nlc.hu
Aktuális
Éva a megváltónk II. rész

Éva a megváltónk II. rész





– Esély sincs rá, hogy visszakerüljön a nő, a nőiség az őt megillető helyre?
– Hogy miért, nem tudom, de nem arra halad a világ. Erről szól Az ember tragédiája is. Ádám és Éva kiesnek a Paradicsomból, ahol szerették egymást, és álomszerűen boldogok voltak. Attól kezdve a férfi játékszerévé válik a világtörténelem. Ádám újabb és újabb álmokba zuhan, majd a végén öngyilkos akar lenni, mert csődben érzi az életét. És ekkor mondja Éva azt: anyának érzem magam. Ez pedig nem azt jelenti, hogy egyszerűen csak teherbe esett, hanem, hogy minőségileg új ember születik. Erre vár a világ. Egy új minőségű emberre. Madách víziója szerint tehát Éva a megváltónk.
Erre a mélységes titokra rájött a római katolikus egyház is, ezer körül. Ekkor döbbentek rá arra, hogy a vallás túlságosan férficentrikus lett, s elindultak azok a mozgalmak, amelyek beemelték Szűz Mária alakját a vallásos gondolkodásba. Ekkor épültek például sorra a neki állított templomok, köztük a Notre-Dame Párizsban. Ekkor született az a Mária-mítosz, amelyet később a protestantizmus elnyom, állítva: csak Jézus számít. Pedig igazából Szűz Mária jelenléte a döntő. Nélküle igazi, átélt, emberi és isteni gondolat nem létezik. Nagyon fontosnak tartom, hogy az ősmagyar hagyományban is jelen volt a pogány nőkultusz, és azt, hogy később Magyarországot Máriának ajánlották. Hiszen az embernek az a vágya és kényszere, hogy az anyának visszaadja a koronát. Erről írtuk a Mária evangéliuma című rockoperát.






– De a körülöttünk levő világban újra megerősödtek a nők.

– Jó lenne, ha így lenne. Csakhogy nem ez történik. A nők megoldhatatlan helyzetbe kerülnek. Karriert csinálnak, férfieszközökkel. És meg tudják csinálni. Tudnak okosabbak, keményebbek, könyörtelenebbek lenni, mint egy férfi. Csak az a gond, hogy ezzel elveszítik mindazt, ami a dolgok mai állásán változtatni tudna. Nem azt a női bölcsességet használják, amellyel hatalomra tudnának kerülni, hanem ugyanaz a férfiészt, amellyel már a férfi is megbukott. Azt mondják a kínaiak, hogy a lelkünk családi mintára épül. Ott van bennünk a belső férfi, a belső nő, a belső gyermek. A lelkünk is egy nagycsalád. Márpedig ha az emberben rendetlenség van, akkor az egész világ kuszává válik.


– Mit jelent számodra a női princípium?
– A nagyanyámat, az anyámat, a feleségemet, a lányomat… De elsősorban anyámat. Ő tanított meg engem ezekre a titkokra, ő tett engem azzá, aki vagyok. Nála láttam, hogyan működik a Bölcs Anya. Ha neki átadnák a világot, hogy alakítsa át az ő szája íze szerint, az csodálatos lenne. Lehet, nem lennénk olyan pénzéhesek, mohók, akarnokok… de összehasonlíthatatlanul boldogabban élnénk.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top