“A családra gondoltam
Nyolc hónapot töltöttem el a táborban. Az elején szó szerint túrtuk a földet. Mindenkit el kellett helyezni. Aztán megkezdtük a szállításokat. Eleinte a meleget tudtuk a legnehezebben elviselni. Jó egy hónapig nem volt normális étel: az amerikaiak kajáját ettük, na meg azt, amit a lengyelek főzőcskéztek. Megeszem én mindent, de sok srácnak már épp elege volt a hamburgerből meg a hot dogból. Napi háromszor étkeztünk, és rengeteg vizet ittunk. A konyhán jégautomatát is üzembe helyeztünk. Az amerikaiak egyik első dolga az volt, hogy Bagdadban felhúzzanak egy jéggyárat.
 |
Milyen a hangulat a táborban?
Szarajevóban volt kantin igaz, este hat után. Itt nincs. A táborból sincs kimászkálás. Ha szállítási feladat van, akkor kigördül a menetoszlop, amelyet géppuskások kísérnek. Kettő kell minimum, ha az egyiket kilőnék De látták a Rambo-filmeket, nem?
A helyszínen volt, amikor február 18-án a legnagyobb robbantásos támadást intézték a tábor ellen?
Akkor éppen felderítőúton jártam Kuvaitban. Amikor jöttem vissza, Naszírija környékén szóltak, hogy be ne tegyem a lábam a tábor környékére, hanem húzódjak inkább amerikai területre. Amikor végre beértem a táborba, addigra már nagyjából rendet raktak. Nem volt vészes, de csárdást azért senki nem járt.
Mennyire viselte meg a katonákat az eset?
Van, akit jobban, van, akit kevésbé. Amikor a misszió kezdetén megérkeznek a táborba, határtalan a lendületük. Ezt próbáljuk meg tartani bennük. De meleg van, lőnek, egyre fáradtabbak, nincs ott a család… Fél év után már nem tudsz elég jót főzni. Ahány misszióban jártam, mindig így volt. Előbb-utóbb kifullad a lendület. Ezért kell a váltás.
Hogy vezetik le a feszültséget az ottaniak?
Konditeremben. Ha van rá idő.
Mit gondol a legutóbbi hetek vezető híreiről: az iraki hadifoglyok kínzásáról?
Az irakiakat sem kell félteni. Ők sem bántak kesztyűs kézzel a foglyaikkal. Egyébként sok amerikai katonával voltam hivatalos és baráti kapcsolatban, és egyikükről sem tudnám elképzelni, hogy képes lenne ilyesmire.
Milyen okok miatt vetkőzhet ki emberi mivoltából egy katona?
A háború nemcsak fizikailag, de pszichésen is megterhelő. Lehet, hogy látták elesni a bajtársaikat, lehet, hogy a toborzáskor nem derült fény a labilitásukra… Az is baj lehet, ha túl fáradtak a katonák. Ilyenkor ki kell vonni őket a hadszíntérről, és tréningezés következik: megvannak a hatásos módszerek arra, hogy elejét vegyük a fásultságnak. Személy szerint, parancsnokként abszolút kezességet vállalnék az embereimért nálunk ilyesmire nem kerülhetne sor.
Sokat gondolt a családra?
Persze. Egy hosszabb konvojúton sem mindig a feladatra koncentrál az ember, elkalandoznak a gondolatai. Olyankor rendszerint otthon járnak.
“Belőlem csak egy van
Nehezen éltem meg, amikor jöttek a hírek mondja Nadine, és egy kicsit fátyolos lesz a hangja. A mai napig izgulok azokért, akik kint vannak, pedig jó részüket már nem is ismerem. Amíg Imre Irakban szolgált, kísérleteztem: direkt nem kapcsoltam be a híradót, hogy ne is tudjam, mi történt. De az még rosszabb volt. Az viszont jó, hogy amikor kiépült a műholdas hálózat, elég sokat beszélhettünk telefonon. Meg ott volt az e-mail. Mindennap írtam, válasz ritkábban érkezett, mert sokat dolgoztak.
Amikor megtámadták a magyar tábort, tudtak beszélni?
Akkor éppen nem. A nagy támadás híre még úgy is megviselt, hogy tudtam, Imre Kuvaitban van.
Büszke vagy apura? fordulok Katához.
Igen válaszol lakonikus tömörséggel a színésznőnek készülő nyolcadikos.
Féltetted?
Valamennyire igen, de tudtam, hogy úgysem lesz semmi baja.
A suliban mit szóltak, hogy a papád Irakban szolgál?
Előfordult, hogy az igazgató is bejött órára, megkérdezni, mi van apával. Tök rendesek voltak velem.
Milyen volt, amikor elindult Irakba?
Az volt a legrosszabb. Előző este elmentünk pizzázni. Feszült volt a hangulat. Sírtam is.
Anyu is?
Az nem kifejezés. Később is, elég volt, ha meghallotta a tévében, hogy “Irak.
Megkönnyebbült, amikor Imre hazatért? kérdezem Nadine-tól.
Az már jó volt sóhajt fel. Igaz, hogy egy hétig jöttek: a bizonytalan indulást és érkezést lehetett a legnehezebben kivárni. Nagyon megkönnyebbültem, amikor a tévében láttam, hogy leszálltak Ferihegyen. Indult egy busz a fogadásukra, azzal mentünk mi is, hozzátartozók.
Változott Imre valamennyit?
Nem. Csak sokat őszült.
Itthon aztán “kiengedtünk mondja az őrnagy. Amikor megérkeztünk, ittunk egy nagyfröccsöt kint nem lehetett.
Volt kint kabalája?
A barátaim adtak egy szerencsepatkót, a családommal készítettünk egy közös fotót, a feleségemtől pedig szerencseköveket kaptam, meg egy táblát. Az volt ráírva: “Nagyon kell vigyázzak magamra, mert belőlem csak egy van.
