Sós vagy sótlan, hideg vagy meleg
A férfiak alacsony beismerési hajlandósága azzal is magyarázható lenne, hogy az elmúlt két évben lezajlott társadalmi vita talán új erkölcsi és büntetőjogi hozzáállást eredményezett: elültette a fejekben, hogy az otthoni erőszak is büntetendő, következésképpen titkolandó. Vannak persze ezzel ellenkező tapasztalatok is, amelyek azt mutatják: masszív előítéletek élnek a társadalomban a bántalmazott nőkkel szemben. Még mindig általános a szakemberek körében is az áldozatot felelőssé tevő hozzáállás. Jogos! szokta erre maró gúnnyal megjegyezni Morvai Krisztina. A leves valóban mindig sós/sótlan, hideg vagy meleg! Ennek minősített esete a sanda célozgatás az áldozatok provokatív mazochizmusára, párkapcsolati játszmáira. Gerőcs Éva meséli például, hogy amikor az egyik Jakupcsek-műsorban ott ült vendégként, egy szintén meghívott, csalágjogi perekben ítélkező bíró nekiszegezte a kérdést, ugye, nem is annyira bánta, ha megverte az élettársa, mert utána édes volt a kibékülés.
Magyaráztam volna el neki, hogy milyen volt, amikor terhesen a hasamat rúgta bakanccsal, nem véletlenül született meg egy hónappal korábban a kislányom. Vagy, hogy milyen volt, amikor kulccsal beszakította a fejemet? Amikor valamelyik fiamat kezdte ütni, mert az nem ugrott azonnal megcsinálni, amit kért, és én belekötöttem, csak hogy ne őt verje, hanem engem? Milyen volt, amikor a fegyverét nyomogatta a fejünkhöz, hogy szétlövi azonnal. Bár akkor legalább kijutottunk az utcára, azzal az ürüggyel, hogy segítünk megkeresni a kocsi kulcsát, amelyet részegen elejtett. Arra jött egy autó, beültünk, és a rendőrségre hajtottunk. El is vitték, majd két nap múlva kiengedték. Jó két hét múlva sikerült megszöknünk.
Az asszony húsz hónapig lakott a gyerekeivel egy szenespincében kialakított anyaotthonban. Közben a súlyos testi sértésre vonatkozó feljelentésére a rendőrök el sem kezdték a nyomozást az élettársa ellen, aki még hat évig Gerőcs Éva házában lakott, és autóroncs-teleppé tette az udvart. A ház tulajdonosa közben albérletről albérletre költözött a gyerekeivel, és alkalmi munkákból él. A férfi, akinek bátyja Évának telekszomszédja, megúszta felfüggesztett büntetéssel, és kis híján neki ítélték a közös kislányukat.
Én vagyok az oka, hogy ver
Közkeletű tévhit, hogy a bántalmazás csak olyan nőt érinthet, aki… és itt szokott következni egy kis diszkrét elhallgatás, torokköszörülés, célozgatás etnikumra, iskolázottságra, meg hogy mindenki a maga sorsának kovácsa. Dr. Kiss Katalin (nevezzük így az egyik jó nevű bank jogtanácsosát, felügyelő bizottsági tagját!) valóban sosem hitte volna, hogy az a férfi, aki másfél évig a gyermekszeretet és az absztinencia élő szobrának látszott, majd kiforgatja a vagyonából, fölhordja a közös lakásukba a barátnőit, eltöri az orrcsontját, miután elmenekül a gyerekeivel, följelenti a munkahelyén, és életveszélyesen megfenyegeti a barátait, akik a perében tanúskodni mernek.
Talán észre kellett volna vennem, hogy mi lakozik benne kezdi, mintha mentegetőznie kellene. De amikor összekerültünk, olyan volt vele az élet, mint egy tündérmese. Ráadásul akkor jöttem haza a gyerekekkel külföldről, évekig éltünk kinn, tanultam, szakvizsgát tettem, és mindez nagyon lefoglalt. Mivel ez a látszólag fülig szerelmes ember mindenáron közös gyermeket akart, hamar teherbe is estem. Ma már tudom, hogy a közös gyerek azért volt olyan fontos neki, mert mindenáron meg akarta szerezni a magyar állampolgárságot. Nem volt semmije, csak egy háza egy zalai faluban, az előző élettársától vette meg fillérekért. (Később megtudtam, őt is brutálisan verte.) Leköltöztem hozzá a faluba. Alighogy megszületett a kislányunk, velem is megváltozott. Kis görénynek, dögnek nevezte a csecsemőt, elkezdett inni, durváskodni. Az első fizikai erőszak is ekkor volt: a falhoz vágott, amiért éjszaka nem vártam meg, amíg végez a fürdőszobában, hanem fürdővizet készítettem a kislánynak. Egy hónappal később elismerte, hogy alkoholista. Amikor másodszor bántott, betört az orrom előbb egy balegyenest kaptam a szememre, majd lefejelt. Azt mondta, én vagyok az oka annak, hogy ilyen, tönkreteszem az önérzetét, beletaposom a sárba, én, a művelt jogász. Elkezdtünk pszichológushoz járni, előbb együtt, aztán ő egyedül, de abbahagyta. A harmadik brutális verés után hagytam el, 2002 karácsonya előtt papucsban, pizsamában, a gyerekeimmel.
Nem magánügy!
Az aláírásgyűjtést és a társadalmi kampányt azért indítottam el annak idején mondja Morvai Krisztina , mert döbbenten tapasztaltam, hogy a családon belüli erőszak áldozataivá lett nők és gyerekek mennyire nem számíthatnak segítségre, de még ügyük méltányos elbírálására sem. Évtizedekig az volt a gyakorlat, hogy úgynevezett csébé (családi botrány) esetén a rendőrség nem intézkedik, csak akkor, ha vér folyik. Át kellett vinnünk a köztudatba, hogy a családon belüli erőszak nem magánügy, hanem bűnügy, méghozzá az erőszakos bűncselekmények egyik minősített esete. Két év után azt mondom, sokat nem értünk el, de ebben mutatkozik némi áttörés. Legfontosabb eredménynek a Családon belüli erőszak megelőzésére és hatékony kezelésére irányuló nemzeti stratégia kialakításáról szóló 45/2003. (IV. 16) Országgyűlési határozatot tekintem (bővebben lásd: keretes írásunkat!). A határozat főbb pontjai sajnos a mai napig nem teljesültek, ezért több civil szervezettel közösen, szeptember 20-án petíciót intéztünk az Országgyűlés elnökéhez, és a kormánypártok képviselőihez, melyben követeljük, hogy pontról pontra számoltassák el ebben az ügyben a kormányt.
Heti egy halálos áldozat
Kisebb számháború alakult ki akörül, milyen mértékűnek tekinthető a családon belüli erőszak elterjedtsége. Morvai Krisztina az Egységes Rendőrségi és Ügyészségi Bűnügyi Statisztika alapján megvizsgálta az 1995-2003 közötti élet és testi épség elleni erőszakos bűncselekmény következtében meghaltak esetében az elkövető és a sértett viszonyát. Megállapította, hogy a bűncselekmények közel felét (48 százalékát, összesen 1201 ügyben) hozzátartozó sérelmére követik el. Ezen belül 634 ügyben a sértett az elkövető házas- vagy élettársa, közülük 465 nő (73 százalék) éves bontásban 52 nő hal meg társa erőszakos magatartása következtében, vagyis minden héten egy.
(A témát folytatjuk.)
