 |
Imre 1983-ban végzett a Kilián György Katonai Főiskolán. A repülő-műszaki tisztet Taszárra, a katonai repülőtérre vezényelték. Mivel jól beszélt angolul, már a kilencvenes években jelentkezett külszolgálatra: a magyar kontingenssel a boszniai Okucaniban vett részt békefenntartó misszióban, fél évet pedig Szarajevóban, a nemzetközi békefenntartók kötelékében töltött. “Akkor nem is lehetett olyan nehéz elengedni Irakba vetem közbe, de Nadin csóválja a fejét.
Még nehezebb mondja. Nyolc hónapot még sosem töltött távol tőlünk. Boszniából is hazaengedték két-háromhavonta. Most háborús övezetbe ment… Elég volt egy újságot elolvasni, a híreket meghallgatni…
Nem a pénz miatt
Nagy dolog, ha a katona éles helyzetbe kerül! mondja Imre. Olyan ez, mint bármilyen más szakma: hiába olvas el valaki negyvenhét könyvet, igazából a saját bőrén tanulja meg a legfontosabbakat.
 |
Számít a pénz?
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem. De amikor Sramkó Mátyással, a parancsnokommal belevágtunk, még nem volt tisztázva, mennyi is lesz a külszolgálati pótlék. Matyi pedig egyszer csak megkérdezte: ingyen elvállalnád? Mire én: ha már elkezdtük, ha már felkértek… Büszke voltam erre a megbízásra, és tudtam, hogyha Matyi lesz a felettesem, ketten végigcsináljuk. Kemény ember, jó parancsnok.
Van a családnak vétójoga?
Az nincs válaszolja gondolkodás nélkül Nadine. Mit is tudna mondani az ember? Ha látom a férjemen, hogy döntést hozott, nem tarthatom vissza. Hiszen ez volt a célja. De nagyon nehéz elengedni. Azért persze, megbeszéltük a dolgokat, miután megkérdezte: “Mit szólnál hozzá, ha elmennék Irakba?
A felkérés után elkezdtük felkészíteni az első állományt kezdi mesélni Iraki élményeit Imre. Hatvanan voltunk, nekünk kellett előkészíteni a tábort a teljes magyar kontingensnek. Csőre töltött fegyverrel, golyóálló sisakban volt szabad közlekednünk át is éreztük a helyzet komolyságát, mert a katonai pályafutásunk alatt korábban soha nem akadt ilyenre példa.
 |
Hogy reagál erre az ember?
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem volt bennem stressz. Amikor megérkeztünk Al-Hillahba, megszórtak bennünket aknával. Néhány be is csapódott. De meg lehet szokni a fegyverropogást. Eleinte furcsa volt, hogy lövöldöznek, később meg már fel sem kaptuk a fejünket rá az esti eligazításon. Legföljebb találgattunk: most az irakiak lőttek befelé, vagy mi lőttünk kifelé? De az elején tényleg furcsa ez az egész. Egyszer, még az első napok egyikén, egy éjszaka oldalba bökött a haverom: odanézz, hullócsillag. Mire én: az nem lehet, mert ez lentről felfelé száll.
