A lányom volt a csinos nõ!

– Fanni még csak tizenkét éves, tehát az út elején járunk… – mondja mosolyogva Deák Horváth Péter, a Magyar Rádió munkatársa. – Furcsa módon, az ő testi és szellemi érését a fiamon is le tudom mérni. Hiszen a tizenhat esztendős Marci hosszú éveken át uralta a terepet – ő volt a főnök kettejük között –, mostanában azonban harcolnia kell a hatalmi pozíció megtartásáért. Mert Fanni egyre határozottabban hallatja a hangját, mert a kislányból egyre látványosabban érik nővé. Volt egy döbbenetes élményem… Képzeld el, hogy megyek hazafelé, és meglehetősen távol, a járda szélén megpillantom Marci fiamat, az oldalán egy csinos lánnyal.
– Ki az a jó nő mellette? – gondolom, majd elégedetten elmosolyodom, csajozik a fiam… Aztán tovább meresztgetem a szemem, és a következő percben villámként hasít belém a felismerés: úristen, Marci nem csajozik, a mellette álló „nő” Fanni, a saját lányom! Én, az apja, aki naponta látom, sem ismertem meg! Mert egy kis nő állt a fiam mellett, nem egy gyerek!
– Félsz attól az időszaktól, amikor majd mások is észreveszik, hogy Fanni már nem gyerek?
– Szorongok… Egy kicsit. De bizakodom! Ő Oroszlán jegyű, erős, önálló, öntörvényű… Ráadásul megvan benne az a fanyar, távolságtartó irónia, amit roppantul kedvelek, sajátomnak érzek… Fanni a konfliktusok fölé tud emelkedni, hagyja, hogy mindenki mondja a magáét… Ráadásul a mai, fél-gyerek állapotában – amikor a barátnők, a számítógép, Harry Potter meg a kosárlabdázás tölti be az életét – nagyon jóban van velünk. Például egy állandó esti rituálénk szerint: először bemegy hozzá az anyja, utána én. Beviszek egy pohár vizet, kinyitom az ablakát. A búcsúpuszi előtt mindig váltunk néhány bizalmas szót a szoba sötétjében. És nagyon bízom abban, hogy három-négy év múlva is bevihetem majd az éjszakai vizet, és akkor is lesz időnk, kedvünk bizalmas mondatokra. Ha ez megmarad, nem lehet baj…

– A szülő-gyerek kapcsolat a leválás folyamatáról szól – magyarázza a pszichiáter. – A kisgyerek azt kéri, szoríts magadhoz, a kamasz és a fiatal felnőtt pedig azt igényli, engedj el! Az apa-lány kapcsolatot (leválást) az teszi sokak számára különösen nehézzé, hogy az úgynevezett „ödipális időszakban” a lányok kicsit szerelmesek az édesapjukba. Arra a korszakra gondolok, amikor a négy-ötéves kislányok kijelentik, hogy az apukájukhoz mennek majd feleségül, amikor ő a legokosabb, legerősebb, legszebb. Az apák többsége sütkérezik a gyerek szeretetében, sokan azt hiszik, örökké így lesz… Pedig az iskolakezdés után általában csökken a papaimádat, és szép lassan fontosabb lesz a kortárs Pistike véleménye, mint az apáé. Kiskamasz korban – amikor a lányok többségére a plátói rajongás jellemző –, az imádott énekes vagy filmsztár általában hasonlít még a papára, de az első szerelmük már ritkán. Többnyire azok az apák „ússzák meg” sérülésmentesen e folyamatot, akik tudják, hogy mindez törvényszerű, és képesek arra, hogy a lányukra (az ő boldogulására) összpontosítsanak, és ne önmagukra.