Áldozat? Rabszolgaság?
Az Esélyegyenlőségi Kormányhivatal és a Prostitúció Nélküli Magyarországért Mozgalom májusi, közös állásfoglalásának egyik meghatározó pontja: “elegendő információ álljon rendelkezésre, hogy a közvélemény megismerhesse a prostitúció és az emberkereskedelem valódi természetét. Ezek szerint, ha valaki pénzért egy másik ember rendelkezésére bocsátja a testét, ott a rabszolgasorsnak, az emberi kiszolgáltatottságnak és a nembéli megalázottságnak az egyik legmagasabb fokáról van szó. Kijelentik, hogy a prostituált minden esetben áldozat, aki soha nem önszántából, csakis kényszer hatására, legtöbbször erőszak elszenvedőjeként veti alá magát személyisége fogyasztói áruvá való silányításának. Állítják, hogy szexuális szolgáltatás nem más, mint az önrendelkezési jog súlyos megsértése, és a svéd minta alapján a futtatók és a kliensek büntetése mellett érvelnek.
Hogy milyen volt az első kinti munka? Persze furcsa, bele kellett rázódni. De amikor már aznap tizenötödször történik ugyanaz, folyamatosan rájössz, mi, hogyan működik. Keresni nagyon jól kerestünk, a hangulat is jó volt, a barátnőmmel nagyokat nevettünk az első bénázásainkon… Először azt hittem, rosszabbul fogom bírni, hogy naponta tíz-húsz pasival kell lennem. Lehet, hogy erkölcstelen vagyok, de nekem különben sincs semmi rossz érzésem vagy lelkiismeret-furdalásom emiatt. Tizenhét éves korom óta férfiakkal dolgozom, így, vagy úgy, végül is mindennek ugyanaz volt a lényege. Bár a táncban nincs szexelés, de majdnem… Én már kiismertem a pasikat, meg ezt az egész üzletmenetet. Persze nagyon rossz, amikor például azért jön valaki, mert a felesége terhes, és mutatja a jegygyűrűjét. Mert én is teljesen hétköznapi nevelésben részesültem, ugyanaz az elképzelésem a családról, mint mindenkinek, tehát igazából abszolút nem vagyok olyan, mint ez a munka. És én is kiborulok néha, amikor mondjuk már a huszadik idióta, bunkó jön. De amikor már négy-öt éve benne vagy, és még egy kocsit sem tudsz felmutatni, akkor elkezded rosszul érezni magad. Úgyhogy egy éve elkezdtem félretenni. Eldöntöttem, ha meglesz egy lakásra való, abbahagyom.
Láthatatlan kényszer
Megdöbbentő számomra ez az egész! mondja Dr. Adamik Mária szociológus, a Prostitúció Nélküli Magyarországért Mozgalom egyik alapító tagja. Elsősorban azért, hogy mennyire anómiássá vált a társadalmunk! Azaz, hogy az emberek az elérhetetlennek tűnő vágyaikat akár normák megsértése árán is, mindenképpen meg akarják valósítani. A társadalom egyik legproblematikusabb hajtóereje, hogy a könnyen szerzett pénz, a vagyon, a nagyfogyasztás vált hangsúlyosan életcéllá, amelynek minden alárendelendő. Különösen beteg állapotát jelzi a magyar társadalomnak, hogy szinte teljesen normálissá tette azt, hogy ezek a célok emberi testekkel kereskedve, prostitúcióval is elérhetőek. Ezek a lányok tudatlanul, nem a saját életük uraként, ennek a társadalmi hajtóerőnek az apró kerekeként teszik azt, amit tesznek. Nincsen fék, amely azt sugallná, hogy nem érdemes, még ennyi pénzért sem. Hogy foglalkozzanak más módon a boldogságukkal. Valóban igaz, hogy itt nem egy egyszeri, megszemélyesíthető fizikai kényszer van jelen, hanem egy olyan társadalmi kényszer, amely megmutatja, szerinte mi a jó: az, ha sok pénzünk van, és ezenkívül nem számít más. Itt igenis nőkereskedelemről van szó, legyen bármilyen a nők viszonya ehhez! Óriási haszon a szervezőknek, és valamilyen, látszólagos, átmeneti haszon a lányoknak. Ők viszont nagy árat fizetnek. Hiába lesz egy BMW-jük, vagy akár egy lakásuk, az életük előbb-utóbb tönkre fog menni. És miért várnánk el, hogy a nők legyenek mindig nemesebbek, mint a világ maga?!
