Ösztöndíjjal Thaiföldön

Nedli Judit: A munkám mellett jut időm kirándulni is. Múltkor Kambodzsában a bérelt biciklimen bokáig érő vízben haladtam előre, balomon egy tehéncsordával. Isteni volt!

Nedli Judit talán legérdekesebb nyara még mindig tart – mérnökhallgatóként ugyanis egy nemzetközi ösztöndíjjal három hónapot tölthet Thaiföldön. Amellett, hogy egy kutatólaboratóriumban dolgozik, a thai emberekkel, kultúrával ismerkedik.

– Az a legjobb ebben a diákcserében – írta nekünk e-mailben –, hogy a munka mellett rengeteg thai barátom lett. Rajtuk keresztül egy egészen más országot ismerhetek meg, mint ha turistaként érkeznék ide. Megtanultam, hogy a helyiek imádják Buddhát, a királyukat, illetve a királynéjukat, a tollaslabdát, a focit és a karaokét – ebben a sorrendben. Például a király himnuszát minden reggel és este nyolc órakor lejátsszák. Egyszer vártuk a buszt egy nagy pályaudvaron, nyolckor füttyszót hallottunk, és felhangzott a dal, amely egyébként nagyon szép. Az emberek állva végighallgatták, majd mentek tovább. Moziban, koncerteken ugyanígy. Buddhát szintén hatalmas tisztelet övezi, a fiatalok részéről is. Thai ismerősömtől hallottam egy nagyon jó gondolatot: Buddha azt tanította, hogyan kell úgy élni, hogy az ne legyen se túl kevés, se túl sok. Ha a thai ember rosszat álmodik, kimegy a piacra, vesz egy teknőst, és visszaadja a szabadságát, ezzel megszabadul a rossz álomtól. Érdekes szokás, hogy az elsős egyetemisták bokáig erő szoknyát hordanak. Aki túléli az első évet, az lerövidítheti a szoknyáját. Egy német és egy szerb lánnyal lakom egy óriási campuson. Az itteniek rengeteget sportolnak, mindig tele vannak a pályák, de a tollas- és pingpongstadion is. Ja, és mindenki az utcán eszik. Esténként kipakolnak: a motor oldalkocsijában meg a kocsi hátuljában elhelyezett mobil konyhákat tökélyre fejlesztettek. De talán a legutóbbi élményeim a legjobbak. Amikor hajnali fél ötkor Angkorban egyedül megnézhettem a napfelkeltét. Vagy amikor egy, a Kwai folyón úszó „házikóban” vettem ki szobát, majd fáradtan a folyóba lógattam a lábam, mellettem pedig egy angol srác gitározgatott. Bár őszintén, szerintem ez azért maradt meg bennem, mert a napnyugta meg a víz annyira emlékeztetett a Balatonra…