,,Mindenképpen elferdíti a valóságot
A pszichológia régóta vizsgálja a televíziózás hatását az emberekre. Mostanra kiderült, hogy a tévének csak bizonyos embercsoportokra van nagy hatása, a többiek jóval védettebbek vele szemben meséli Kósa Éva pszichológus, aki sok éve kutatja a média szerepét a szocializációban. A tévé üzenetei többek között azokra lehetnek nagyobb hatással, akik sok időt töltenek vele. Aki állandóan tévét néz, az egy idő után hajlamos igaznak elfogadni az ott látottakat, márpedig a televízió mindenképpen elferdíti az igazságot. A filmek egyértelműen ezt teszik, de még a valóság műfajok is valamennyire megrendezettek. Továbbmegyek, még a híradók is, hisz a híreket is szerkesztik, válogatják. Egy tájékozott ember tudja, hogy érdemes több újságot olvasni, több híradót megnézni
Igen, a tapasztalat és a tájékozottság tesz védetté.
Miért gond, ha valaki igaznak hiszi a tévében látottakat?
Mert hamis képet kap a világról, és ez előbb-utóbb a viselkedésében is jelentkezik. Megtanulja, hogyan kell érvényesülnie, hogyan kezeljen bizonyos helyzeteket, hogy beszéljen, hogy viselkedjen
Pedig a tévében sokszor még a jófiúk is olyan dolgokat tesznek, amik a valóságban rosszak. Vegyük például az agressziót! Veszélyes, hogy a tévés agresszió következményei nem reálisak. Amikor ezt valaki valóságnak fogadja el, abból utólag nagyon komoly balesetek történhetnek. Ha valakit filmen megvernek, utána felugrik, szalad
A valóságban hetekig fekszik kórházban, ha egyáltalán felépül. Egy autós üldözést túlélik a részvevők, még ha kétszázzal tépnek is a zsúfolt utcákon
A fiatalok autós bravúrjai néha ezekből az élményekből erednek. De akár vehetjük a lövöldözést is: statisztikák mutatják, hogy a filmbéli lövések nyolcvan százaléka nem talál, a valóságban azonban sokkal nagyobb arányban eltalálják a ,,célpontot, és az nem kel fel utána.
 |
Kósa Éva pszichológus |
Szóval, aki agresszív filmeket néz, az maga is balesetet fog okozni?
Nem, ezt hiba lenne mondani, ez nyilván nem vonatkozik mindenkire. Az emberek többségére inkább az jellemző, hogy egy idő után közönyös lesz az agresszivitással szemben. Ez az elfásulás bizonyos értelemben természetes folyamat. Pszichoterápiában is használják gyógyírként azt az eljárást, hogy a kellemetlen vagy sokkoló élményt többször elmondatják. Ha valaki gyászol, és újra és újra elmeséli ezt az élményt, akkor azt negyedszerre-ötödszörre már nem tudja ugyanolyan intenzitással átélni. A tévés szex és agresszió ismétlődő látványa is járhat hasonló következménnyel. Ha már háromszor láttam, amint levágták valakinek a fejét, akkor már nem olyan döbbenetes, mint először.
A tévé pedig fokozza a dózist
ami teljesen érthető. Kell a nézettség, mert abból jönnek a hirdetési bevételek, abból pedig a pénz. Ez főleg a kereskedelmi csatornák esetében kőkemény üzlet. Azonban a csatornák a mi igényeinket szolgálják ki, és végső soron szó szerint a mi kezünkben van a döntés, azaz a távirányító. Én egyébként optimista vagyok, mert úgy érzem, felnőtt egy generáció, amely régebben még maga is el volt varázsolva, de már tisztában van ennek a következményeivel. Úgy látom, hogy a tévé bébiszitterszerepén egyre többen igyekeznek változtatni. Azt keresik inkább, hogy mi a hasznos ebben a varázseszközben. Merthogy jól is lehet használni…
Azaz hogyan?
Az optimális az lenne, ha nem a tévézés jelentené az egyetlen kikapcsolódást, hanem ugyanúgy használnánk, mint minden más médiumot: szelektálva. Este, ha hullafáradtak vagyunk, általában lerogyunk a tévé elé, ami épp benne van, azt megesszük. Ha ezen túl tudnánk lépni, és úgy szelektálnánk a műsorokat, mint az újságot, könyvet, mozit, akkor a helyére kerülne a televízió
Addig persze el kell telnie jó néhány évnek. Egyelőre a magyarok tévéznek a legtöbbet Európában: napi átlag négy óra nyolc percet. Az Egyesült Államok mögött is csak három perccel vagyunk lemaradva.