Munkaadók és munkavállalók
Én a prostitúció ellen vagyok jelenti ki a névtelenséget kérő ügynökség vezetője. (A cég pornófilmekhez és fotózásokhoz közvetít szereplőket.) A legtöbb őt megkereső lányt a pénz motiválja, de sokan szeretnének pornósztárok lenni. Az utóbbi időben egyre több modellem utasítja vissza a munkáinkat. Ezek persze teljesen legálisak, hiszen cégem van rá, adózom! Azt mondják, ne haragudjak, de “ennyiért ők már nem jönnek… Nemrég derült ki, hogy mind kijár dolgozni. Nem ítélem el őket, tegyék, ha ők ezt szeretik, de a filmezést összehasonlíthatatlanul tisztességesebb, különb dolognak tartom. Hogy miért? Szerintem óriási a különbség: ha egy lány kurva, akkor olyanokkal fekszik le, akikről azt sem tudja, kicsodák. Gondolom, még egy AIDS-teszt sincs az illető férfiaknál! Nálunk jóképű, jó testű, fiatal, aranyos fiúkkal forgatnak a lányok, királynőként kezeljük őket, gyönyörű helyszínek között, gyönyörű ruhában, sminkben dolgoznak. Nagyrészük legalább bevállalja, hogy kiderül, mit csinál. Aki pedig nem akarja, úgy tűnik, az máris “szalad prostinak…
Térjünk most vissza Ritához! Ő miért cserélte le mégis a pornózást a mostani “munkájára?
Egyrészt ez sokkal jobb pénz, és amikor filmeztem, sokáig bele sem gondoltam, milyen veszélyeknek voltam kitéve! Mert gumit ugye, ott nem használnak, és hiába volt mindenkinek százféle papírja, folyamatosan fertőztük egymást a chlamydiától kezdve a gombáig mindennel! Arról nem is beszélve, hogy hozhatta bárki az előírt háromhetes AIDS-tesztjét, ha akár előző nap lefeküdt valakivel, már téphette is el… És ha az ember nem vállal egyre durvább, extrémebb dolgokat, egy idő után nem lesz munkája! Ezenkívül a pornósok között rengeteg a drogos. Nem tudom, a többi kinti helyen hogy van, de ott, ahova én is járok, ez például szigorúan tilos. Hihetetlennek tűnhet, de vannak, akik drogoztak, de inkább abbahagyták, csak hogy kijöhessenek.
Kié a tested?
Hogy miért csinálják ezt ezek a lányok? keresi a magyarázatot Léderer Pál szociológus. Mára bizonyos régi szolidaritások elfelejtődtek. Az a divat, hogy gazdagnak, sikeresnek lenni jó dolog, rajtad múlik, az leszel-e, és csak magaddal kell elszámolnod. Anómiás társadalmunkban elég az újságba belenézni, leülni a tévé elé, és látható, hogy nem köti az embert erkölcs, illem, jó ízlés (még a jog sem igazán mert azt is kijátsszuk) mi csodálkozni való van hát azon, ha egy fiatal lány, akinek megvannak a megfelelő adottságai, azt mondja, “miért ne keressek a testemmel egy hét alatt egymillió forintot? Lehet ezen erkölcsileg felháborodni. De csodálkozni…? S ha már az erkölcsnél tartunk: az emberek nagy része erkölcstelennek tartja a prostitúciót. Lelkük rajta. Amikor azonban a Prostitúció Nélküli Magyarországért Mozgalom által szervezett konferencia egyik előadója azt nyilatkozza egy napilapnak: “Egy demokratikus társadalomban elképzelhetetlen és elfogadhatatlan, hogy bizonyos embereket mások szexuális aktusokra megvásárolhassanak, azzal szemben már nincs helye a laza toleranciának. Itt ugyanis végletesen össze van keverve két dolog. Igen, tilos, felháborító és minden eszközzel megakadályozandó, hogy egy demokratikus társadalomban embereket erőszakkal rabszolgasorsban tarthassanak. Ha azonban nincs szó erőszakról, akkor bánjunk csínján a “társadalmi kényszer metaforájával! Nem biológiai determináltság, hogy hogyan viszonyulunk a saját nemünkhöz (és persze a másikhoz). Szocializációs kérdés, hogy kinek milyen felfogása van a szexualitásról, a saját nemi életéről, arról, hogy mi a szép, mi a gusztustalan, mi a nemes és mi az erkölcstelen. Ha én nő lennék, kikérném magamnak, hogy megszabják nekem, mit gondoljak erről.
(Folytatjuk. A jövő héten a szerző olaszországi riportját olvashatják. Ő négy napot töltött inkognitóban a lányok között.)
