Halálba rohanó szenvedély

Körhinta

Vagy a világ engedi csupán rövid ideig ragyogni őket? Huszonhét évesen, feleségével együtt, holtan találták. Hamletet már nem játszhatta el, de néhány film, például a Körhinta még őrzi a perzselő tekintet, amelyben keveredik születés, halál, fény és árnyék. Hallottam én is, persze, mint annyian: élt egy őstehetség, úgy fél évszázada, ragyogott egy csillag a magyar színművészet egén. Amikor születtem, ő húsz éve nem élt már. Nevezik tragikus sorsú zseninek – távoli, misztikus szavak. Aztán újból megnéztem a Körhintát – kimerevítettem a képet – és hosszú percekig bámultam egyetlen pillanatot, Soós Imre arcát, amikor a film Mátéjaként megtudja, hogy szerelmét, Marit elveszik tőle. Minden ott sűrűsödött félelmetesen, igazian, megrázóan. Csupán ennyi kellett, hogy a mítosz valósággá váljon.

Lúdas Matyi

Lúdas Matyi a nagyvárosban

Szinte látja maga előtt az ember az alig tízéves, maszatos parasztfiút, ahogy szájtátva bámulja élete első mozifilmjét, és talán először megjelenik szemében az a híres-nevezetes, semmi máshoz nem hasonlítható csillogás: attól a perctől tudta, neki színésznek kell lennie. A szegény balmazújvárosi zsellércsaládból származó “hóbortos parasztfiú” – ahogyan ő beszélt magáról – 1946-ban, tizenhét évesen, a Színművészeti Főiskolára való felvételi napján járt először a fővárosban. Sokáig bolyongott, szégyellt útbaigazításért kérdezősködni, végül aztán úgy feltörte a csizma a talpát, hogy anélkül állt a vizsgabizottság elé. Így, csupasz, sáros lábbal szavalta el Petőfi: Szülőföldemen című versét olyan színészóriások előtt, mint Gobbi Hilda, Somlai Artúr és Bajor Gizi. Rögtön beleszerettek. Gobbi már akkor különösen szívébe zárta: tőle kapott cipőt, nadrágot, hogy megfelelően jelenhessen meg a főiskolai próbákon. Első filmszerepét már 1948-ban eljátszotta a Bán Frigyes rendezte Talpalatnyi Föld-ben, majd az egész országot meghódította sugárzó mosolyával, mindenre éhes szemeivel, mezítlábasan, ingben, gatyában: azt mondták, mintha Fazekas Mihály személyesen őt szánta volna Lúdas Matyijának. Egyik feladat jött a másik után: Dalolva szép az élet, Civil a pályán, Állami Áruház, Liliomfi… Dolgozott Keleti Mártonnal, Makk Károllyal, játszott Gózon Gyulával, Feleki Kamillal, Latabár Kálmánnal, Dajka Margittal és Ferrari Violettával, akibe az ő végletesesen szenvedélyes módján bele is szeretett.

Rómeó és Júlia

Bánatos pozitív hős, szárnyaló Rómeó

De egyre jobban nyomasztották a sikerrel érkező terhek is, idegennek érezte magát a nagyvárosi művészvilágban. Hogyan ismerte volna ő Tolsztojt, Moliére-t, Maupassant-t, amikor jó, ha az egy Petőfit olvashatta a faluban! “Magam vagyok, és nem elég művelt ezekkel szemben” fakadt ki egyik húgának írt levelében. Érezni kezdte, beskatulyázzák a munkás-paraszt hős szerepébe. Szigethy Gábor így idézi az egyre inkább rosszkedvű színészt visszaemlékezésében: “Lassan, de veszedelmesen kialakult az úgynevezett Soós-figura: egy bárgyú, mosolygó pozitív hős, aki mindig vízparton sétál, mindig holdvilágnál, mindig énekel egy érzelmes dalt, egyik filmben sem csókolja szájon a szerelmét, viszont mindegyik filmben sportol, természetesen kiválóan, mindegyikben esztergál, mindig nagyszerűen, és a végén újít, valamint kicsit makacskodik, de megérti és követi a párt bátorító, jó útra térítő, okos szavát.”

Mindemellett azonban ott volt a színház, a klasszikusok, egy másik világ. A budapesti forgatásokkal párhuzamban 1952-től Debrecenben játszott, ahol végre fölfedezték benne az igazi színészt. Itt kapta meg élete talán legnagyobb szerepét (és még hány ilyen várt volna rá…), Shakespeare Rómeóját. A darab rendezője, Vámos László, aki nemcsak Soós Imre, de Rómeó karrierje csúcsaként emlegette az alakítást, így írt róla: “Színészetének varázsa a “nagyon”-ban volt: tudott nagyon szeretni, nagyon gyűlölni, nagyon szenvedni, már-már nem is emberi, hanem skakespeare-i mértékkel mérve, fehér izzásban.”

A magyar Gerald Philippe. Így emlegette az egyik francia lap 1955-ben, a Körhinta cannes-i bemutatója után. Óriási volt a siker, amelyben persze nagy szerepet játszott egy tiszta arcú, sugárzó tehetségű főiskolás lány is. Törőcsik Marinak ez volt élete első filmszerepe: “Elég volt belekapaszkodnom Imre tekintetébe, és máris tudtam, hol a helyem. Elámultam, amikor megnéztem a Lúdas Matyiban: ő már főiskolás fejjel, tapasztalatok nélkül is azonnal, mindent tudott. Valahogy így született. Kivételes tehetség, elbűvölő ember volt, egy tüneményes, varázslatos pacák. Hihetetlen II. Richard vagy akár Hamlet lehetett volna…”