Nyolc különböző arca van?
Erre a lemezre csak ennyi fért rá. Nyolc szerep a Don Giovanniból és a Figaró házasságából. Évek óta készülök egy ilyen összeállításra. Három Mozart-opera született Da Ponte szövegkönyveire. A színpadon már sokat énekeltem Suzannát és Ferminát, és úgy éreztem, nagyon érdekes volna a két opera összes női szereplőjét egy lemezre, egy hanggal odavarázsolni. Mindegyik külön személyiség, külön élet, nyolc különböző ember. Az említett kettő mellett a harmadik a Cosi fan tutte. Arról nem került fel semmi, mert még nem énekeltem színpadon, és most azokat a dalokat szerettem volna összegyűjteni, amelyekkel nagyon sokat foglalkoztam.
A másik két operának sem énekelte eddig minden női szerepét.
Természetesen nem. Nem játszottam, és nem is fogom elénekelni Marcellinát a Figaró házasságában és ugyanez a helyzet Cherubinóval is. Elvirát még szintén nem énekeltem, de majd fogom, a többit már játszottam színpadon, vagy legalább lemezre énekeltem, illetve koncerteken adtam elő.
És ez még csak Mozart.
Nemrég utolért egy nagyon érdekes feladat: Verdi Othellójában Desdemona szerepe. Hatalmas kihívás volt számomra. Meg is lepődtem azon, hogy győzöm. Pedig nem is volt olyan nehéz a hangilag, színészileg elhinni és elhitetni, hogy Desdemona vagyok a színpadon. Megint tökéletesen igaza volt Ricardo Mutinak abban, hogy ez nekem való szerep. A másik kirándulás Mimi alakja volt a Bohéméletében. Puccini világa, légköre teljesen más, mint amiket idáig énekeltem. Még nem teljesen az enyém.
Min múlik?
Hangi kérdéseken. Még nem szeretnék búcsút mondani az olyan koloratúrszerepeknek, mint Gilda vagy a Traviata. Egy igazi Puccini-hangvételben énekelő művész már nem talál vissza ezekhez a szerepekhez. Egészen más technikát igényel az, amikor át kell énekelni egy nagy Puccini-zenekart. Az ő zenéjét nyomni kell, bírni kell, nagy hangon kell énekelni. Ezzel szemben a bel canto technika kifejezetten jót tesz a hangnak, frissen tartja azt.
Elnézést a laikus hasonlatért, de olyasmi a különbség, mint egy táncosnő és egy atléta között?
Nagyjából jó a hasonlat. Egy világbajnok testépítő nyilván képtelen olyan kecses mozdulatokra, mint egy híres balett-táncos, még akkor is, ha pontosan ugyanannyi időt töltenek edzéssel.
Itthon mivel lép föl?
Inkább koncerteket adok, illetve tavasszal, az Operában Rigolettóban játszom. Ha minden összejön, két év múlva előadjuk Offenbach Hoffmann meséit. Ebben három merőben különböző szerepet éneklek és játszom majd. Kicsit hasonló vállalkozás lesz, mint a mostani lemezem. Mostanában nagyon izgat az eltérő karakterek megformálása. Egyre fontosabb számomra a játék.
Fontosabbá vált, mint az énektechnika?
Nincs fontossági sorrend. Talán két éve kezdtem intenzíven a karakterek, a jellemformálás felé fordulni. Hogyan lehet igazán a szereplők bőrébe, lelkébe, hangjába bújni. Ez inkább színház, és másodsorban operajátszás. Természetesen mindezt tökéletes zenei felkészültséggel és színvonalon.
Megjelennek az eltérő karakterek a hangban is?
Fontos, hogy nem változtattam a hangszínemen, nem is lett volna szabad egy Cerubinót, vagy Donna Annát más hangon énekelni. Viszont az ember eltöpreng, vajon mit gondolhat az adott szereplő a darab bizonyos szituációiban, mit érezhet, milyen ember
És egyszer csak megjelenik a hangban is. Nem kell tudatosan arra törekedni, hogy zöld, vagy kék, vagy tudom is én, milyen hangon szólaljon meg a figura. Egyszerűen a gondolat elég ahhoz, hogy másképpen szóljon, más színeket találjon az ember.
