A hagyomány szerint Pechumné figurája loncsos, közönséges karakter. Merész ötlet, hogy éppen ön játssza.
Az Örkény Színház előadásában a főhősök felsőbb kategóriába léptek, rég túl vannak a kétkezi gazemberségeken. Kimosakodtak, gallérosak lettek.
Pechumné éveinek száma viszont változatlan, amióta Brecht megírta a darabot: minimum negyven. Ön idén érte be. Azt nyilatkozta: nem zavarja.
Ha zavarna is, mit tehetnék? A harmincadik születésnapom kifejezetten euforikus élmény volt. Néhány fontos dolog csak akkoriban kezdődött az életemben. Mást ne mondjak: megtaláltuk egymást a párommal. Az teljesen természetes, hogy múlik az idő, emiatt nem kell rettegni. Szerintem csak a szépségipar generál ebből problémát- Én abban hiszek, hogy az évek számával szilárdul az ember méltósága. És ehhez a plasztikai sebészeknek és a csodakozmetikumoknak semmi közük nincs.
A színész méltóságával mi a helyzet? Akkor kezdte a pályát. Amikor még Júlia vagy Hamlet megformálói voltak állandó reflektorfényben.
Elképesztő, hogy tizenöt év alatt a feje tetejére állt az értékrend. A kultúra hátra került a fontossági sorrendben. A nívótlan filmek, tévéműsorok a totális agymosás eszközei. Állítom, tudatosan szoktatják le az embereket a gondolkodásról. Mert aki használja a fejét, az kételkedik is úgy viszont nem lehet irányítani, nem lesz jó vásárlógép.
Mesélte egyszer: némi pokoljárás után értette meg, a hétköznapok világa kicsit sem hasonlít gyermekkora világához.
A való világ olykor fájdalommal járó tanulmányozása még ma is tart.
Gyerekkori történeteiből rendre kimarad az apafigura.
Korán elváltak a szüleim, de azzal nincs gond. Édesanyám főiskolai tanár. Munkája miatt gyerekkoromban némi kitérő után Szomathelyre költöztünk. Az Alpok-alján, meseszép környezetben, hihetetlen békességben nőttem fel. Ami jó volt, de később észleltem a kellemetlen mellékhatásait. Édesanyám védőburkot vont körém, amely óvott a csalódásoktól, bármiféle negatívumtól. Gyerekkoromat a szeretetteljes légkör és teljes őszinteség jellemezte. Szinte nem is értettem a hazugság fogalmát. Márpedig vannak dolgok az életben, amelyeket már gyerekként meg kell tapasztalni. Olyanok, mint a mumpsz: kiskorban átvészelve nincsenek olyan kínzó szövődményei, mintha felnőttként kapja meg az ember. Nincs bennem önsajnálat, puszta tény: bizonyos helyzetekben még ma is teljesen védtelennek érzem magam. Némi fejlődésként értékelem, hogy már nem próbálom magam erősebbnek mutatni ilyenkor, és nem hiszem, hogy muszáj lenne mindig visszalőni.
Az interjú folytatását a Nők Lapja Évszakok februári számában olvashatja el.
