Aktuális

Ádám, a rendmániás

A hagyományos „szerepek” szerint a férfi rendetlen, szanaszét hagyja a lakásban a szennyest – de ha szerencséje van, akkor a kedvese összeszedi és kimossa, majd élükre vasalja a ruhákat, és egyébként is õrködik a rend felett.






Pócsik Ildikó és Lux Ádám
Azonban – ritkábban – vannak olyan férfiak is, akik jobban vigyázzák és igénylik a rendet, mint a nők.

– Pont most, a házassági évfordulónkon próbáljak „hibát keresni” Ádámban? – nevet Pócsik Ildikó. A szinkronrendező hét éve kötött házasságot Lux Ádám színésszel. – Van egy apró különbség köztünk: Ádám határozottan érzékeny a rendre, én jóval lezserebb vagyok. Ő a Szűz jegyében született, és képes rá, hogy késő este nekiálljon mosogatni. Mindig szóvá teszi, ha nem akkora a rend a lakásban, mint ahogyan ő szeretné. Van például egy régi pelenkázónk, erre teszem a szárítóról a száraz ruhákat. Néha csak gyűlnek-gyűlnek rajta a ruhák, púposodik a szárító. Ádám ilyenkor nem bírja ki, és figyelmeztet: nagyon nagy a kupac! Tényleg az, hiszen ilyenkor már az egész csak púp a hátamon… Ha Ádám nem teszi szóvá a dolgot, könnyebben elpakolok, de ha szól, akkor ideges leszek, és csak azért sem rámolok el.

Néha megkérdezi: „Kicsim, mikor teszed el a holmidat?”. Én egy ilyen kérdéstől megőrülök. Ádám szekrényében csodálatos a rend, élükön állnak a ruhái – nálam ilyen sosem volt. Én úgy húzok elő egy ruhát a szekrényből, hogy azzal együtt kiesik még vagy három. Ő ehhez is ért: ügyesen, óvatosan csak azt az egy inget vagy pólót veszi elő, amelyikre szüksége van. Más miatt nem, csak Ádám túlzott rendszeretete, illetve a rendet illető lezserségem miatt alakul ki közöttünk néha összezördülés.

Dr. Somogyi Andrea:
– Ilyen esetben érdemes beszélni a férjjel – szigorúan az „ő nyelvén”, megerősítve abban, mennyire jó, hogy ilyen rendes, hiszen így kiegészítik egymást, ezzel egyensúlyban tartja a kapcsolatot! Ádám azzal segíthetne igazán a feleségének, ha ritkábban emlékeztetné a „púpra” a pelenkázón, hiszen így lehet, hogy Ildikó egy idő után csak azért sem fog elpakolni. Kétségtelen, Ádámnak nagyon nehéz megállnia, hogy ne szóljon, ha egy kupac vasalatlan ruhát lát, hiszen ez neki szinte fizikai fájdalom. Szerintem ilyenkor tudatosan irányítania kellene magát, hogy „oké, nyugalom, most nem szabad megszólalnom, Ildi el fog pakolni”. Ádám és Ildikó – mint nagyon sok pár – egyszerűen ebből a szempontból különböző emberek. Ha ezt elfogadják, boldogan élhetnek együtt akár száz évig is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top