Akció, vagy kereskedõi fogás – II. rész

Bodnár Éva

– Mi egyrészt azokat a darabokat árazzuk le, amelyekből többet gyártottunk, mint amennyit a kereskedőink felvásároltak – mondja Bodnár Éva, az Amnesia divatcég tulajdonosa –, másrészt a minőségcsökkent – például: cipzárhibás – árukat. Szezon végén mindig kitesszük az előző évi kollekcióból megmaradtakat is – ezeket ötven százalékkal olcsóbban adjuk. Ha mondjuk egy Franciaországból vagy Olaszországból behozott póló főszezonban tízezer forintba került, azt a szezon végén kitesszük ötezer forintért, ha pedig nem fogy el, akkor egy évvel később kétezerötszáz forintért. Az ötvenszázalékos árleszállítás nekünk már nem éri meg, azon már nem keresünk. Viszont, ha el tudjuk adni, még mindig jobban járunk, mint ha zsákban állna, és foglalná a helyet. A “nagy leárazásban” eladott termékekből a kereskedők általában a következő kollekció anyagköltségét keresik meg, így neki tudnak vágni az új szezonnak. A haszonkulcsunk általában ötven-hatvan százalékos. Ebből finanszírozzuk a bérleti díjat, az alkalmazottak fizetését, a saját daraboknál a divattervezők, grafikusok, modellezők, szabászok és az anyagok költségét, a külföldről behozott áruknál a szállítási költségeket.

Lakatos Márk

– Hogy mennyire drágítja a divatház neve a ruhát? – kérdez vissza Lakatos Márk, az Év stylistja. – Sokkal! Gyakran a nagy divatcégek ruhái is ugyanazokban a kínai, thaiföldi üzemekben készülnek, mint a márka nélküli darabok, csak jobb minőségű anyagokból. Mégis sokszorosát kell értük fizetni. A divat egyszerre alkalmazott művészet és szolgáltatás, arra az érzésre épül, hogy megvetted a tervező nevét viselő darabot, ezzel együtt tiéd az az életérzés is, amit a divatház közvetít. Ezt kell megfizetni a neves tervezők ruháiban. A nagyszabású haute-couture bemutatók arra szolgálnak, hogy megalkossák a márkához tartozó életérzést. Például a Dior legutóbbi bemutatóján a topmodellek színe java vonult fel olyan egyiptomi maszkokban, amelyben senki sem ismerte fel őket. John Galiano, a Dior tervezője nyilván nem gondolta, hogy ilyen maszkokban kell járni, ezzel csak megadta az irányt, hiszen a divatház darabjain feltűntek az egyiptomi motívumok.

A nagy divatmárkák is tartanak szezonvégi leárazást, általában féláron kínálják az idejükmúlt ruhákat. Erre azért van szükségük, mert a divat kőkemény üzlet. El kell adni a kollekciót, mert az idei darabok jövőre eladhatatlanok. Azokat a klasszikus ruhákat, amelyek sokáig nem mennek ki a divatból, nem árazzák le. Az akciók másik fogása, hogy a leárazottak mellé kirakják a következő kollekció darabjait, a legtöbb embert pedig hatalmába keríti a birtoklás vágy, gyorsan megveszi. Ebben az is segít, hogy közben azt érzi, spórolt a leárazott darabon.

Klima Katinka

– Amennyiben hibás, igen – mondja Klima Katinka, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség sajtóreferense. – Ilyenkor a vásárló kérheti a termék kijavítását vagy kicserélését. A kereskedő a cserét csak abban az esetben tagadhatja meg, ha valamilyen módon bizonyítja, hogy a csere a javításhoz képest „aránytalan többletköltséget” jelentene neki. Ugyanakkor, ha az áru egyáltalán nem javítható, első körben nem tagadhatja meg a cserét pusztán arra hivatkozva, hogy az áru akciós volt. A szavatossági idő tavaly július 1-je óta két év. Hibás teljesítés esetén, ha sem a javítás, sem a csere nem lehetséges, a kereskedőnek vagy a vételárat kell a meghibásodás arányában leszállítania, vagy a vásárló – természetesen az áru visszaadása után – kérheti az eredeti vételár visszatérítését. A vásárló nem köteles a vételárat “levásárolni”, hanem jogosult azt teljes egészében visszakapni.

Feövenyessy Krisztina

– Az ilyen second hand üzlet középút a plazák és a bálásruha boltok között. Azok jó oldalait próbáltam ötvözni: használtruha-áron kínálom a plazák nagy márkáinak választékát. Nemcsak használt, hanem új ruhákat is árulunk pár száz és pár ezer forint közötti áron – mondja Feövenyessy Krisztina, aki egy mobilcég kommunikációs igazgatójából lett butiktulajdonos. – A legtöbb second hand üzlet egyszerűen megrendeli az árut külföldről, és kilónkénti pár száz forintos áron meg is kapja, látatlanul, ezért nagy része nem jó minőségű. Én kimegyek Londonba, az elosztóhoz, és csak válogatott darabokat hozok el. Így jóval több a költségem, kilónként három-négyezer forint, de csak jó ruhákat hozok be, semmit nem kell kidobnom. Csak olyan darabokat hozok, amelyek újak, vagy nem látszik hogy használtak, a legújabb divat szerintiek és márkásak. Angliában a használt ruhákat jótékonysági boltoknak adják, innen kerülnek hozzánk. A nagy márkák az előző évi kollekcióikat ugyanúgy ezekhez a boltokhoz juttatják el, mintha használtak lennének. Nem dolgozom nagy haszonkulccsal, nem egy darabon van hasznom, hanem azon, hogy sokféle ruhát vesznek nálam.