Szülõk, gyerekek, érdekek

Nagy Judit: Szaladgáljon a gyerek önfeledten a szabadban, és – ha megteheti a szülő – legyenek sokat együtt, ez sokkal többet ér, mint bármilyen különóra!

Nemcsak azért, mert akkor pénz áll a házhoz, hanem azért is, mert a mamát boldoggá teszi az elismerés. Ugyanakkor a gyereknek szüksége van a szülei aktív jelenlétére, attól fejlődik egészségesen. De hol a döntőbíró, aki megmondhatná, kinek hány egységnyi függetlenség, illetve hány perc szülői jelenlét jár, különösen, hogy különböző minőségűek lehetnek azok a „szülői jelenlétek”? Ki-ki egy adott ponton eldönti, mit ad meg a gyerekének, mit bíz a feladataiból másra, és mit von meg tőle, hiszen nem tudunk mindent megadni. Különbözőek a választásaink.

Nagy Judit, a Bajza Utcai Általános Iskola tanítónője azt mondja, a kisiskolás gyereknek mindenképpen fontos a szülők intenzív jelenléte.

– Hat-nyolcéves korában a gyereknek még bőven elég az iskolából napi négy óra. Annyi új inger éri, annyi erőfeszítést kíván tőle az írás, olvasás, számolás elsajátítása, hogy délután arra van szüksége, hogy hagyják szabadon játszani vagy egyszerűen csak „kinézni a fejéből”. Mindig kérem a szülőket, hogy aki teheti, vigye el délután a gyerekét. Nem szoktam helyeselni, ha nyelvórákra cipelik az elsős, másodikos gyerekeket, nemcsak azért, mert ebben az időszakban az anyanyelvét kell elsősorban jól használnia, hanem azért is, mert fölösleges terhelésnek teszik ki őket. Sok szülő azt hiszi, az jó a gyerekének, ha önvédelmi sportra hordja, hogy majd meg tudja védeni magát, úszni viszi, hogy egészséges, balettozni, hogy szép alakú legyen. Aztán nem érti, mitől álmos vagy éppen agresszív a gyerek. Általában sikerül meggyőznöm a szülőket az igazamról, de mindig vannak, akik kitartanak a saját elveik mellett.

A Kempelen Farkas Ügyviteli Alapítványi Középiskola és Kollégium diákjai olyan gyerekek, akiknek elfoglaltak a szüleik. – Szigorúak vagyunk, a szabályokat betartatjuk, de sokat is adunk – mondja az igazgató, Kiss Ilona. – Diákjaink szülei sokat utaznak, emiatt néha hétvégére sem tudják hazavinni a gyereküket. Éppen ezért igyekszünk színvonalas programokat nyújtani nekik, járunk színházba, moziba, előadásokra, vannak szakköreink. Minden szobában van tévé, de a gyerekek mégsem ülnek előtte óraszám. Három pedagógusasszisztensünk van, hozzájuk fordulhatnak személyes kérdéseikkel, legyen az gombfelvarrás vagy hőemelkedés. Erre azért van szükség, mert bizony akad olyan szülő, aki elfeledkezik a tiszta ágyneműről vagy a pizsamáról. Igyekszünk kapcsolatot tartani a szülőkkel, sokan érdeklődnek is rendszeresen. Legutóbb egy apukától kaptunk nagyon szép levelet, aki megköszönte, hogy értesítettük: a kislányát cigarettázáson kaptuk. Nem mintha ez falrengető bűn volna, de gondoltuk, tudjon róla. Igyekszünk a körülményeket és a hangulatot is családiassá alakítani.

Szollár László: Mindkettőjükbe azt próbálom beoltani, hogy a tanuláson, és minimum két nyelv ismeretén kívül a sport az, amitől férfivá lesznek.

„Győzni az ájulás árán is!”

Szollár László negyvenhat éves üzletember, OB 1-es vízilabdázó, elvált apuka, mégis, három gyereke közül (tizennyolc, tizenöt és négy évesek) legalább egyet mindig vele látni.
– A lányommal bensőségesebb a kapcsolatunk, mint a srácokkal, őt sokkal inkább hagyom menni a maga útján. A két fiú nevelésében viszont a férfias vadság dominál. Először is, el kell tudniuk érni minden célt, amelyet kitűznek maguk elé. Amit egyszer elkezdenek, azt végig kell csinálniuk! Persze, ebben is döntő a példamutatás. A nagyobbik fiamnál, Sebastiannál már egyértelműen megmutatkozik a sportban a végsőkig küzdeni akarás. Amikor elkezdett vízilabdázni, és egyszer nagyon fáradtan jött haza edzésről, mondtam neki, ennyire azért nem kellene összeesni, mert – mivel én is ezt a sportot űztem –, tudom, mit bír el az ember. Erre visszavágott, hogy ha olyan nagy a szám, mutassam is meg. Ezért kezdtem újra vízilabdázni, negyvenévesen, tizenöt év kihagyás után, és azóta is az első osztályban játszom. Mindez rendkívüli módon inspirálja őt. Csak egy példa: víz alatti úszóverseny volt a múltkor, és ő addig úszott levegő nélkül, amíg el nem ájult. Úgy húzták ki a többiek. Látszik, hogy megtanulta: a nyerés a lényeg, és ha ehhez el kell ájulni, hát legyen! Más sport, mint a vízilabda, szóba sem jöhet, mert az uszodánál nincsen jobb közeg egy fiatal fiú számára. Ott ugyanis nem lehet másról beszélni, csak a vízilabdáról, meg a csajozásról. A cigaretta és a kábítószer tabu, sőt, kifejezetten „cikinek” számít. Lehet, hogy másban tehetségesebbek volnának, de ez soha nem fog kiderülni. Vízilabdásként mindenképpen megvan az esélyük, hogy nagydarab, nagy tüdejű, egészséges férfiak legyenek. És persze, hogy szeressék őket a csajok. Szerintem ez alapkövetelmény egy fiatal srácnál. Én is ilyen voltam világ életemben. Nem árt, ha az embert jobban szeretik a lányok az átlagnál, de azért, hogy ne légy átlagos, tenni is kell! Érdekes, hogy mindkét fiamnak ugyanaz a típus tetszik, mint nekem. A négyéves gyerekem is a szőkéket nézi meg – sőt, ahogy ő nevezi a popsiba markolást, meg is „seggezi” őket!