Frei Tamás világutazó műsorával…
Igen, a Presser Gábor-féle csapattal, és borzasztóan szégyelltem magam, mert folyton azon járt az eszem, mikor lehet végre rágyújtani. Egyszer Frankfurtban harminc óra repülés után a helybéli takarítókkal bújtam el egy sarokba, hogy elszívjak végre egy csikket, közben Presser ott ült a csomagjaim fölött, és nyugodtan kávézgatott. Akkor megvilágosodtam: nem létezik, hogy valamitől ennyire függjek. Hazajöttünk, szeptemberben elmentem egy leszokást segítő kúrára, azóta büszkén nem dohányzom.
Nem bírod a kiszolgáltatott helyzeteket?
Sem a függést, sem azt, hogy valamit csak azért csináljak, mert már jól ketyeg. Kihívás kell, és szabadság.
A munkában vagy a magánéletben?
Mindkettőben. De a magánéletemben ez sohasem volt probléma. Valahogy mindig olyan emberekkel éltem, akik elfogadták, hogy szabad vagyok.
És a munkában?
Ott voltak ellenpéldák is.
Mióta tévézel?
Ötödéves művészettörténész koromban indult a Magyar Narancs. Bekerültem az alapító csapatba, oda írogattam. Abban az évben vitt be a Kepes András a Napzártához. Nagyon hamar rájöttem, hogy rettenetesen unom a politikusokat, de közben szerencsére bedolgoztam más magazinműsorokba is. Szerkesztéssel kezdtem, egyszer csak azon kaptam magam, hogy riportokat is csinálok. Aztán jött két év francia ösztöndíj, ahonnan hazahívtak. Ezután nagyjából hat évig folyamatosan élő reggeli műsorokat vezettem, öt éven át minden szilveszterkor estélyi ruhában “tündököltem a képernyőn, és így tovább. Ekkortájt azonban megjelentek a kereskedelmi tévék, a királyiba pedig “bezúdult a politika. A műsorokról egyre kevesebb, a hatalmi felosztásokról egyre több szó esett. Egyszer csak úgy éreztem, hogy ami ott történik, az már nem a szakmáról szól, és beadtam a felmondásom. Jólesett, hogy nagyon nehezen fogadták el, de valahol megértették, hogy számomra elviselhetetlen a munka, ha nem örömmel végzem. Ekkor mentem át a Danubius rádióhoz, ahol egy éjszakai műsort vezethettem. Arról és annyit beszélhettem, amiről és amennyit csak akartam. Meglepően sokan hallgatták, úgyhogy áttettek a délutáni műsorba, majd, amikor Bochkorék átmentek a Sláger rádióhoz, egy éjszaka alatt kellett eldöntenem, hogy vállalom-e helyettük a reggelt.
Ebben a műfajban ők voltak az elsők.
Igen. Elindult a verseny. Mint ahogy a kereskedelmi tévéknél is megkezdődött a komoly harc. Engem is megkerestek. Konkrétan egy talkshow vezetésére kértek föl. Akkor, amikor ilyesmi még nem volt Magyarországon. Tizenkilenc részt vettünk fel.
Azóta is a dobozban vannak?
Igen. Inkább a szappanoperák mellett maradtak.
Egyszer érdekes lenne belenézni azokba a dobozokba.
Biztos érdekesebb, mint a szakmai múltam története.
Család, szerelem, nyár?
Az előző kettőről már mindent elmondtam, az idei nyár pedig nem pontértékű az életemben. Még soha nem volt olyan nyaram, amit végig Pesten töltöttem volna, most pedig ez történt. Viszont legalább megláttam, milyen itt, amikor meleg van. Élhető a város. Azért a Balatonon vagy a tengernél még ennél is jobb egy kicsit. De “leverem ezt még a sorson, mint Lúdas Matyi.
Vízilabda, kajak-kenu?
Nagyon jól megy a fiaimnak, sportolnak, buliznak, megnőttek, alig látom őket.
Hány évesek?
Tizenkilenc, tizenhat.
Néha hazarontanak, ráugranak a hűtőre…
Ahol mindig van étel, szekrény tiszta ruhákkal, szoba, ahol senki sem nyit rájuk, ha becsukják az ajtót…
Barátnők?
Jelentős számban.
Házibulik?
Azt nem nagyon szeretem. Ők bárhová elmehetnek, és szerencsére már amúgy se buliznak otthon a fiatalok. Inkább beülnek valahová. Egyfajta bázis a lakásunk, ahonnan elindulnak portyázni. Igaz, némely reggelen jelentősen több pár cipő van az előszobában, mint este volt, de ez nem gond.
Fogmosáskor sem?
Két fürdőszoba van, az egyik az enyém, a másikkal rendelkezhetnek. A lakásomat is úgy alakítottuk ki, ahogy az életemet: élni és élni hagyni.
Féltékenység a lányokra?
Nagyon válogatósan nézegetem őket, de egyelőre könnyen vagyok nagyvonalú. Az idővel egyre “súlyosbodó barátnőkkel már nem lesz ennyire egyszerű. Azt szeretném, hogy a fiaim minél tovább velem éljenek.
Miért?
Mert “szerelmesen szeretem őket. Ezért, ha úgy látom, hogy ez már a terhükre van, el is tudom majd engedni mind a kettőt.
Nem önzés ennyi szeretet?
De. Csakhogy miközben mi nagyon intenzíven vagyunk együtt, az életünk úgy alakult, hogy gyakran napokig, megesik, hogy hetekig alig látjuk egymást. Ők edzőtáborban vannak, én forgatok, eltelik két hét egyetlen közös vasárnapi ebéddel. Szóval nem megyünk egymás agyára.
Vicces lehet ennyire fiús anyának lenni. Úgy élni, hogy minimum két pasi van a lakásban.
Ez az alap. De az idei nyaramat pasik nélkül töltöttem. Egyik sincs otthon.
Szingli lettél?
Dehogyis. Én nem vagyok szingli. Mindent csinálok, amit a korosztályom alig.
Na, erről bővebben!
Kerti partik, sütés, beszélgetés, borozás és sport, hogy mindezt ellensúlyozzam.
Ezeket azért mások is űzik.
Attól függ, hánytól hányig.
Jóban vagytok a volt férjeddel? A fiúk apjára, Máté Gáborra gondolok.
Mindig is jóban voltunk. Rendes fiú.
Egyéb férfiak?
Nagyon fontos dolog a szabadság, a szex, a jó értelemben vett izgalom, és ha vagy valakivel. Mindezek mellett a bizalom. De sajnos, erről többet nem beszélgetünk. Kényes vagyok arra, hogy a volt vagy élő kapcsolataimról lehetőleg egy szó se essen. Bár a diszkréció lassan már csak a passzív szókincsben szerepel. Velem kapcsolatban inkább az hozza izgalomba az embereket, amit a képernyőn csinálok.
Mivel izgatsz föl minket legközelebb?
Nagyon kevés műfajt használnak a hazai tévék. Ezen változtatni kell. Engem az érdekel, hogy működik a világ, ezt próbálom megérteni, és erről szeretnék egy műsort, hogy mások is többet értsenek meg belőle. Sok kérdéssel, emberi történetekkel. Egy lényeges kérdés van: hogyan csináld? Magam is erre keresem a választ. Miért múlik el valami, hogyan kell ezt méltón fogadni, hogyan kell újrakezdeni, valami mást tenni, folytatni az életet. Elfogadni és elfogadtatni. Ez a lényeg.
