Varró Dániel Varró Dani először 1999-ben, Bögre azúr című verseskötete megjelenésekor hallatott magáról, méghozzá igen hangosan. Játékos, élvezetes, könnyen olvasható, mégis gyakran a valóság foncsorozott tükörképe alá bekukucskáló lírája (lásd a keretes verset!) széles körben keltett feltűnést. Újabb siker: tavaly decemberben a polcokra került a huszonhat esztendős szerző Túl a Maszat-hegyen című verses meseregénye. A kiadó legfrissebb adatai szerint veszik, mint a cukrot.
A Maszat hegyet én is megvásároltam egy rokon kisgyereknek, de miután beleolvastam, komolyan fontolgatni kezdtem, hogy megtartom. Ám szerencsére a kiadó küldött egy példányt, és megtoldotta egy Bögre azúr-kötettel is, amelyből ahelyett, hogy aznap este szépen megvacsoráztam volna rögtönzött felolvasóestet tartottam a barátnőmnek.
Telefonpara
Danit először vonalas telefonon próbáltam elérni. Egyszer az anyukájával is sikerült beszélnem, de utána egy héten keresztül egyre kétségbeesettebb üzeneteket hagytam a rögzítőjükön. Ekkor tanácsolták, hogy írjak e-mailt, amit meg is tettem. Fél óra múlva érkezett a válasz, két nappal később pedig, egy Moszkva téri presszó teraszán beszélgettünk.
Hát igen, van egy kis “telefonparám. Úgy nem lehet dolgozni, ha az ember mindig felveszi a telefont bár nagyon hízelgő, hogy mostanában egyre többen keresnek. De már az is idegesít, amikor megcsördül a készülék. Stresszes érzés. Nyilván azért is, mert gyakran kicsúszom a határidőkből, és ilyenkor azt hiszem, hogy a szerkesztők akarnak letolni. Röstellem, ez van.
Milyen más civilizációs vívmányoktól rettegsz még?
Abszolút a modern kor gyermeke vagyok. Szeretek gyorséttermekben enni, mert ilyen helyen jól el lehet vegyülni, és nem kell kommunikálni a pincérekkel. Az internetnek is nagy híve vagyok.
Danit mostanában egyre több helyre hívják. Legutóbb a Zöld Pardon nevű szórakozóhelyen láttam, egy irodalmi témájú beszélgetésen. Amióta megjelent a Túl a Maszat-hegyen című meséje, gyerekekkel is találkozik.
Ez kicsit fura számomra, mert nem vagyok óvóbácsi-típus, mi több, gyerekkorú ismerőseim sincsenek. A találkozókon a gyerekek nagyon meglepőeket kérdeznek, hogy tudok-e énekelni, tört-e már el a kezem, és hány könyvet fogok még írni. Reklamálni leginkább amiatt szoktak, hogy a mese főhőse, egy Andris nevű kisfiú, miért éppen Maszat Jankával jön össze a végén, és miért nem a Babaarcú Démonnal. Hát, lehet, hogy folytatom a mesét, és akkor majd a gyerekek kedvére teszek.
Egyáltalán, miért írtál gyerekkönyvet?
Nagyon szeretem a mesekönyveket fordítottam is ilyet. Ezután kérdezték a kiadóban, van-e kedvem egy saját mesét írni. Volt.
Máshogyan kell gyerekeknek írni, mint felnőtteknek?
Szerintem ez igen jó lecke a költőnek: muszáj olyat írni, ami érthető. A gyerekek szeretik a ritmusos költeményeket. Az olyan verset, amelynek jó “zenéje van.
Nem mondom meg a tutit! – II. rész >>
