város épületeinek döntő többsége elpusztult, a lakosság háromnegyede vagy meghalt, vagy súlyosan megsérült a földrengésben.

Szenczy Sándor baptista lelkésszel járjuk a romhalmazt, és egyikünknek sincs kedve beszélgetni. A város szó szerint derékig ér, a törmelékek közt fekete ruhás asszonyok bolyonganak, megpróbálva menteni a menthetőt. A Bám központjában felállított magyar sátorban később többen jelentkeznek közülük: a kezük megsérült a kaparásban. Olyan is akad, aki puszta kézzel ásta ki a halott hozzátartozóját, hogy iszlám szokások szerint napnyugta előtt eltemethesse; mások az egykori lakás romjai között keresték az épen maradt eszközöket az újrakezdéshez. Aki nem menekült el a városból örökre, az a Nemzetközi Vöröskereszt helyi megfelelőjétől, a Vörös Félholdtól kapott sátorban lakik. Az itteni viszonyok közt szokatlan hideg van, éjjel nemritkán fagypont közeli a hőmérséklet, és ez most jó és rossz is egyszerre: a túlélők fáznak a sátrakban, de így kisebb a járványveszély.

A legszörnyűbb a sérült gyerekek látványa. Az elsőkkel már a megyeközpont, Kermán repülőterén találkozunk, ugyanis Bámból légi hídon viszik őket a térség kórházaiba. Sok az önkéntes segítő, de szakértelemből már kevesebb van. A magyar orvosoknak kellett elmagyarázniuk, hogy a hordágyat cipelők arra is figyeljenek, magasan van-e az infúziós tasak.
Az árván maradt gyerekeket Kermán egyik nevelőintézetében gyűjtik össze. Eddig ezernyolcszáz gyereket találtak, a kisebbek nem tudják elmondani, hogy hívják őket, és kik voltak a szüleik. Egyelőre számokat kapnak, és a hatóságok arra kérik az életben maradottakat, valamint a sebesülésből felgyógyultakat, hogy látogassanak el a gyerekotthonba, és próbálják beazonosítani a kicsiket.

A kermáni anyák kérés nélkül is látogatják a sokkos gyerekeket: gyümölccsel, játékkal, egy jó szóval próbálnak segíteni nekik, hogy feldolgozzák a traumát. Megmozdult az ország, melynek minden szegletéből szülők ezrei jelentkeztek, hogy örökbefogadnák az árvákat. Szenczy Sándor is megállapodott az intézmény igazgatójával a magyar segítségről: hazai magánszemélyek, kisközösségek szimbolikusan örökbefogadhatják a gyerekeket. A kezdeményezés a támogató szempontjából közvetlen kapcsolatot jelent, így nem egy nagy kalapba adja a pénzét, hanem pontosan tudja, ki a segélyezett. Fotót kap az árváról, ismeri a nevét, levelet és személyre szabott ajándékot is küldhet neki.

Lukács Csaba (Irán)