nlc.hu
Aktuális
Mondd, hogy szeretsz!

Mondd, hogy szeretsz!

Vannak olyan idõszakok az életünkben, amikor a párunk a legfontosabb. Neki akarunk tetszeni éjjel és nappal, szeretjük hallani a bókjait, vallomásait. Sajnos, a férfiak nem mindig gondolják úgy, hogy hangot kell adniuk érzelmeiknek.




„Miért kellene folyton szerelmet vallanom? Úgyis tudod, hogy szeretlek!” – mondják ilyenkor.

– Nekem a párom, Dani nemcsak a szerelmem, hanem a legjobb barátom is – mondja a huszonnégy éves kozmetikus, Klippel Zsuzsanna. – Az összes női témát, amit más lány a barátnőivel tárgyal meg, én meg tudom beszélni Danival. Ő tizenhat hónappal fiatalabb nálam, de nagyon érett, komoly srác. Öt és fél éve járunk együtt, bár még mindketten külön, a szülői házban élünk. Időnként ő alszik nálunk, néha pedig én töltöm náluk az éjszakát. Egyelőre nagyon jó így, de idővel szeretnénk majd összeköltözni. Szerintem nagyon harmonikus a kapcsolatunk, bár az rosszulesik, hogy Dani kicsit szétszórt, és néha elfelejt felhívni. Én nagyon szeretetéhes vagyok, vágyom rá, hogy éreztesse velem, amikor nem vagyunk együtt, hogy hiányzom neki. Ő viszont nem mindig mutatja ki az érzéseit, talán azért, nehogy elbízzam magam – bár ez lehet, hogy kicsit „macsós” vonás a részéről, hiszen régen sok lány versengett a kegyeiért.
Amikor nem hív, nem hiányol, taktikázni kezdek, és – bármennyire szeretném – én sem keresem őt. Végül általában ő jelentkezik: „Elfelejtettél, drágám? Vagy már nem szeretsz, hogy nem hívsz?”. Úgy érzem, öt és fél év együttjárás után is kell egy picit taktikázni, nehogy úgy érezze, hogy már nem szükséges harcolnia értem. Igenis kell!

Szívem mélyén úgy érzem, bármennyire macsó is Dani, jó lenne, ha sűrűbben vallana szerelmet, ha többet bújna hozzám, ha gyakrabban megölelne, amikor kettesben vagyunk. Szeretném, ha többször bókolna, dicsérne. Erre egyébként nyíltan rá tudom őt vezetni: csak körbeforgok előtte, és megkérdezem: „Jól nézek ki? Tetszem?”. Ha azt feleli: „Nagyon csinos vagy!”, akkor rákérdezek, vajon miért nem mondja ki magától, ha így gondolja? Szerintem egyébként hasonló érzései szinte minden nőnek vannak a párkapcsolatában. A férfiak valahogy nehezebben mondják ki: „Szeretlek”, pedig mi, nők el tudnánk viselni azt is, ha akár naponta hallanánk ezt a vallomást…

Dr. Somogyi Andrea:
– Dani valószínűleg egyik barátnőjének sem vallott szerelmet tízpercenként. Könnyen lehet, hogy azért, mert ő csak akkor mondja ki ezt a – számára is fontos – mondatot, ha annak helye, súlya, jelentősége van. Az állandó ismételgetéssel nem akarja elaprózni, hétköznapivá tenni a szerelem érzését. Fontos, hogy olyat ne várjunk el a párunktól, amire nem képes. Zsuzsa egyébként remek taktikát alakított ki az évek során, és ha ezzel fenn tudja tartani a fiú vágyát, érdeklődését, akkor miért ne használná? Bár a szavaiból úgy veszem ki, Dani is játszadozik a macsósággal, és ha egy kapcsolatban túl sok a játszma, azon esetleg még lehet mit formálni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top