 |
| Dettre Gábor filmrendező |
Úgy döntöttem, ha már elmegyek, akkor egy világbirodalmi élményből akarom kivenni a részem! meséli. Nem igazán tudtuk az akkori feleségemmel, mire számíthatunk New Yorkban, még angolul sem beszéltünk. Sejtettük, hogy az itthon akkor még ismeretlen létbizonytalanságba indulunk, hogy nagyon kemény harc vár ránk, de a lehetőségek határtalanok, és ez volt a lényeg. Boldogulnunk kellett: voltam benzinkutas és mindenes háziszolga is. Aztán néhány taxisofőrként eltöltött hónap után postás lettem a New York Universityn, nem véletlenül Ez ugyanis a világ legnagyobb privát egyeteme, a világ egyik legjobb filmszakával. Mivel ott dolgoztam, az amúgy szinte megfizethetetlen tandíjból nyolcvan százalék kedvezményt kaptam.
Itt indult be a gépezet: mivel még diákként több sikeres kisjátékfilmet készítettem, később maradhattam tanítani is. Aztán producerként állást kaptam a CBS tévétársaságnál, iszonyú pénzeket kerestem, igazi hatalmam volt. Nem ritkán harmincmillió ember nézte a munkámat. Hát ide futott ki az amerikai karrierem.
Mégis kiszálltam. Rájöttem, hogy amit addig csináltam, az egyáltalán nem fontos, hogy nem ez az, amit igazán szeretnék. Annak idején egy nagybirodalomban akartam élni, most pedig éppen a nagybirodalmisága, az önzése, a pökhendisége és a felszínessége miatt utáltam meg. Hazajöttem több mint tíz éve, itt ragadtam, de ez sem az igazi. Amerika után rettentő kisszerűnek és egészségtelennek érzem ezt az országot. Mostanra rájöttem, hogy semmi sem fontos, sem a filmrendezői karrier, sem a pénz. Szeretek utazni, olvasni, szeretem a nőt, akivel élek. Csalódottság viszont mindig lesz bennem, gyerekkoromban egy sokkal klasszabb életről álmodtam
