Hajózni csak nyitott lélekkel szabad – II. rész

– Hány éveset?

– Négy év múlva indultunk el a Szt. Jupáttal, és akkor elkezdődött egy teljesen más élet. Hogy mit tanultam még? Közhely, de tényleg igaz, a természet a legnagyobb tanítómester. Az egyetlen terület, ahol végtelenül precízen és logikusan működnek a dolgok. Csak azt kell megértened – ezt viszont mindenképp –, hogy te is része vagy ennek az egésznek, és máris egyfajta alázattal kezdesz közelíteni a környezetedhez. Legyen az állat, a Föld vagy akár egy másik ember.

– Alig van hely a világban, ahol ne jártál volna. Igaz az az állítás, hogy alapvetően minden ember egyforma?

– Igaz is, meg nem is. Mindenhol létezik az emberekben például segítőkészség, szeretet vagy éppen ellenszenv. Ezeken a közös vonásokon lehet eligazodni az emberi kapcsolatokban. Nemcsak idegen kultúrákban, de itt, a Moszkva téren is. Ha képes vagy a lélek szintjén mozogni, ha a másik gondolataira, érzelmeire figyelsz, nem arra, hogy mondjuk, mit segített neked az illető, akkor a világon mindenhol egyformán tudsz kommunikálni. Hallatlanul fontos tehát, hogy empátiával közelíts a másikhoz. Ez aztán nagyon jól jön, amikor például egy polinéz szigetre csöppensz, ahol nincs európai szintű kommunikáció. Nem árt persze valamiféle közös nyelv, de ennél is lényegesebb, hogy ami mindenhol, mindenkinek fontos, azt te is megadd számukra. Ilyen például a tisztelet. Innentől kezdve rögtön kialakul egy barátságos viszony. Ha ott voltam egy szigeten, néhány nap után már segítettem a bennszülötteknek házat építeni, megragasztottam a cipőtalpukat..

– Itthon is így viszonyulsz az emberekhez?

Nagyon, talán túlságosan is határozottan érkezik a válasz.

– Nem.

– Miért, ha így bevált?

– Mert… Én igyekeztem. Amikor hazajöttem, sok tekintetben közlékenyebb, barátkozóbb voltam. De ha sokáig itt vagy, egy idő után azt veszed észre, hogy újra visszahúzódsz, mert túlságosan elviszik az energiádat az emberek. Sokkal kevesebb jön vissza, mint ami kimegy. Azt érzed, hogy nem töltődsz, nincs erőd arra, hogy ezt a hihetetlen nehéz, sűrű világot elkezdd átformálni.

– Van egy világmegváltó ötletem… Ha most felbukkanna az aranyhalacska, és minden embert elküldhetnénk egy ilyen föld körüli útra, jobbak lennének utána, jobb lenne a világ?

– Nem valószínű. Senecának van erről egy kiváló gondolata. Ő azt mondja, az a nagy baj az utazó emberekkel, hogy saját magukat is elviszik az útra. Innentől kezdve pedig biztosan nem az történik, amit várnak.

– Mit várnak?

– Azt, hogy ettől majd megoldódik valami. Van egy elképzelésük arról a várakozásuk szerint jó dologról, ami ott fog történni velük. Pedig utazni csak nyitott lélekkel szabad.

– Ez tehát a különbség utazó és Utazó között?

– Ha az utazás tényleg hivatásoddá válik, megszűnnek az elvárásaid, megtanulod kinyitni magad arra, hogy milyen az éppen körülötted levő világ. Ha így éled meg, édes mindegy, hol vagy, minden rendkívül érdekessé válik.

– De azért csak van olyan hely, amelyikre azt mondod, hogy “na, ott különlegesen jó volt”…

– Bárhol megtörténhet, hogy az adott hangulatom harmóniába kerül a környezettel. A nyílt óceánon például, amikor csak a hullámok, meg a nagy semmi volt körülöttem, sokszor éreztem, hogy az a pillanat tökéletes úgy, ahogy van, nem kell más. Csak az ilyen pillanatok elmúlnak, nem maradhatsz ott bennük. De éppen ez a jó az egészben, hogy van eleje és vége.

– Most nem hiányzik a víz?

– Mindig hiányzik, ha nincs, aludni is csak ott tudok igazán jól.

– Mikor mész legközelebb?

– Hamarosan. Van két hajónk az Adrián, folyamatosan szervezünk túrákat.

– Nyakadba veszed még a világot?

– Jó lenne. De ezt csak úgy lehet, ha mindent elvágsz, ami itt van. Ez pedig nehezebb, mint végigcsinálni…

Álmodni, elvágni, végigcsinálni… Ezek a szavak zümmögnek a fejemben még jó ideig a búcsú után, aztán lassan összekavarodnak a benzingőzzel, miközben körülvillamosozom a várost.