Szeretlek szõröstõl-bõröstõl!

Ibolya gyerekei is nagy állatbarátok. Cintia a vadászgörényt, Krisztián a kis boxert szokta sétáltatni. A deguk a többiek miatt nem vállalták a fotózást

Ekkor kezdődnek a gondok: a kölyök bepisil, egész éjjel sír, és szétrágja a szőnyeget. Mégis mindent megbocsátunk neki. Csak lassan jövünk rá, hogyan tartsuk, hogyan szeressük – ahhoz, hogy neki is jó legyen. Kövér Ibolya kutyakiképzőért epekednek az ebek otthon – ahol egész állatseregletet tart – és a kutyasuliban egyaránt: ő a négylábúak falkavezére.

– Először csak kutyám volt, aztán jött a tengerimalac – emlékszik vissza. – Később egyik ismerősöm talált egy degut a lakótelepen, és elhozta nekem. Nem tudtam, miféle állat, de utánanéztem: rágcsáló, hasonlít a mókushoz. Mivel azt mondták, fiú, elneveztük Misinek. Három napra rá megellett… Megtartottuk az egyik kicsinyét, Kismisit, aki egyébként szintén lány. Aztán a tengerimalac mellé – hogy ne unatkozzon – vettem egy törpenyulat, de egy kislány elkérte a malacot, ezért a nyúl kezdett unatkozni, így beszereztem neki egy párt. Ők ketrecben élnek, de sokszor kivesszük, simogatjuk, szeretgetjük, és a telekre is felvisszük őket. Elvileg szabadon lehetnének a kertben is, mert nem mennének el, de akkor a cicák vadásznának rájuk. Macskára viszont azért volt szükség, mert a pincében dézsmálták az egerek a kutyatápot. Épp ezért a két cicát a kutyák is tiszteletben tartják! Nemrég kaptam egy vadászgörényt, aki eddig kis dobozban lakott magányosan, nálunk viszont tartalmas életet él: ő Menyus. Nagyon értelmes, tanulékony, a lányomat imádja, sétálni jár vele. Rengeteg foglalkozást igényel, ragaszkodó, jól kijön a macskákkal és a kutyákkal – Tigivel, a kilencéves staffordshire terrierrel és Almával, a két hónapos boxerrel is.

Halasi Kálmán a stresszt macskasimogatással vezeti le. A képen a felesége, Dóri tartja Cini cicát, akit a két gyerek, Janka és Bálint imád dögönyözni

Maradjanak szabadok!

Halasi Kálmán a fodrászatban már évek óta szívesen hallgatta, ha vendégei házi kedvenceikről meséltek neki. Várható volt, hogy előbb-utóbb ő maga is szert tesz valamilyen állatra.

– Társasházban lakunk, közös a kert, és bármennyire szerettem volna kutyát, úgy éreztem, lakásban nem tarthatom – magyarázza –, mert mindenképp sérülne a szabadsága. Az egész család nyúzott egy cicáért, de féltettem a bútorokat, ezért sokáig ellenálltam. Végül a feleségem szerzett egy kismacskát: Cini most tízhónapos. A kanapén már a második huzat van, de végre kezdi kinőni, hogy a lakás tárgyain élesítse a körmeit. Amikor stresszes nap után érek haza, ölbe veszem: megnyugtat, ahogy ott dorombol. Olyan érzés, mintha pezsgőfürdőben lazítanék. Éjszakánként feljön mellém az ágyba. Sokszor összetörten ébredek, hiszen vigyázzállásban alszom, nehogy összenyomjam. A gyerekek nyúzzák, dögönyözik, a feleségem pedig inkább távolról szeretgeti. Cini szabadsága megmaradt. Az erkélyen keresztül akkor jön-megy, amikor kedve tartja. Mindig izgulok egy picit, amikor elmegy otthonról, nehogy elüsse egy autó, de azt is tudom, ha bezárnám a lakásba, nem élhetne teljes életet.

Milyen jó dolga van a denevérfülű Buksinak! Rajongói: kolléganőnk, Mihalicz Csilla és két fia: Soma és Béni (no meg a férj, aki már nem fért rá a fotóra)

Belépés a kutyások társadalmába

Kolléganőnk, Mihalicz Csilla karácsony előtt kezdett vadul sóvárogni egy kiskutya után. Az egész azzal kezdődött, hogy valaki megkérdezte, nem tudna-e Csilla két napig vigyázni egy kölyökkutyára? Ezt ő “égi jelnek” tekintette, és bár a kutyavigyázást visszautasította, megszervezte, hogy a pótgazdira vágyó kölyök testvérét megvehessék.

– Tudtam, hogy a nagyfiamnak, Béninek szüksége van egy állatra – mondja Csilla. – Kegyetlenség megvonni tőle, ami számára ennyire fontos. Tartottam ugyan attól, hogy a tél közepén, a harmadik emeleti lakásban nehéz lesz majd a kölyköt szobatisztaságra nevelni, de amikor megláttam, és elkezdte nyalogatni a kezemet, teljesen elvesztem…

Mi, akik Csillával dolgozunk, emlékszünk rá, hogy a kutya befogadását követő napokban csak ezt ismételgette: “Ez az állat sosem lesz szobatiszta? Egyszer majd átalhatom az éjszakákat?”.

– Az első napokban mélyen elkeseredtem – folytatja –, végig ugrásra készen, felmosóronggyal a kezemben figyeltem, mikor végzi bent a dolgát… Az első három éjszaka végig sírt, én virrasztottam mellette, és a hasát simogattam. Többször felötlött bennem: hány évig is él egy kutya? Nem kellene odaajándékozni valakinek? Hiszen arról nem volt szó, hogy folyton a szőnyegre kakil, és mindent nekem kell csinálni körülötte!

Szerencsére kezdenek egyenesbe jönni a dolgok. Buksi már négy hónapos, és csak néha pisil be, a nagydolgokat a természetben végzi (gazdái mindig összeszedik utána a végterméket!). Csilla pedig felfedezte a kutyások társadalmát.

– Rengeteg környékbelivel, akivel korábban nem voltunk beszélő viszonyban, ma naponta leállunk csevegni. Buksinak hatalmas “rajongótábora” alakult ki, és szerintem a fiam a kutya segítségével hamarosan talál magának egy barátnőt is…