 |
Karafiáth Orsolya |
A költőnő színeváltozásai
Egy költő folyamatosan keresi önmagát, mindig megpróbál valami újat felfedezni magában mondja Karafiáth Orsolya, aki írói munkája mellett irodalmi esteket, rendezvényeket szervez a Ludwig Múzeumnak. Én viszonylag hamar rátaláltam az írásra: hat-hétévesen kezdtem, versekkel. Akkoriban egyébként zenész akartam lenni, főleg a hegedű vonzott, mert az olyan szép és nőies volt. Azonban kiderült, hogy nagyon tehetségtelen vagyok, ellenben az irodalomtanárnőm már nyolcéves koromban rendszeresen publikálta az írásaimat a halásztelki újságba! Ezek után még nekem is egyértelmű volt, hogy ezt az irányt kellene választanom
Később, a gimnáziumban már én szerkesztettem az iskolai újságot, majd egyenes út vezetett a Tanárképző Főiskolára, mellette párhuzamosan jártam a bölcsészkarra mégsem ment minden simán. Utóbbiból kirúgtak negyedévben, mert akkoriban buliból fenyegető leveleket írtunk a barátnőmmel mindenkinek, aki élt és mozgott, köztük az egyetemi vezetőknek is. Lebuktunk, ezért van csak egy diplomám. Viszont nemrég egy filmproducernek megtetszett a történetünk, most írom a forgatókönyvet. Úgy tűnik, egész estés játékfilm lesz a mi bolondságunkból. Szerintem, ha időnként nem váltunk, ha nem kerülünk olyan helyzetbe, ahol újra rá kell találnunk magunkra, a személyiségünk még kiaknázatlan területeire, akkor hosszú távon saját magunk számára is unalmassá válunk. Én például szerelmes verseket írok, amelyekben van Hold, ősz, természet, ez évszakonként változik. Mindig más férfiról szólnak, de általában hasonlóan szomorkásak. Ez a műfaj jól megy, de kissé egysíkú, épp ezért kezdtem el most regényt írni, ezért próbálok újra külföldre menni, itthon nincs időm új tapasztalatokat szerezni.
Egy művészlélek miért lesz rendezvényszervező?
Le voltam égve, a tanulmányaim befejezése után nem volt egy vasam sem. Egy barátnőmnek panaszoltam el a sorsom, ő szerezte az állást. Eleinte nagyon féltem tőle, de boldog vagyok, hogy bele mertem vágni. Ma már legalább annyira ragaszkodom a világi, mint a művészi munkámhoz, ennek egyedül az a hátulütője, hogy rengeteget dolgozom. Most viszont egy ösztöndíj révén kicsit elmenekülhetek itthonról hogy ismét felfedezzem önmagam.
 |
Gáspár László, 2004 legjobb férfihangja – Kattints a képre! |
Bennem mindig szólt a zene
Számomra mindig is természetes volt, hogy zenész leszek, olyannyira, hogy kiskoromban azt hittem, ezzel mindenki így van: mindenki zenésznek készül, és pont nevet Gáspár László, 2004 legjobb férfihangja, akinek nemrég jelent meg Hagyd meg nekem a dalt című lemeze. Hogy mégis mit csináltam eddig? Tizenhét éves koromban bútorasztalosként kezdtem, voltam segéd villanyszerelő és kőműves mellett , de dolgoztam külszíni bányában, festőműhelyben és gyárban is. Legjobban a bútorasztalosság tetszett, amikor jelentkeztem a Megasztárba, akkor is ezzel foglalkoztam. A mai napig nagyon szeretem a fát, mélységesen tisztelem azokat, akik értenek hozzá, és szép dolgokat tudnak belőle készíteni, akár fafaragók, akár asztalosok. Azt hiszem, egyszer még én is visszaállok a munkapad mögé, de remélem, már csak a saját örömömre, és nem a pénz miatt. A munkáim mellett éveken át végig zenésznek készültem. Például kazettákról összevágtam szöveg nélküli számrészleteket, és rappeltem vagy énekeltem rá, aztán megmutattam a barátaimnak. Ha nem jöttek rá, hogy engem hallanak, és azt hitték, profi felvétel, akkor nagyon boldog voltam. Tizenhét évesen elhatároztam, hogy megtanulok basszusgitározni, otthon CD-ket hallgatva próbáltam utánozni a futamokat. Amikor apukám látta, hogy ez nekem megy, felvitt Budapestre, és vettünk egy jó basszusgitárt. Szegények voltunk, úgyhogy ez nagyon nagy dolognak számított! A családom ugyan támogatott, de volt, hogy a feleségem szóvá tette: Laci, minek ez a sok hangszer, ezek csak viszik a pénzt, nem hozzák! Ezzel nagyon megbántott. Ráadásul, mivel az apám, a nagyapám nem zenész, Balassagyarmaton a helyi zenekarok nem akartak befogadni. Kértem, hogy hadd játszhassak velük, nem kell gázsi sem, csak hagyjanak zenélni, de ők nem álltak kötélnek. Aztán egyszer véletlenül hallottak gitározni, mire rögtön hívtak, hogy menjek velük, fizetnek is. Volt olyan ismerősöm, akiből ismert zenész lett, de nem segített nekem, hogy közelebb kerüljek a célomhoz. Aztán a műsor után ő jött oda hozzám, hogy dolgozzam vele… Az utóbbi néhány hónapban annyit kaptam sikerből, zenélésből, amennyi egy életre elég. Ha most hirtelen abba kéne hagynom, azt sem bánnám. Úgy érzem, végre megtaláltam a helyem.
