 |
Molnár Imréné hazavárja kicsi fiát és az ikreket |
A hasonló esetek általában úgy folytatódnak, hogy a férj fogadkozik, az asszony visszamegy, hosszú távon pedig vagy beletörődik az időnkénti atrocitásokba, vagy elválnak.
Molnár Imréné azonban nem ment vissza, ám a gyerekeket azóta csak a férje jelenlétében, az egykori közös albérletükben láthatja, amikor a férjének van ideje őt fogadni.
Az asszony ebbe nem tud belenyugodni.
A helyzet bírói úton való rendezése a beláthatatlan jövőbe nyúlik.
Áprilisban levelet kaptunk Molnár Imrénétől, aki a vele történteket így foglalta össze: “A férjem március 10-én a kora esti órákban ittasan jött haza. Három közös gyermekünket beküldte a szobájukba aludni. Ezután engem megvert, majd kizárt a lakásból. Én elszaladtam, nehogy visszavigyen. Egy közeli ismerőstől kértem segítséget, aki kihívta a rendőröket. A rendőrökkel visszamentünk a lakásunkhoz, a férjem még ekkor is jogosnak tartotta a dühét, hogy megvert. Felöltöztem, a gyerekeket is magammal akartam vinni a szüleimhez, de a férjem nem engedte. A rendőrök nem kötelezték erre. Ezután elutaztam a szüleimhez, a rendőrök azt mondták, ennél többet nem tehetnek. Másnap orvoshoz mentem, látleletet vetettem, és megtettem a feljelentést a férjem ellen. Ezután megkerestem a gyámhivatalt, mert a férjem továbbra sem volt hajlandó elengedni velem a gyerekeket. A gyámhivatal csak a rendőrségi feljelentés hatására volt hajlandó intézkedni. Ennek mégis az lett a következménye, hogy a férjem kapta meg a gyerekek felügyeleti jogát. A férjem megígérte, hogy nem fog többet bántani, menjek vissza hozzájuk. Nem mentem vissza. Beadtam a bíróságra a válópert, és a gyerekelhelyezésre gyorsított pert kértem. A legborzasztóbb az egészben, hogy a férjem korlátozza a gyerekláthatást, csak az ő jelenlétében láthatom a gyerekeket, amikor délutáni vagy éjszakai műszakban dolgozik, akkor a gyerekek tudomásom szerint egyedül tartózkodnak a lakásban. A gyerekek még ehhez túl kicsik, az ikerfiúk kilencévesek, a harmadik kisfiam pedig hatéves.
A hivatal útvesztőiben
A Nők Lapja természetesen nem kívánt annak utánajárni, miért és kinek a hibájából romlott meg a szülők házassága. Mindössze arra voltunk kíváncsiak, az akaratlan is tanúvá lett gyerekek védelmére hivatott állami és önkormányzati szervek gyámhivatal, gyermekjóléti szolgálat, jegyző szerint rendben van-e a Molnár családban kialakult helyzet, és mit tettek vagy nem tettek azért, hogy a gyerekek sorsa kedvezően alakuljon. Be kell vallanunk, azzal az általunk méltányosnak tartott elfogultsággal álltunk hozzá az esethez, hogy a gyerekeknek nem biztos, hogy ez a jó megoldás. Ellenkezőleg sem volna jó, de így különösen nem, hogy épp az erőszakos fél érvényesítheti korlátlanul a jogait.
Ráadásul a gyerekek jelenlegi otthona egy olyan albérlet, ahová csak 2003 decemberében költöztek be, azzal a szép reménnyel, hogy végre “rendes család lesznek, a szülők összeházasodtak, és boldogan fognak élni. Korábban kisebb megszakításokkal az anya családjánál laktak Tokodaltárón, a mai napig ott van az állandó bejelentett lakásuk. Mindezt azért lényeges tudni, mert a hivatalos szervek illetékességének kérdése fontos hivatkozási pont a történetben.
Lássuk, az anya elmondása szerint hogyan igazították őt el a hivatal útvesztőiben!
 |
Az eset utáni napon azonnal bementem az iskolába, ahol megadták a gyermekjóléti szolgálat munkatársának, Papp Ritának a telefonszámát. Aznap nem volt félfogadás, tehát másnap mentem be hozzá. Aranyos Antalnéhoz irányított, a nyergesújfalui gyámhivatal képviselőjéhez. Aranyosnénak részletesen elmondtam mindent, ő azt tanácsolta, vigyem el nyugodtan a gyerekeket, jogom van hozzá. Mivel a férjemmel nem tudtunk megegyezni, három nap múlva visszamentem hozzá, de megint azzal küldött el, hogy nem tehet semmit. Ezután elmentem az esztergomi rendőrkapitányságra, ahol a gyámhatóság közvetítésével megkérték Aranyosnét, járjon utána az ügyemnek, készítsen környezettanulmányt. Aranyosné azt mondta, menjek, és vihetem a gyerekeket. De mire beértem az irodájába, nem éppen finoman előadta, hogy én milyen feltételek közé akarom vinni a gyerekeket, jobban tenném, ha visszamennék inkább a férjemhez. Ő tehát közben járt a férjemnél, és az általa bemondottak alapján döntötte el, hogy a gyerekek jó helyen vannak ott, anélkül, hogy Tokodaltáróra, az én otthonomba betette volna a lábát.
>> Itt következik a cikk II. része!