Melyek a legrégebben énekelt szerepei?
A legelső ilyen Gounod Rómeó és Júliájából Júlia, amely ma is a repertoáromon van. Aztán Gilda, Traviata, Lucia…
Ezeket másképp adja elő, mint tizenöt évvel ezelőtt?
Nem biztos, hogy szembeötlő a különbség. Természetesen minden alakul, ahogy mi is változunk, miközben sok mindenen keresztülmegyünk. Egyre inkább úgy látom, hogy a jó művész, a jó zenész az idő múlásával egyre jobbá válik. Olyan ez, mint egy szép kabát, egyre több dísz kerül rá, egyre értékesebb. Mire az ember a pályája végére ér, már rengeteget tud, csak bírja hanggal.
Mitől függ, hogy meddig énekelhet valaki magas színvonalon?
Fizikai, pszichés adottságoktól, attól, mennyire vigyáz magára, hogy bírja az utazást.
Hány hetente repüli körbe a világot?
Legutóbb egy hónap alatt tényleg körbeutaztam a Földet. Ez megviseli az embert, engem is egyre jobban fáraszt, de az is igaz, hogy ha három hétig itthon vagyok, már útra kelnék.
Hány városban van otthon? Ha jól tudom, Budapest és Bécs ilyen helyek.
Budapest és Berlin.
Pedig, ha jól emlékszem, a vőlegényét Bécsben ismerte meg.
Odaszerződtem, és a mamájánál laktam. De akkor még mindketten más élethelyzetben voltunk. Bécs valóban fontos, hiszen ott találkoztunk először, de nem ott van az otthonunk. Tehát Budapest, Berlin és a nagyvilág.
Melyik városban szeret dolgozni?
Furcsa, de kifejezetten élvezem Los Angelest. Pedig nem olyan város, amelyik könnyen adja magát. Ha valaki művészként Amerikáról beszél, akkor inkább New Yorkot említi. De nekem Los Angeles is megnyílt. Szeretem Chicagót is. Oda megérkezni tényleg olyan, mintha hazaérnék. Idén október harmincadikán ünnepelték az ottani Lyric Opera ötvenéves évfordulóját. Ez a Metropolitan után az Egyesült Államok második legfontosabb operája. A hatalmas gálán én voltam az egyetlen nem amerikai énekesnő. A férfiak között is csak egy olasz tenorista volt, a többiek mind amerikaiak.
Az emberek úgy gondolnak Amerikára, mint a gyorséttermek, műanyag karácsonyfák, és felületes hollywoodi filmek hazájára.
Ez is igaz, de közben hihetetlenül magas színvonalú dolgokra is képesek. Az említett gálát olyan profin szervezték meg, hogy minden egyes fellépő művész úgy érezte, ő a főszereplő. Ez nagyon jó!
Itthon is érzi ugyanezt?
Itthon nagyon szeretnek. Ezt a fajta szeretetet sehol máshol nem kapom meg
Kitől kapja?
Kollégáktól, rendezőirodáktól, a színháztól, a hétköznapi emberektől. Fantasztikus érzés, soha nem fogok elmenni innen.
Tényleg kár lenne lemondani az évi háromhetes felhőtlen itthoni nyaralásról.
Azért én dolgozom is itthon. Még nem is említettem, hogy Szegeden is lesz két Lucia-előadás. Nagyon örülök, hogy nem csak Budapesten játszhatom.
Meg tudják itthon fizetni?
Hogy mondjam? Természetesen én is engedek a gázsimból. Nem annyiért játszom, mint Milánóban vagy Londonban.
Nem kis gesztus, hiszen több évre előre kell számolnia annak a direktornak, aki azt szeretné, hogy nála lépjen föl.
Ez is igaz. Kilencvennégyben, amikor a Milánói Scalából kiindulva, meredeken ívelt a pályám fölfelé, rengeteg hihetetlen dolog ért, hatalmas sikerek, eredmények. Mindenütt először léptem föl, nagyot kellett teljesítenem. Ha most hívnak valahová, akkor a legutóbbi maximum az alap. Annál jobbat lehet, de kevesebbet soha.
